Ugye eltaláltam, hogy sokan egyetérteni vélnek a fenti sorokkal? Akkor érdemes kicsit továbbolvasni, hátha sikerül meggyőződni arról, hogy a mai fiatalság mégsem egy elzüllött népség, ahogy sokan állítják.
Kütyü-zombik
Sokan szeretik a fiatalok – főként a kamaszok – fejéhez vágni, hogy nincsenek normális barátaik, egyszerűen képtelenek normális, a való életben folytatott társas kapcsolatokra, csak és kizárólag neten tudnak barátkozni, ismerkedni, órákat töltenek a szobájukban a telefonjukon pötyögve. Egyfolytában mindenféle „kütyün” lógnak, csak nagy néha dugják ki az orrukat a házból, akkor is vámpírok módjára hunyorognak a napfényben. Mindenhol telefon, okos óra, tablet vagy laptop van a kezükben, buszon, villamoson, vonaton állandóan azokat bújják, nem tudnak elszakadni tőlük. Így látja a külvilág. De mit csinálnak a fiatalok valójában, miközben lehajtott fejjel beletemetkeznek az okos eszközökbe? Ideje kicsit a dolgok mögé nézni.
Képzeljünk el egy kamaszlányt a villamoson, aki a telefonján pötyög valamit folyamatosan, még csak fel sem néz egy pillanatra sem. Kütyü-zombi lenne, aki képtelen meglenni telefon nélkül? Mi van, ha csak a barátnőjével beszéli meg, hol találkozzanak pontosan?
Engem is sokat látni utazás közben a telefonomba mélyedve. Nem azért, mert elfojthatatlan vágyat érzek arra, hogy mindig a kezemben legyen és csináljak rajta valamit, hanem mert így tudom értesíteni a szeretteimet arról, merre járok, mikor érkezem.
Egyféle biztonságot ad, ha tudják rólam a barátaim vagy a családom, hogy hol járok és baj esetében hova kell menni. Másrészt unaloműzésre is jó, ha egy hosszú út során csetelek valakivel (abban az esetben, ha elfelejtettem könyvet vinni). Sok szülő panaszkodik, hogy a gyerek egész nap a telefonját bújja – amin csak rontottak a két évvel ezelőtt kezdődött világjárványt követő korlátozások –, nincsenek is már hús-vér barátai, de ha vannak is, velük is csak online tartja a kapcsolatot. Van némi igazság abban, hogy már egyre több mindenkinek vannak olyan barátai, akikkel még soha életében nem találkozott, mivel az interneten ismerkedtek meg. Erről megoszlanak a vélemények, ez mennyire jó vagy sem, valaki szeret nyüzsögni és ismerkedni, nemcsak élőben, hanem online téren is, és több száz emberrel áll kapcsolatban Facebookon, valaki a személyes kapcsolatokat és a kevés számú, de igazi és hű barátokat preferálja. Az az állítás azonban már nem állja meg a helyét, hogy egy kamasz az „igazi” barátaival is csak online érintkezik. Fiatalok és kamaszok igenis szoktak élőben találkozni és bandázni, mondhatnám úgy is, ez lételemük, tehát szó sincs arról, hogy csak telefonon tartják a kapcsolatot, az csupán egy eszköz, ami összeköti a barátokat akkor is, amikor fizikailag távol vannak egymástól.
Persze a digitális eszközöket nem csak beszélgetésre lehet használni. Az utóbbi időben egyre nagyobb népszerűségnek örvend az e-reading, amiben több tényező is közrejátszik: a nyomtatott könyvek drágulása és a praktikum, tehát az, hogy nem kell mindenhova magaddal cipelni egy könyvet, ami helyet foglal, mert az egész szöveg ott a telefonban. (Mellékesen jegyzem meg, én ennek a „trendnek” igazi könyvmolyként nem vagyok, és soha nem is leszek híve.) De nem csak könyveket, cikkeket, híreket is inkább már interneten olvas a többség. Így van, a fiatalok is szoktak híreket olvasni, ők is kíváncsiak rá, mi történik körülöttük; hogy milyen háború zajlik éppen, hogy az árak mekkorát emelkedtek, hogy melyik politikus mit nyilatkozott, hogy Jennifer Lopez és Ben Affleck újra összekötötték az életüket, és hogy már megint milyen balhé van az angol királyi családban. Én például minden reggelemet úgy kezdem, hogy leülök a konyhaasztalhoz egy gőzölgő latte társaságában, és a telefonomon átböngészem a híreket, megnézem, hogy amíg aludtam, milyen történelmet, környezetet és emberiséget formáló változások történtek a világban.
Sok kamasz szokott tanulni, és még több zenét hallgatni laptopról, telefonról. Valakinek könnyebb úgy átvészelni egy nehéz és hosszú napot, hogy közben a füleséből a kedvenc számai szólnak, megállás nélkül, buszon és az utcán egyaránt.
Meg persze a kamaszkort nehéz is lenne átvészelni zene nélkül, szóljon az a Metallicától vagy Taylor Swifttől.
Tény, hogy az internetnek számos veszélye és hátránya van – amibe néhány tinédzser bele is fut, és amiről érdemes lenne egy másik cikkben írni –, mégis azt veszem észre, a kamaszok többsége tudja, hogyan kell felelősen és hasznosan eltölteni az időt a neten.
Komisz kölyök
A kamaszlét fő eleme a lázadás. Ez rengeteg okot ad a felnőtteknek arra, hogy rásüssenek a tinédzserekre olyan jelzőket, mint a szemtelen, neveletlen és tiszteletlen. Mindenkinek ismerősek azok a közhelyek, amiket kamaszokkal kapcsolatban mondogatnak: nem tisztelik a felnőtteket és az idősebbeket, nem adják át a helyüket a buszon az idős néninek, bácsinak vagy várandós kismamának, nem tudnak köszönni, semmit sem lehet velük normálisan megbeszélni, felelőtlenek, gorombák, stb. Sőt, ez még nem minden. Az egyik barátomra azért néztek kicsit ferde szemmel, mert bizonyos dolgokban tájékozottabb volt, mint a felnőttek.
Csupán abból, hogy valaki kamasz, nem következik az empátia teljes hiánya.
Igen, a tinik néha lobbanékonyak és meggondolatlanok, de ez ezzel a korral jár, szó sincs róla, hogy ne tisztelnék a felnőtteket. Tisztelik őket, hiszen tőlük tanulják azokat a trükköket, amik az életben való lavírozáshoz elengedhetetlenek, de ehhez az kell, hogy a felnőttek is tisztelettel forduljanak feléjük, az embert lássák bennük, ne a kicsi gyereket.
„Mi elfelejtjük mindig, hogy a mi gyerekeink is emberek. Bután és cinikusan hangozzék bár: a csikónak szabad lónak lennie, a bocit is kis marhának látjuk, de a gyermekben nem akarjuk meglátni a kis embert, akinek vére és agyveleje van. Idegei, vágyai, céljai, eszméi, örömei, fájdalmai vannak. Elfelejtjük. Csak emlékeznünk kellene, de nem akarunk emlékezni. Nem akarunk úgy közeledni a gyermekhez, mint ember az emberhez. Mindig azt hisszük, mi kivételek voltunk” – írta Ady már 1910-ben a felnőttek jobb belátásra bírása érdekében.
Egyébként csak kicsit körül kell nézni, és máris látható, hogy nagyon sok tinédzser szó nélkül átadja a helyét egy kismamának a buszon, már messziről köszön egy jó ismerősnek, és néhányukkal egész értelmesen el lehet beszélgetni. A kamaszok nem egy külön, érthetetlen csoportja az emberi fajnak, amitől jobb távolabb maradni. Ez csak egy olyan időszak, amikor minden készen kapott érték megkérdőjeleződik a szemünkben, de ezzel nincs semmi baj, így válunk felnőtté, mindenki így vált felnőtté. Tessék elhinni, Kedves Olvasó, csak kamaszok vagyunk, nem szívtelenek.
Mit csinálsz?
Fentebb már be lett mutatva, hogy a tinik nem csak a telefonon és a gépen lógnak egész nap. De akkor mit csinálnak még szabadidejükben? Nem, a válasz nem az ivás és a drogozás (az esetek többségében). A barátnőimmel rendszeresen szoktunk csak úgy beülni valamilyen étterembe vagy kávézóba, hogy egy hamburger vagy kávé felett beszélgessünk – igazából bármiről. Az ilyen összeröffenések után otthon néha meg szokták kérdezni, hogy miről beszélgettünk, amire a válasz tömör, de sokatmondó: mindenről. Előfordul az is, hogy a legjobb barátnőm felhív, hogy ugorjak már át, mert egyedül olyan rossz unatkozni, ketten jobb.
Társasozni is szeretünk a barátaimmal, unaloműzés gyanánt. Mindenfélét játszunk ilyenkor: előkerül a magyar kártya, az Uno, és a többi kártyajáték, de szeretünk Twisterezni és Activityzni is. Mostani kedvencünk egy Csótánypóker nevű kártyajáték, amin nagyokat lehet röhögni. Persze nem csak kártyázni jó együtt, hanem bandázni is. Ilyenkor céltalanul bolyongunk a városban, zeng tőlünk az egész utca, és az idősebbek rosszallóan fordulnak utánunk, talán fel is sóhajtanak, hogy: „Ezek a mai fiatalok!”
Cikkünk szerzője a Nők Lapja 2022-es gyakornoki programjának egyik résztvevője, végzős gimnazista tanuló. Kiemelt kép: Getty Images
