Ül az idős férfi, a világ egyik legismertebb embere, Ferenc pápa az asztal túloldalán, és akár egy nagypapa, mesél. Mögötte a polcon könyvek sorakoznak, a sarokban szobanövény. A felvételt Vatikánvárosban rögzítették 2017. áprilisában, és egy TED konferencián hangzott el, melynek témája a jövő.
Ferenc pápa arról beszél, hogy a jövőt találkozásaink alakítják, az egyik ember létezése szorosan összefügg a másikéval. Vannak köztünk szegények, szenvedők, munkanélküliek, sokan, akiknek rosszabb, mint nekünk. Miért pont ők? És máskor, miért pont én? Senki nem egy sziget, folytatja a pápa, és a jövőt csak együtt építhetjük föl úgy, ha összekapaszkodunk. A tudományról is beszél az egyházfő, a részecskékről, ahogy egymáshoz csatlakoznak a parányi elemek. Milyen szép lenne, ha az emberek is ehhez hasonlatosan kapcsolódnának! Ha a technológiai fejlettség nagyobb társadalmi szerepvállalást, elfogadást, szolidarást hozna magával! Az ember nem szám. Az ember nem egy adat. Az ember valaki, akire vigyázni kell és akivel, kinyújtva a kezem összefogódzhatok.
Most zajlik az Európai Ifjúsági hét, melyen az Erasmus program harmincadik születésnapját ünnepeljük. Az Európai Unió egyik legsikeresebb mobilitási programja, amelyben mindeddig több mint 5 millió diák, gyakornok, önkéntes, ifjúsági munkás és szakember vett részt. Magyarországon 1998 óta utaznak Erasmus diákok külföldi csereprogramokra. Rotterdami Erasmus, a humanista tudós neve egyet jelent azzal, amiről Ferenc pápa beszélt: jövünk-megyünk, találkozunk, egymástól és egymással tanulunk.
Én is voltam Erasmus diák. Néhány hónapig csupán, de e rövid időszak nélkül nehezen nyílt volna ki számomra a világ. Nem könyvekből olvastam ki, milyen a más, hanem a társaim történeteiből, egy másik nép életmódjából, hétköznapjaiból. Ma is vannak az Erasmus+ programok során megismert barátaim. Találkozom velük Budapesten és a világ különböző pontjain.
Az Európai Ifjúsági hét egyik hirdetésén egymás kezét szorító, láncban álló fiatalok láthatók. A kép nem reklám, talán frappánsabb rá azt mondani, hogy illusztráció. Mert azt mutatja meg, ami a háttérben történik csendben, észrevétlenül. Hogy az egyszer Magyarországon önkénteskedő belga fiú a szerelmével, egy török lánnyal itt találkozik. Hogy magyar és német együtt bérel albérletet és vezet közös háztartást. Hogy a magyar fogyatékosokat ellátó intézményben spanyol segítő dolgozik.
Nem folytatom a felsorolást. Inkább elmesélem, számomra mi volt az az első meghatározó alkalom, amikor Ferenc pápa üzenete egy nehéz időszakon átsegített. Akkor a Szent Péter téren állva – igen, számos zarándok, külföldi és turista között – hallgattam, ahogy a pápa arról beszélt: bizalom, remény, kegyelem! A három szó közül a remény mostani beszédében is kulcsfogalom. Szerinte nem holmi naiv optimizmust, a tragédiák figyelmen kívül hagyását jelenti. A remény a sötétséget megtörő láng. Én, te. Mi. A remény a jövő, amelyet együtt alkotunk.
Gősi Lilla