Azt olvastam, hogy A Karantén zóna Pannijának szerepére is nagyon felkészültél, tanulmányoztad a karakter stílusjegyeit és külön naplót írtál. Civilben naplóíró típus vagy?
Igen, nagyon! Körülbelül hétéves korom óta vezetek naplót, amióta tudok írni, ez szervesen az életem része. Mostanában megint sokat írtam, ami nyilván nem mindig jelent jót, sokszor inkább azt, hogy valamit épp próbálok feldolgozni a lelkemben. Naplót leginkább terápiás jelleggel vezetek, de szakmailag már a kezdetek óta az az egyik módszerem: a karakter szemszögéből írok, hogy mik az ő emlékei, miből táplálkozik, milyen gondolatai és érzései vannak a szövegkönyv szerinti mondatok mögött. Mi az, amit valójában gondol és mi az, amit elmond belőle. Számomra ez egy hihetetlenül izgalmas folyamat.
Panni naplója milyen volt?
Neki egy rózsaszínes-lilás, csillogós füzetet vettem. Pontosan olyat, amilyennek szeretné, hogy lássák mások. Az enyémek civilben nagyon erős vizuális elemmel díszítettek, van olyan, amin Klimt A csók című festménye van, a mostanin például egy főnixmadár van. Én is igyekszem feltámadni a hamvaimból, vannak az életemben olyan időszakok, amikor mélyre kell menni, szembenézni a régi sebekkel és feldolgozni azokat. Ezért is tetszett meg a főnix motívum: lemegyek a mélyre, engedem, hogy megmutatkozzon, amivel még dolgom van, és ahogyan gyógyulnak be a sebek, íródnak felül a régi minták, lehetőség van egy újfajta élet megteremtésére, mint a főnixmadárnak, aki elégeti a múltját, aztán újjászületik hamvaiból. Ez komoly önismereti munka, amit csak a hozzám nagyon közel állóknak mutatok meg, vagy néha a szerepeimben.
Mesélted, a legnagyobb kihívást az jelentette Panni megformálásában, hogy is mutass be egy ilyen típusú szépséginfluenszert. Milyen volt a bőrébe bújni?
Nagy kihívás volt azért az is, hogy ennyire elmaszkírozva kellett játszani, az arcom és a testem különböző pontjai prostethic maszkkal voltak lefedve, úgy el voltam csúfítva a végefelé, hogy szinte csak egy kulcslyukon keresztül láttam ki a műbőr alól, a másik szemem le volt takarva teljesen, a karomat nem tudtam mozdítani, a lábam fel volt polcolva. Több órán keresztül készültek a prostethic maszkok, és csak óvatosan mozogtam, hogy vigyázzak rájuk a forgatások alatt. Azért bevallom, kiszolgáltatott érzés hosszú órákon keresztül ilyen helyzetben lenni. Egy másik szempontból mégis nagyobb kihívás volt számomra egy beauty influenszert eljátszani. Mert akármilyen távolinak is érzem magamtól Dream Up Panni karakterét, fontos volt, hogy hitelesen adjam elő, és ne karikatúra legyen. Rengeteg csatornát megnéztem, sokakat tanulmányoztam.
Nyilván influenszerek közt is sokféle ember van, azt gondolom, hogy akadnak olyanok is, akik nagyon hitelesen állnak be bizonyos ügyek mögé, és hozzájuk tudok kapcsolódni,
de vannak olyanok is, akik a tökéletesség látszatát akarják fenntartani magukról, amit nagyon veszélyesnek gondolok, mert ez sokakban kisebbségi komplexust indíthat el, és egy olyan élet utáni sóvárgást, ami valójában elérhetetlen. Hiszen tudjuk, a való életben semmi sem tud teljesen tökéletes lenni. Nekem az utóbbit kellett eljátszani, egy olyan influenszert, aki körül minden csillog és túlfilterezett, tanácsokat osztogat az embereknek, amiket ő maga sem tart be, és lehet, hogy észre sem veszi, mert még saját magával sem őszinte. A lájkok az ő drogjai, és amíg túl nagy hangsúlyt fektet a külső visszacsatolásokra, nem kap valódi táplálékot a lelke, mindig éhes marad.
A belső űrt nem lehet külsőségekkel betölteni, ahhoz valódi belső munka szükséges.
Próbáltam belehelyezkedni a szerepbe, hogy milyen lehet influenszernek lenni, ezért például otthon készítettem olyan videókat, hogy vajon mik érdekelhetik őt, milyen tartalmakat készít, amit aztán elküldtem a rendezőnek is, aki ebből inspirálódva beletett egy új jelenetet a filmbe, ahol Panni párkapcsolati tanácsokat ad a követőinek. Nehéz volt egy ilyen „mázas” figurát úgy megformálni, hogy mégse legyen karikatúra, hanem emberi maradjon. Bíznom kellett a rendező észrevételeiben, aki legtöbbször így is inkább azt sugallta, hogy nyugodtan legyen még egy kicsit több, szélsőségesebb a karakter, amikor épp influenszer videót készít.
Milyen egy ilyen a szélsőséges maszkban, jelmezben tölteni egy egész forgatási napot?
Azon a napon, amikor levették rólam a mintát a prosthetic maszk készítéséhez – ez kb. 3 órát vett igénybe – le voltak takarva a szemeim gipsszel, a szám, a teljes arcom, nem mozoghattam, épphogy az orromon tudtam valamennyire levegőt venni, nyelni is csak óvatosan nyelhettem, nehogy valami elmozduljon… De képzeld, valamiért az ilyen szélsőséges helyzetek mindig nyugalmat váltanak ki belőlem.
Lehet, hogy szeretsz bebábozódni?
Érdekes módon nem pánikroham jött rám, hogy órákon keresztül nem látok, nem szólalhatok meg, nem mozoghatok, és teljes sötétség van, hanem azt éreztem, hogy biztonságban vagyok, mintha egy múmia feküdne a szarkofágban a piramisban. Persze sokat segített ebben a nyugalomban Hámori Dániel érzékeny figyelme és gondoskodása, aki ezeket a végtelenül profi maszkokat készítette. Szeretem az ilyen speciális helyzeteket, játékban pedig nagyon élessé tesz az, ha olyasmit próbálhatok ki, amit eddig nem csináltam. A külsőm elváltoztatása azért sem zavart, mert szerintem annyira izgalmas játék, amikor teljesen mást hoznak ki belőled, mint aki vagy. Mondhatom, hogy egy teljesen másik univerzumba kerültem.
A sokszor nagyon is reális A Karantén Zóna univerzumában, az öt különálló sztori közül talán a tiétek a lehető legszürreálisabb, amit több irányból is lehet értelmezni. Nektek mi volt a támpont, az üzenet?
Krausz Gergővel a mi alaphelyzetünk arról szólt, hogy milyen, amikor egy nagyon idillinek tűnő párkapcsolatban, amikor a két fél csak rövid ideje ismeri egymást, a pandémia hatására összeköltöznek. Amikor ha akarod, ha nem, 0–24-ben együtt kell lenned a másikkal. Ilyenkor sok olyan dolgot is megláthatsz, amit esetleg addig nem vettél észre, mert az első randikon mindig csak a jót akarják mutatni az emberek magukból és azt keresik a másikban, hogy mi tetszik benne, hol vannak a közös pontok. De a valóságot nem lehet ennyi időn keresztül cenzúrázni, és egyszer csak lehullnak az álarcok, s ami kívül csillogónak tűnik, belül rothadhat. Szerencsére nagyon jól működött a kémia a csapattal, jól tudtunk együttműködni. Nagyon szerettem ezt a forgatást, mert hónapokat tudtunk rá készülni, és a rendező, Zsótér „Indi” Dániel és a forgatókönyvíró, Vida Orsolya is nyitottak voltak az ötleteinkre, sokszor beleimprózhattunk. Szeretem azt is, ha a rendező kerekperec megmondja, hogy milyen a karakter és az a fix, de nagyon izgalmas az a munka is, amikor az alkotókkal együtt gyúrjuk ki, formálunk meg egy karaktert. Ritkábban van rá lehetőség, hogy színészként, ennyire a kezdetektől fogva dolgozhatunk egy figurán.
Mit gondolsz Panniról, ha szembejönne veled, akár lehetnétek barátok vagy elsétálnátok egymás mellett?
Azt gondolom, eléggé különbözőek vagyunk, és tőlem ez az egész influenszervilág nagyon távol áll. Komolyan egy folyamat volt megszeretnem Pannit, de miatta kezdtem egyáltalán influenszer videókat nézni, és végül voltak olyan is, akiket be is követtem, mert tetszett amit képviselnek – társadalmi problémákról beszélgetnek, önfejlesztésről. Az egyikük el is jött a premiervetítésünkre, így élőben is tudtunk beszélni pár szót. Panni karakterét végül sikerült annyira megszeretnem, hogy később is nagyon sokat álmodtam azzal, hogy még folytatjuk a forgatást.
Ha mégis influenszerkedés mellett döntenél, milyen témában indulnál el, készítenél a videókat?
Hú, ez jó kérdés… Ha egyszer influenszer lennék, akkor én csinálok veled interjút! Viccen kívül, ami mostanában foglalkoztat, hogy a régi mintákat, amiket a családtól, suliból, gyerekkorból hozzunk és ránk nehezednek, milyen módszerekkel lehet feldolgozni. Járok családállításra, utaztatásra, meditálásra, sokat olvasok a témában, azt hiszem, ezekről tudnék hitelesen beszélni. Szívesen készítenék utazós videókat is, ami másfajta szemszögből mutatná be az országokat, különböző különleges helyeket, mint ahogy megszokták. Mostanában valamiért ez sokat jut eszembe. Imádok utazni, felszabadít, bátrabbnak érzem magam olyankor. Van bennem egyfajta szemérmesség, hogy ha már színészként színházban, mozikban, sorozatokban szerepelek, ki akarom-e még jobban adni magam, vagy vigyázzak inkább a privátszférámra?! Eddig Inkább a munkában éltem ki magam, a szerepeimben, persze néha jólesik átadni más jellegű gondolataimat is, például egy ilyen mélyebb interjúban.
Tudom, milyen fontos számodra társadalmi ügyeket képviselni, akár a Légszomj című kisfilmmel…
A rövidfilm, amit Bánovits Ottóval közösen írtunk, azért is kiemelten fontos nekem, mert a családon belüli erőszak témáját boncolgatjuk. Örülök, hogy a segítségével megmutathatjuk, hogy
a bántalmazás semmilyen formája nem megengedhető, ugyanakkor fontos, hogy az ilyen traumákat ne eltemesse az ember, hanem feldolgozza.
Nagy büszkeséggel tölt el bennünket, hogy a Rhode Island Nemzetközi Filmfesztiválra is beválogatták a kisfilmünket, ami egy Oscar-kvalifikált filmfesztivál, ha itt nyer a kisfilm, automatikusan jelölhetővé válik az Oscarra.
Min dolgozol mostanában?
Van egy angol nyelvű dalom, amihez most forgatjuk a videóklipet, és remélem, szeptemberben debütálhat. Ennek elég intenzíven részt veszek a megalkotásában, nagyon érdekes megélni azt, hogy valaminek most én vagyok a motorja, hogy bizonyos víziók, amik már régóta a fejemben vannak, most végre fizikai formát öltenek. Van két sorozat is, amiről remélem, hamarosan beszélhetek bővebben. Emellett forgatókönyvírásba is kezdtem, de ennek a témája még hadd legyen meglepetés! Bár szeretem a színházat, hogy lineárisan lehet végigélni az eseményeket, a közönség azonnali visszajelzését, nagyon közel áll a szívemhez az, amikor forgatunk. Otthonosan érzem magam attól, ahogy a kamera előtt kell játszani, amikor nagyon fontos, hogy valójában mit gondolsz, mi fut le benned, mert a kamera mindent lát, és olvasni lehet az arcod minden apró rezdüléséből. Hihetetlenül szeretem az ezzel járó erős, belső munkát, és doppingol, hogy a legjobbat hozzam ki magamból. Nem tudnék egyikről sem lemondani, de a személyiségemhez közelebb áll a filmezés.
Rövidfilm, mozifilm, sorozat, videoklipek… Van még olyan műfaj, amit nem próbáltál?
A reklámfilmezést ritkán csináltam eddig.
Milyen reklámfilmben szerepelnél szívesen?
Imádom az olyan igényesen elkészített parfümreklámokat, amiknek története van és olyanok mint egy művészi minifilm vagy egy menő videóklip! Nem mondom ki a márkát, de például olyanokra gondolok, mint amiben Marion Cotillard a holdon táncol. Ilyen kreatív parfümreklámot szívesen bevállalnék!
Nyaralni eljutottál, vagy van valamilyen bakancslistás terved?
Ha akadt is egy-két szabadnapom, max a Velencei-tóig jutottam el vagy a Balatonig. Egyébként nagyon-nagyon-nagyon vágyom Balira, és most kilátásba került, hogy barátokkal együtt megvalósuljon ez az álmom. Szeretnék a parton meditálni, régi templomokat nézni, de bakancslistás terveim közt szerepel egy ejtőernyős ugrás is. A dalaimmal kapcsolatban is egyre több vízióm van, hogy milyen irányba szeretnék menni, milyen különböző művészeti ágakkal szeretném összekapcsolni. Idei bakancslistás tervem, hogy nem halogatom tovább az álmaim megvalósítását.
Köszönjük a képeket Tolnai Klárinak
