Aki látott már Dhar Mann-videót – és aki szokott Youtube-ozni vagy Facebookozni aligha kerülte el őket –,  annak ismerősek lehetnek ezek az egyszerre kiszámítható és valószerűtlen, ám tanulságosnak szánt forgatókönyvek. Pláne, mivel e tanító célzatú, erkölcscsősz videók köré valóságos médiabirodalom épült az elmúlt néhány évben: az Egyesült Államokban, indiai bevándorlók gyermekeként született, korábban ingatlanban és orvosi célú marihuánában is utazó videós vállalkozó gigantikus követőtábort épített ki. Videóinak össznézettsége milliárdos számnál jár; Mannak nemcsak applikációja, de saját márkás ruházati cikkei is vannak, Instáját majd ötmillió ember követi, de még totyogó korú kislánya aranyéletét is csaknem negyedmillióan csodálják nap mint nap.  

Mi a titka? 

Dhar Mann videóiban olcsó, könnyen emészthető és mindenki számára érthető tanmeséket árul, eladásait tökéletesen algoritmusra szabott és borzongatóan hatásvadász címek segítik. Úgy tűnik, képtelenség nem lekattintani az olyan címeket, mint: „A gazdag menyasszony kirúgja a csóró koszorúslányt, nem hiszed el, mi történik ezután…” vagy „ A goth lányt kicikizik a suliban, de ami ezután jön, arra senki sem számít…”. 

A szégyentelenül kattintásvadász címek mögött 10-15 perces, egy-egy erős érzelem, illetve felháborító igazságtalanság köré épülő, a végletekig leegyszerűsített történet rejlik,

amiben a jók már-már túl jók, a rosszak csontig, velőig azok, a végén pedig mindenki megkapja, ami jár neki. Nemcsak a forgatókönyv gyermeteg, maguk az alakítások is sokszor olyanok, mintha egy gimnáziumi színjátszó csoport beugrói lépnének fel bennük: néha kifejezetten kellemetlen nézni egy-egy videót az eltúlzott játék, a rissz-rossz parókák, na meg szerencsétlenség és aljasság hiteltelen túlpörgetése miatt. 

A szereplőgárda egyébként többé-kevésbé állandó a filmekben: legalább tíz olyan arc van, aki rendszeresen (becsületükre legyen mondva, jó és rossz szerepben egyaránt) vissza-visszatér a filmekben; a tengerentúlon olyan nagy népszerűségnek örvendenek Mann videói, hogy a szereplőket az utcán is felismerik. Őszinte leszek: igaz, hogy csak katasztrófaturizmusból, de annyi ilyet néztem, hogy én is felismerném a boltban azt a középkorú szőke nőt, aki volt már válás után felragyogó feleség, rákos anyuka és pökhendi, elit kertvárosi lakó is. Vagy azt a férfit, aki gaz csábítót éppúgy „játszott” már, mint hajléktalant vagy kisemmizett férjet. A kedvencem viszont az a fiatal nő, aki mindig gonosz: bullyként megrázóan kegyetlen, szeretőként pedig megdöbbentően sunyi.

Maga Mann is időről időre feltűnik a videókban, legtöbbször akkor, amikor az erkölcsi tanulságot kell levonni. A videók ezen részei a többinél is jobban túl vannak exponálva: kicsit a Szomszédok modorában ilyenkor rágják szájba, hogy „ne ítélj elsőre”, „egyszer fent, egyszer lent”, vagy épp „jól csak a szívével lát az ember. Ezek a „you see…”, azaz „látod-látod…” bevezetővel induló részek a hányattatott sorsú főszereplő személyes sztorijában mélyednek el, megmagyarázva, mennyi nehézségen is ment keresztül és miért volt óriási gonoszság illetve butaság lenézni vagy bántani őt. A „you see” felütés szállóige lett és ma már bárki vásárolhat magának látod, látod… feliratú pólót, pulcsit vagy táskát Mann ajándékboltjában. Sőt az egyik legutóbbi Mann filmben a korábban olcsó táskája miatt gúnyolt és lenézett fiúnak is ilyeneket visznek ajándékba a megbánók. 

Érzelmes vagy érzelgős, közérthető vagy bugyuta: a mesék mindenesetre nagyon eltaláltak valamit. Dhar Mann ott van a világ legnépszerűbb tartalomgyártói között, a Youtube-on mintegy ötmilliárd, a Facebookon pedig tizenötmilliárd megtekintésnél járnak videói, és a lelkesedés nem látszik apadni. 

Aki mögötte van

Mann útja meglehetősen kanyargósan vezetett a videós sztárságig, sztorija egyes elemeiben kísértetiesen emlékeztet történeteinek a totális rosszból a makulátlan jóig futó narratívájára: Mann esetében nyomortól a luxusig vezet ez az út. Szülei Indiából vándoroltak be az USA-ba, mindössze néhány dollárral a zsebükben: az 1984-es születésű Dhar és családja állítólag évekig három másik családdal élt egy garzonban. Néhány évtized leforgása alatt nagyot fordult a világ Mannal, aki 2020-ban már Khloé Karasdhiantól vette meg annak 15,5 millió dolláros villáját és filmjeit ma már egy 60.000 négyzetméteres stúdióban készíti. De vissza a kezdetekhez: Mann szülei taxizásból és más kisebb vállalkozásokból tartották fenn magukat, visszaemlékezései szerint ezek építése közben nem volt idejük vele is foglalkozni. „Mivel nem voltak sokat otthon, idejük helyett a pénzüket szánták rám, én pedig elég hamar megtanultam, hogy ahhoz, hogy értelmes életet éljek és hogy rám találjon a szerelem, bizony pénzre van szükségem” – nyilatkozta korábban. 

2012-ben még a We Grow nevében kampányolt az orvosi felhasználású marihuána engedélyeztetéséért (Fotó: Alex Wong/Getty Images)

Mann 19 évesen alapította meg első vállalkozását, egy ingatlanközvetítő céget, ezt további sok más, jellemzően befuccsolt biznisz követte. A legnagyobb visszhangot We Grow nevű, orvosi marihuánával foglalkozó cége kapta, de ennek is befellegzett, amikor partnerével elszámolási problémák miatt elváltak útjaik. Mann-nak később peres ügye is lett, állítólag keze között nagyobb összeg tűnt el bizonyos városfelújítási pénzekből. Börtönt ugyan nem kapott, de jelentős bírságot szabtak ki rá. Bár állítása szerint később ezt a bírságot is törölték, harmincéves korára nagyon nem úgy alakultak a dolgai, ahogy annak idején elképzelte. 

„30 évesen mélyponton voltam – írja a honlapján. – Le voltam égve, épp túl egy fájdalmas szakításon. Depresszióba estem. Azt gondoltam, hogy totális csődtömeg vagyok és folyton azt kérdezgettem magamtól, hogy vajon jóra fordulnak-e valaha a dolgok.” 

A következő évben újabb vállalkozásötlettel állt elő, ez már tartósnak és sikeresnek is bizonyult: Mann elindította a LiveGlam nevű előfizetéses kozmetikai céget, aminek kapcsán megismerkedett jelenlegi partnerével, Laura Avila Gurrolával, akivel ma már két közös gyereküket nevelik és együtt vezetik a vállalkozást is. Az igazi nagy dobás azonban a videócsatorna volt. Mann 2018-ban motivációs videókkal kezdett, amiket a Facebookra posztolt és amiket eleinte csak rokonok, ismerősök követtek. Mann azt mondja, ekkor még nem is gondolt arra, hogy a tartalmakból pénzt lehet csinálni. Aztán ‘18 őszén egyik párkapcsolati tematikájú videóját felkapta az internet, és innentől nem volt, és ma sincs megállás: Mann – és most már csapata – szakmányban gyártja a videókat, melyekben a romlottak egyre romlottabbak, az elesettek egyre elesettebbek, miközben Mann és családja a valóságban is tündérmesébe illő életet él. Instagramjára fellépve egy tökéletes család tökéletesre retusált életébe nyerhetünk betekintést, amitől egyből érthetővé válik Mann kedvenc szlogenje is: „Mi nemcsak videókat készítünk, életeket változtatunk meg.“

Párjával 2020-ban, amikor első közös gyermeküket várták (Fotó: Getty Images)

Kaptafa? Inkább faék

Mann filmjeinek forgatókönyve közelebbi témájától függetlenül nagyon egységes. Főhőse jellemzően olyasvalaki, akit lenéznek, átvernek, igazságtalanul bántanak vagy félreismernek, a kimenet pedig mindig happy end: megbánás, beismerés és egy csipetnyi revans. Nézzünk például az „Aranyásó megszégyeníti és elhagyja barátját, később nagyon megbánja döntését” című videó történéseit. 

Főhősünk, X egy táskát ajándékoz dekoratív barátnőjének. „Bébi, azt szeretném, hogy mindened meglegyen, amire vágysz” – mondja, miközben szerelmesen néz rá. Sajnos Y esetében hatástalan a kiskutyapillantás, mert Y igazi aranyásó, aki olvadozás helyett úgy reagál, hogy „Mi? Megőrültél? Egy ilyen gagyi táskával akarod kiszúrni a szemem? Mondtam, hogy Louis Vuittonnál nem adom alább!”

Vágás: a következő jelenetben aranyásónk megint luxusról fantáziál: „Úgy ennék egy kis sztéket és innék egy pohár finom bort”– sóhajt, mire X kétségbeesetten gyorséttermi vacsorát javasol. „Viccelsz? Egy ilyen jó csaj, mint én nem megy ilyen helyekre.” A lány természetesen dobja a csóró srácot, akit a pénzes Z-re cserél le. Újabb vágás, életképek jönnek arról, hogy főhősünk keményen dolgozik, szépen építgeti a karrierjét, az aranyásót viszont átveri új pasija. Hónapokkal (évekkel?) később akkor találkoznak, amikor már fordult a kocka: X épp egy Bentley-be száll be, a korábbi aranyásó pedig egy olcsó táskával égeti magát. „Azt hittem, nem szereted az ilyen táskákat!” – kóstol X a lassan megsemmisülő Y-ba, a kegyelemdöfést pedig új barátnőjéhez szólva adja meg: „Gyere drágám, tudod, az asztalfoglalás! Nem szeretném, hogy lemaradj a sztékről és a borról.” A vereség megsemmisítő, de azok kedvéért, akiknek még így sem egyértelmű az erkölcsi tanulság, Mann siet levonni azt: „Aki nem hisz benned a legnehezebb időszakokban, ne hagyd, hogy veled ünnepeljen, amikor jól mennek a dolgok” – összegzi a lényeget. 

Miért pont ilyenek?

Mann filmjei kétségkívül hatásvadászok és hát ízlés dolga, hogy kinek jön be az ilyesmi. Nekem több bajom is van vele: kellemetlennek találom a túlzó alakításokat, hiteltelennek a problémafelvetéseket és hazugnak a minden jóra fordul ígéretét. Bosszant, hogy egy témáról ezer és ezer újabb bőrt húznak le és meglep, hogy bár mindig úgy tűnik, Mannék a bödön alját kapargatják, mindig tudják emelni a tétet, a rajongók legnagyobb örömére. 

Természetesen nem én vagyok az egyetlen, akiknek nem jön be a Mann-féle történetvezetés,

Mannt és az egész koncepciót számos kritika éri torzításaiért, csúsztatásai miatt

és például mert a videók – főleg azok a részek, amikor a korábban magas lovon ülő kerül a földre –  azt sugallják, hogy a szegénység, vagy más szociális probléma egyfajta karmikus büntetés eredményeképp érik el az embert. Az elégtétel pedig az esetek legnagyobb részében pénz: a sors ezekben a videókban többnyire úgy fordul jóra, hogy valaki sikeres és kifejezetten gazdag lesz. Mások azt róják fel a videóknak, hogy sztereotipizálnak és leegyszerűsítik a körülöttünk lévő világot: a kisfilmek alapján egy gyerek is könnyen beazonosítja a dühös anya, az elkényeztetett feleség, a gonosz lány vagy a lusta férj eltúlzott karakterét. A The New York Times újságírója nagyon találóan jegyzi meg, hogy Mann videói „szinte olyanok, mintha egy az emberi fajról és az emberek közt dinamikáról készülő oktatóvideónak szánták volna földönkívüliek számára.”

Mann meghallja a kritikákat és reagál is rájuk. Legtöbbször azzal, hogy bármennyire is sekélyesnek tűnnek a videók, vagy bármennyire is mondvacsináltnak a sztorik, egyrészt a való életből meríti az ihletet, másrészt pedig neki magának kis sokat segítettek az övéhez hasonló tartalmak, amikor mélyen volt: „Mielőtt elindítottam a csatornámat, voltak párkapcsolati konfliktusaim, üzleti kudarcaim, szorongtam és depressziós voltam. Máig emlékszem, milyen lökést adott ilyenkor egy-egy motivációs videó.” Mann saját bőrén tapasztalta meg azt is, mennyire nem tudjuk, mi zajlik egy másik ember fejében, és miért reagálunk rosszul, ha figyelmen kívül hagyjuk a másik motivációit. „Nem tudhatod, min ment keresztül az ember, aki épp megbántott vagy felbosszantott. Szeretném, ha jobban megértenénk egymást és közelednénk a másikhoz.” mondja, majd így folytatja a mélyenszántást: „Lehet, hogy én naanon és lencsén nőttem fel, te pedig tojáson és krumplin, de egy csomó dolog van, ami összeköt minket, nem igaz?” Úgy véli, sikerének titka, hogy ilyen és ehhez hasonló „egyetemes igazságokra” építi a videóit. 

Mann rajongói – és maga Mann is – rendre kiemelik, hogy egyes filmjei fontos társadalmi problémákra hívják fel a figyelmet. 2021-ben a szokásosnál is nagyobbat ment – 45 millió nézőt ért el – egy autizmus témájú filmje a „A gyerekek kigúnyolják az autista kisfiút, de hamar megbánják”. A film elhozott egy tévés és egy videós díjat és segítségével sikerült egy autizmussal foglalkozó alapítvány számára is pénzt gyűjteni, a leegyszerűsítés (autizmus=kiemelkedő matematikai készségek és sakktudás) azonban nem aratott osztatlan sikert sem az érintettek, sem a témával foglalkozó szakemberek körében.

Mann nem titkolja, hogy profi üzletember, aki algoritmusoknak dolgozik. „Ha a nyitóképre síró, vagy erős érzelmet kifejező fejet rakunk, akkor többen le fogják kattintani. Ha érdekes külsejű ember van a képen – például egy kopasz lány – akkor megint csak.” A végtelenül egyszerű párbeszédek is szándékosak: „Így a gyerekek is megérthetik a videókat, de még azok is, akik nem beszélnek jól angolul” – mondja Mann, akiknek fő közönsége ha nem is gyerekekből, de fiatal felnőttekből áll (a YouTube-on a 18-24 éves korosztályból, Facebookon a 25-34 évesek körében követik a legtöbben). Szakértők szerint nem kis részben azért ütnek be annyira a videói, mert nehéz időkben, mondjuk egy világjárvány közepén, erdőtüzek, klímaváltozás és háborús fenyegetések árnyékában az emberek azt szeretnék látni, hogy a dolgok mégis rendben mennek, a gonosztevők bűnhődnek, majd megjavulnak, a jók pedig jutalmat kapnak. Bonyolult időkben nincs szükség kétértelműségre, csak arra, hogy minden úgy alakuljon, ahogy kell. Mások felvetik azt is, hogy Mann videói egy (vagy akár több) elveszett generációban tartják a lelket és olyanokhoz szólnak, akiknek a szülei – akár olyan okból, mint Mann apja és anyja – nem tudták elegendő erkölcsi útravalóval elindítani őket az életben. 

Nem titok, recept

A Mann féle recept elég könnyen másolható, és bár nem fenyegeti veszély a videóbirodalmat,

már jelentkeznek az új trónkövetelők, akik hasonló mintára, érzelmeket mozgatva és eltúlozva  szeretnének pénzt keresni.

Egy ideje a nekem ajánlott videókban is megjelentek a Mann-féle kaptafára, de sufnimódszerekkel forgatott, szláv akcentussal beszélő színészeket szerepeltető bosszúvideók is. Mann alkotásai már csak butácska erotikus filmeknek tűnnek ezeknek a filmeknek a kőkemény érzelmi pornográfiája mellett. Még abszurdabb, még valószínűtlenebb élethelyzetek, és egyre durvább megoldási javaslatok: mérgezés, bénítás, és ki tudja, még mi. Ami engem illet, ezeket látva kicsit félek is attól, merre vezet az ilyen típusú videók útja és hogy vajon ezek a filmek éppúgy eltorzítják-e az emberi kapcsolatokról alkotott elképzeléseinket, mint amennyire a pornó visz félre a szexszel kapcsolatban. Csonka Balázs pszichológust is erről kérdeztem dióhéjban.  

Egyáltalán mit látunk, amikor Dhar Mann-videót nézünk?
Ezek a videók egyfajta érzelmi manipuláció-koncentrátumok. Az bennük a megkapó, hogy olyan érzésekre, lelki motívumokra reflektálnak, amelyeket mindannyian nap mint nap megélünk, mindezt pedig a lehető legkönnyebben kapcsolódható, fogyasztható és emészthető formában teszik elénk. Szeretünk érzelmileg kerek történeteket látni, ami pedig nem kerek, az feszültséget kelt. Nem véletlen, hogy relatíve kevés az olyan film, amiben a gyilkos megússza, a jó bűnhődik vagy a félrelépés titokban marad. Ezek a rövid sztorik úgy működnek, hogy felütésként hoznak egy érzelmi alapszituációt, ami sok ember valamilyen saját megélésére rímel, ehhez nagyon sokan tudnak kapcsolódni, és nagy feszültséget is kelt a nézőben. Ezt a mesterségesen gerjesztett feszültséget a végletekig fokozzák, majd egy mesés fordulattal feloldják.

Mi tetszik abban, amikor a gonoszok nagyon gonoszok, a jók pedig makulátlanul jók?
Valójában nem a karakter valamilyen, hanem a karakter maga a valamilyenség. Ami a videókban megfog minket, az tulajdonképpen a saját érzelmi konfliktusunk – egy másik jelenetben. Ezáltal tudunk rá rezonálni. Nem arról van szó, hogy a történetben szereplő aranyásó becstelen, hanem az epizódban ő játssza el a bennünk élő becstelenséget vagy egy fokkal megengedőbben a becstelenséget, amivel az életünkben találkozunk. Neki nincs külön karaktere, csak pozíciója.

Szex nincs ezekben a videókban, engem mégis a pornóra emlékeztetnek, hiszen tulajdonképpen ezek is olcsó kielégülést kínálnak. 
A koncentrátum jelleg mindenképpen közös a két műfajban. Ahogy a pornót lecsupaszították a „lényegre”, és filmek helyett videókat kezdtek gyártani, itt úgy tűnik, mintha szappanoperákkal tették volna meg ugyanezt a lecsupaszítást. Erős fókuszáltság jellemzi a videókat, figyelmünket semmi nem tereli el a fő témáról.

A túlzásba vitt pornófogyasztás nem tesz jót. Attól vajon lehet bajunk, ha túl sok Dhar Mannt nézünk? 
Ezek a videók kisebb érzelmi kielégüléseket nyújtanak, amivel alapvetően nincs baj. Ha viszont nagyon rájuk vagyunk csavarodva, akkor azt érdemes megkérdezni magunktól, hogyan tudunk kapcsolódni egy-egy epizódhoz, mi az, ami megfog minket és saját életünk mely részére rímel az ottani történet.

Látod-látod…

Ha Dhar Mann itt lenne, biztosan le tudná vonni a megfelelő konzekvenciákat, de most nem egy tanulságos történetben szereplünk. A felnőtt mese mint jelenség viszont a videókon túl is érdekes, annál is inkább, mert milliók nézik, ezért érdemes azoknak is megérteni a hatásmechanizmust, akik nem vevők erre a műfajra. Figyelve a tendenciákat, könnyen lehet, hogy Mann videói hamarosan egészen természetesnek hatnak majd a következő videós generáció tovább sarkított ábrázolásmódjához képest.

Nyitókép: Getty Images/Canva