Kutatók a Pień nevű, észak-lengyelországi falu tizenhetedik századbeli temetőjében végeztek régészeti munkálatokat, amikor egy csontváz maradványaira bukkantak. A csoport vezetője, a közeli Toruń városában található Nicolaus Copernicus Egyetem professzora, Dariusz Poliński a Daily Mailnek elmondta, hogy azonnal felfigyeltek a meglehetősen szokatlan temetkezési módra.
„A halottak visszatérése elleni védekezési módok közé tartozik a fej vagy a lábak levágása, az elhunytak arccal lefelé történő eltemetése (hogy a földbe harapjanak), elégetése, vagy kövekkel való roncsolása. A sarlót nem lapjával fektették le, hanem úgy helyezték az elhunyt nyakára, hogy amennyiben megpróbált volna felkelni, az valószínűleg levágta volna a fejét, vagy legalábbis megsérült volna” – vélekedett a kutató. Hozzátette, hogy a csontváz bal lábán lévő, lelakatolt nagylábujj feltehetőleg egy szakasz lezárását és a visszatérés lehetetlenségét volt hivatott szimbolizálni.
A kortársai által vámpírnak hitt nőről egyelőre annyit tudni, hogy valóban volt egy kiálló foga, valamint hogy életében magas társadalmi státuszú, gazdag személy lehetett – selyemsapkában temették el ugyanis. A Daily Mail több fotót is publikált a maradványokról – ezek itt, az eredeti cikkben láthatók. A leleteket Toruńba szállították, ahol további kutatásokat végeznek majd rajtuk a régészek.
Ebben a régióban egyébként gyakran találnak olyan, hátborzongató temetkezési helyeket, amelyeknek halottjai koponyájukon keresztülvert fémrúddal vagy karóval nyugszanak – szintén abból az okból, nehogy visszatérjenek a halálból. 2015-ben például egy Drawsko nevű faluban találtak öt, hasonló módon eltemetett csontvázat egy négyszáz éves temetőben. Ezek közül egyetlen volt csak, amely egy férfi maradványa volt: egy 35 és 44 év közötti felnőtté, a többiek mind nők voltak. Egy 35 és 39 év közötti felnőtt nő, egy 30 és 39 év közötti felnőtt nő, valamint egy fiatal, 14 és 19 év közötti lány csontvázát a férfiéhoz (és a most talált nőéhez) hasonló módon, torkukhoz nyomott sarlóval temettek el. Az ötödik csontváz egy idősebb, 50-60 év körüli nőé volt, akit úgy temettek el, hogy a sarlót a csípőjéhez fektették, a torkára pedig egy közepes méretű követ helyeztek. Az ezen csontvázakat felfedező kutatók akkor úgy fogalmaztak: „Amikor a sírokba helyezték őket, garantálták, hogy az elhunytak a sírjukban is maradjanak – nehogy ártsanak az élőknek. Ugyanakkor a kellékek arra is szolgálhattak, hogy megvédjék a halottakat a gonosz erőkkel szemben”. Ezekről a felfedezésekről itt olvasható a Cambridge-i Egyetem publikációja, melyben fotókat is közöltek a maradványokról.
Az élőhalottas mítoszokról szóló feljegyzések egészen a tizenegyedik századig nyúlnak vissza Kelet-Európában. Ezekből a feljegyzésekből tudjuk, hogy az emberek évszázadokon keresztül rettegtek attól, hogy egyes halottaik képesek visszakaparni magukat a föld felszínére, hogy aztán vérszívó szörnyetegként riogassák az élőket. Kontinensünk egyes részein, kiváltképp a szláv népek körében a vámpírokról szóló legendákba vetett hit olyannyira elterjedt, hogy az nemcsak tömeghisztériát, hanem a vámpírnak hitt emberek tömeges kivégzését is okozta – Magyarországon például még a tizennyolcadik században is tartottak vámpírvadászatokat. Ezekben az időkben csekélységek is elegendőnek bizonyultak ahhoz, hogy valakit vámpírnak bélyegezzen a közösség, aki azonban így járt, annak nagyon komoly következményekkel kellett szembenéznie: legtöbbször kínzással és halállal. Amennyiben pedig valakiről csak halála után kezdték el gyanítani, hogy bizony vámpír lehetett (mondjuk, amiatt, hogy saját kezével vetett véget az életének), annak hulláját szintén megcsonkították, hogy így nehezítsék meg dolgát a későbbi feltámadásban. A népi bölcsesség szerint a sarló a vajúdó nőket, a gyermekeket és a halottakat védelmezte a gonosz szellemektől; de fontos szerepe volt a fekete mágia és a boszorkányság elleni rituálékban is.
Kiemelt kép: Illusztráció – Fotó: sdominick/Getty Images
