3. rész

Csak állt és állt. Egyik lábáról a másikra. Lenyűgözte New York mérhetetlen monumentalitása. Aztán botladozva beosont a mellékutcácskákba, és gyorsan felfedezte, hogy a város nemcsak félelmetes felhőkarcolókban bővelkedik, hanem mozikban is. Ha már pitymallatkor felkelt, akkor sokkal olcsóbban válthatta meg jegyét, s egész nap bámulhatta a vásznat. Jimmy első néhány New York-i napja hűvös hotelszobája és a filmszínház között zajlott. Oda-vissza. A zsebpénze pedig csak apadt és apadt. így hát a Roger Brackett által lefoglalt, de nem fizetett szállodából áthurcolkodott a Fiatal Keresztény Férfiak Szövetségének épületébe. Egyedül volt, de nem magányos. Hisz vele volt láthatatlan vezércsillaga és az édesanyja sok-sok álma.

Még Roger adott neki egy ajánlólevelet, amivel Jimmy bekopogtatott Jim Sheldon ajtaján. A férfi végigmérte őt, és rögtön tudta, mi az ábra. Felajánlotta, költözzön hozzá. De nem akart megint kitartott pincsikutya lenni. A férfi csalódott volt, ám azért elküldte őt Jane Deacy ügynöknőhöz. Jim, mielőtt elindult, elővette ártatlan modorát, és magára öltötte leghatásosabb fegyverét, az „árva fiúcska” álarcot. A kellékek megtették hatásukat. Az ügynöknő még azt is megengedte neki, hogy anyunak szólítsa őt. Másnap már csak tinta kellett a szerződés aláírásához. Első szerepét a Versenyfutás az idővel című vetélkedőben osztották rá, ahol marionettfigura lett. Azokat a mozdulatokat kellett produkálnia, amivel később majd a játékosok fognak kísérletezni. Hát nem ez jelentette a nagy áttörést.

Ha éppen nem a Negyvenötödik utcában lötybölgette a tányérokat a talponállóban, akkor a színházak háza táján kilincselt. A szobájából szép kilátás nyílt, csak az élete nem tűnt panorámásnak. Egy patinás panzióban akadt össze Dizzyvel, aki felismerte, hogy ennek a srácnak új kapcsolatra van szüksége. A lány táncosnő szeretett volna lenni, s ugyanolyan elszántan harcolt ezért, mint Jimmy önmaga megtalálásáért. Percenként lógtak a telefonon, aztán takarékossági okokból összeköltöztek. Dizzy mindent elsöprő szenvedélyt várt, forró lángokat, de ehelyett csak egy nehezen elviselhető, langyos, ám ragaszkodó lakótársat kapott. Aztán Jimmy unszolására Bill Bast is utánajött New Yorkba, így hármasban éldegéltek tovább.

A leghíresebb színészstúdióról hihetetlen hírek terjengtek akkoriban. Paul Newman első feladata állítólag az volt, hogy vetkőzze le minden gátlását, ruháival együtt. Jimmy is izgult, de azért elkísérte Christine White-ot, Deacy másik pártfogoltját meghallgatásra. Százötven ifjú titánból csak kettőt talált alkalmasnak Strasberg és Elia Kazan, a rendezőkirály: Christine-t és Jimmyt. De Dean nem tudott megbarátkozni azzal a gondolattal, hogy a színészet csapatmunka, ő csak szólózni tudott, egyszemélyes forradalmat kirobbantani a színen. És többet nem ment be az órákra.

Szegény volt, mint a templom egere. Fotómodellként kezdett dolgozni, ami valójában pornográf pózolást jelentett. Legalább volt mit ennie néha. Csak várta a csodát, de az nem jött. Esténként elővette kedvenc könyvét, A kis herceget, s elbújt Saint-Exupéry világába. Úgy érezte, ő is valami távoli bolygóról jött, s abban is hitt, hogy ami fontos, az a szemnek láthatatlan.

A triumvirátus általában összevissza kóricált a városban, legtöbbször a parkban mászkáltak. Ilyenkor bikaviadalt játszottak. Természetesen Jim volt a torreádor, Dizzy és Bili a legyőzendő bikák. Még szarvakat is vásárolt nekik. Telt múlt az idő, csakhogy még mindig nem történt semmi. A napok csak futószalagon mentek egymás után. 1952-ben egy musical filmváltozatához keresték a megfelelő embert, és „anyuka” rögtön lecsapott a kínálkozó lehetőségre. Csakhogy Jimnek botból volt mindkét füle. Sebaj, hisz ezután próbafelvételre hívták az Ezüst kehely című filmhez, ám a kvékercsemete arrogánsán visszautasította a szerepet. Érezte, hogy ez még mindig nem az a valami, amire neki szüksége van, így hát ez a film Paul Newman első ismert szerepe lett. Aztán egy vasárnapon elkísérte Brackettet Lem Ayers Broadway-producer házába. Persze belépőjét gondosan előkészítette. A kapu előtt felvette a szokásos „magányos kisfiú vagyok, szeressetek engem” jelmezt, és besétált az Ayers házaspár szívébe. Azon nyomban meg is hívták a következő hétvégére a hajójukra, s napokon belül övé lett a Lásd a jaguárt című darab főszerepe. Förtelmes fércmunka volt, így összesen négy előadást ért meg. Ám Jim alakítására egytől egyig felfigyeltek a kritikusok. Tündöklő tehetség! – kiáltották ki egybehangzóan. Természetesen egy kis pénz is állt a házhoz a Broadway után, amiből Jim rögtön vásárolt egy 550-es motorbiciklit, s hódolatát is tette örök szerelménél. A száguldás nagyasszonyánál.

Jane Deacy nem ült a babérjain, nap nap után kilincselt, telefonált jobbra-balra, csak hogy valami munkát találjon védencének. Jó néhány televíziós produkcióba sikerült Jimet bejuttatnia, hisz ekkor a kellemetlen konkurens, a mozi miatt nagyüzemben gyártották ezeket a filmeket. Jim mindig és minden ellen lázadt, így a kollégái nem kedvelték túlzottan. Állandóan improvizált, ezzel kergette őrületbe a többieket, hisz nem tudta a szerepét, és a forgatókönyvről azt hitte, valami ósdi történelemkönyv. A szünetekben magányosan gubbasztott a sarokban, nem vihorászott együtt a többi szereplővel. Nem. Ő ilyenkor alkotott. Kitalálta, mit is fog csinálni, ha felhangzik a csapó csattanása, milyen újabb trükkel kápráztatja el a kamerát, és a mögötte állókat.

Csörgött a telefon az ügynöknő irodájában, s Jim tüstént megkapta az addigiaknál is szokatlanabb színdarab, az Immoralista egyik alakítását. Ennek a fő problémaköre egy házas férfi homoszexualitása. Jim Bachirt, a fiatal arab szolgát alakította, aki Afrikában összehozza az ifjú férjet egy helybéli homokossal. Mindenki túljátszottá volna ezt a figurát, csak Jimmy nem. Visszafogott volt, és mégis túlfűtött. 1954. február 8-án, huszonharmadik születésnapján gördült fel először a közönség előtt a függöny. Dean Bachirja óriási sikert aratott, a kritikusok vörösre tapsolták a tenyerüket. Kiállt a függöny elé, s majdnem belefulladt az Örömbe, hogy végre fürödhet a népszerűségben. Az öltözője zsúfolásig megtelt, és az összes tollforgató azt akarta tudni, ki is ez a fiú? Még a mogorva rendező, Daniel Mann is cigánykereket hányt örömében, és rohant gratulálni Deannek. Jim elővette legbájosabb mosolyát, legnyájasabb hangját, és benyújtotta a felmondását. A premier napján, amikor majdnem a mennybe ment. Lázadt, de soha sem tudta, mi ellen.

Hogy, hogy nem, sikerült valahogy megkaparintania két kedvence, Marlon Brando és Montgomery Clift titkos telefonszámát. Istenek voltak a számára, s madarat lehetett volna vele fogatni, hogy beszélhet velük. Tárcsázott és hallgatott. Vagy inkább valami zagyva makogást tudott kifacsarni magából. Olyan sokszor zaklatta őket, hogy a két színész már rendszeresen letagadtatta magát, vagy elváltoztatott hangon búgott bele a kagylóba. Jim azonban megismerte a hangjukat. Hisz hanglejtéseket, köhécseléseket, hanghordozásokat csent el tőlük, és egy tolvaj megismeri a gazdát. El akarta mondani nekik, hogy szereti őket, és ő is színész lesz. Meg azt is, hogy most kapta meg a híres Tony-díjat, majd a Dániel Blum-szobrocskát is. De ez őket cseppet sem érdekelte.

A nagy rendező, Elia Kazan és John Steinbeck író régi jó pajtások voltak. Kazan el is tervezte, filmre viszi barátja Édentől keletre című könyvét, de annak csak az utolsó fejezeteit felhasználva. A két iker, Cal és Adam életéből pusztán hónapokat emelt ki, azokat, amelyekben konfliktusaik a legjobban kiéleződnek. Mindenki azt várta, a film negatív figuráját, aki a vásznon mégis pozitív főhős lesz, Brandóra osztják. De Kazan inkább elküldte Paul Osbome-t, keressen valakit Cal szerepére. Osborne besettenkedett a színház nézőterére, megnézte az előadást, és a büféből telefonált. Megtaláltam Cal Trasket! – rikoltotta a kagylóba, s Jim már másnap Kazan irodájában volt. Mivel nem babra ment a játék, Paul Newmant és James Deant összeterelték közös próbafelvételre. A fiúk lapos ékeket vagdostak egymás fejéhez, viccesen telt az a néhány perc. És Jim nyert. Elia meg akarta ismerni ezt az új felfedezettjét, így hát megismerkedett a barátaival. Teljesen meglepődött, amikor észrevette, hogy Jimről minden földi halandónak van véleménye. Vagy gyűlölték és utálták, vagy szinte szerelmesen beszéltek róla. De senkinek nem volt közömbös. Még egy repülőútra is magával vitte, és majd leesett az álla a döbbenettől, hogy ez a szemtelen, kellemetlen fickó hogyan változik át percek alatt hároméves, csodálkozó kisdeddé. Kazan el volt bűvölve, hogy a Cal Trasket alakító szereplő helyett James Deant, a színészt találta meg. Hollywoodba is ennek megfelelően, hozsannázva vezette be a kollégáknak. A forgatás idejére Kis hercegestül, mindenestül beköltözött a stúdió területére. Jól érezte magát, csak a szex hiányzott neki nagyon. Aztán kapott Kazántól két hét szabadságot, és elutaztak Biliéi, egy bérelt kocsiban, a sivatagba. Új pótmamára is lelt iziben, a filmbéli Ábrát alakító Julie Harris személyében. Az egyik este véletlenül összefutott Paul Newmannel, aki Pier Angelivel vacsorázott. És Jim életébe beköltözött a szerelem. Már nem csak magát szerette. Imádta az olasz származású hölgyet, bármily fura is volt a kapcsolatuk. Már az elején kijelentette neki, hogy a szex nem nagyon érdekli, s Pier erre azt válaszolta, őt sem. Tökéletes páros voltak. Ha Jim a kelleténél jobban felöntött a garatra és jól elagyabugyálta kedvesét, az cseppet sem szontyolodott el. Azért ver, mert szeret – gondolta ilyenkor.

A lány olyan volt, mint valami középkori festmény vagy oltárkép. Alabástromfehér volt az arca, piros az ajka, és nagy, fekete szemei voltak, Jimnek úgy tűnt, mintha valamelyik álmából csalta volna elő őt. Angeli teherbe esett. Jim hallani sem akart arról, hogy bekössék a fejét. Pier sírva szaladt ki a házából. Néhány perc múlva már Jim is bömbölt, és tudta, hogy az egyetlen nőt kergette el, akit valaha is szeretett. Piert pompás ruhában, néhány héttel ezután oltár elé vezette Vic Damone táncdalénekes, s nemsokára gyermekük is született. Ám a kedves papa valószínűleg nem a slágerlisták éllovasa volt, hanem egy bizonyos James Dean.

Brando is ellátogatott egyszer az Édentől keletre forgatására, csakhogy Jimet egyáltalán nem vette észre. Készült róluk egy közös kép is, de Dean úrfi csak mint valami statiszta áll a kép szélén. A király nem törődött alattvalójával, és ez őt nagyon megviselte. Rendben folytak a forgatási napok, Kazan remek rendezőnek bizonyult. Hagyta, hogy Cal Traskből James Dean legyen. Tudta, Jim legalább annyira érdekes személyiség, mint a könyvbeli fiú. Ahogy elindult a film a moziban, a fiatalok már tudták, Cal, illetve Jim az igazságot, a maga igazságát keresi. A háború utáni Amerikában még nem létezett stabil értékrend, s az ifjak ide-oda csapódtak. Jim ezt az űrt lovagolta meg az alakításával. Minden mozdulata egyéniségről és lázadásról tanúskodott. Egész lénye olyan volt mint egy nagy felkiáltójel. Vigyázzatok, jövök, rombolok és építek, pillanatok alatt! – sugallta a vászonról. 1955. március 9-én volt az Édentől keletre premierje. Jim persze az ilyesfajta konvenciókra is fittyet hányt. Már nyolcadikán elhagyta a keleti partot. A közönség őrjöngött. Az öreg, kissé nyikorgó, jól fésült színészek után végre az ifjabb korosztály is kapott magának valakit, akit utánozni és imádni lehetett. És hipp-hopp, ebből a cingár, alacsony és ápolatlan fiúból sztár lett.

Ja, ez Hollywood, kérem – gondolhatnák. De nem. Ez James Dean. 

(Folytatjuk)

Szabó Patrícia

Nők Lapja 1996/11. (Forrás: Nők Lapja archívum)

4. rész

Pénz, pénz és pénz. Egy halom, amit az Édentől keletre főszerepéért kapott. Jimmy nem bízott a bankokban, így hát kerített egy kis koffert, és abba gyömöszölte be összes keresetét, persze dolláros címletekben. Hollywoodból egyenesen New Yorkba kocsikázott, hisz itt még mindig fenntartotta legénylakását. Rosenman, a zeneszerző, Stock, az állandóan exponálásra kész fényképész és Nicholas Ray rendező kísérte el Jimet a kirándulásra. Úton-útfélen kattogott a fotómasina, ha senki nem fényképezte őt, akkor a tükör elé állva nyomta meg a gombot saját Leicáján. Jimmy mindig azt emlegette, azért szeret pózolni, hogy maradhasson néhány kép róla emlékül az utókornak. Itt, New Yorkban közölte Rosenmannal azt a mára elhíresült mondatot, miszerint: „mindenütt ott lapul a halál, és én le akarom győzni”. Ekkor már le volt kötve az Ok nélkül lázadó főszerepére, és az Óriás-béli közreműködésre. Merész álmai voltak. Szerette volna A kis herceget filmre vinni, és Bartók Béla Csodálatos mandarinját. De előbb egy kicsit bulizni akart. Fiúk, lányok, kávéházak, kábítószer, zene, szobrászat. Mindent és mindenkit kipróbált, megkóstolt, univerzális akart lenni az univerzumban. Sznob volt, de csak amolyan „deanesen”. Csak azt nézte, hallgatta meg és olvasta el, amiből valami haszna származhatott, azokat az információkat szívta magába, amelyeket később még alkalmazhatott. Egy tévéfilmet is összehozott tavasszal: a Megvilágíthatatlan út kitűnően karikírozta az ártatlan fiatalt, aki a sors kegyetlensége folytán kénytelen a felnőttek vad világában egyensúlyozni. És elkezdődtek az Ok nélkül lázadó munkálatai. Jim Stark szerepébe kellett bújnia, és ezt a jelmezt mintha rá szabták volna. A filmbéli Jim, ugyanúgy mint Dean, „láthatatlan” apával van megáldva. Nem tudja, hogyan alakuljon át gyermekből férfivá, a nőktől irtózik, hisz anyja házisárkány, és mégis szeretne valakit, akit szerethetne, és az viszontszeretné. Nathalie Wooddal és Sál Mineoval játszott együtt. A mozi a lázadásról, az átalakulásról, a kiútkeresésről szól, ugyanúgy, mint Dean egész addigi élete.

Aztán Jim egyik napról a másikra eltűnt. Sokáig senki nem tudta, él-e, míg tíz nap múlva elő nem került. Közölte, ne érdekeljen senkit, merre járt. Visszajött és kész, folytathatják a filmet. Máskor órákig nem lehetett kicsalogatni az öltözőjéből, mert zenét hallgatott. Bartók és Bach voltak a kedvencei. Kérésére zárt stúdióajtók mögött folyt a munka, hisz a kvékercsemete nem szerette volna, ha a jelenetek intimitását valami is megzavarja. Egyszer merték csak zargatni a „nagyságos urat”. A fenséges Elizabeth Taylor ereszkedett le hozzá, látogatóba. Meg akarta lesni azt a fiút, akivel együtt fog játszani az Óriásban, és akiről olyan pikáns pletykák terjengenek országszerte. Jimmel madarat lehetett volna fogatni, odáig volt az örömtől, hogy a királynő személyesen kereste meg őt. Es befejeződött az Ok nélkül lázadó forgatása, második, és egyben utolsó előtti filmjéé. Sokak szerint ez a mozi kezdettől fogva el volt átkozva. Csak Jim balesete után néhány nappal mutatták be, és mindhárom főszereplőjét tragikus körülmények között, fiatalon érte a halál.

Nem valami isteni csoda vagy véletlen folytán kapta meg az Óriásban a szerepet. Amikor megtudta, hogy George Stevens, a rendező erre a filmre készül, hirtelen barátságba keveredett Fred Guiollal, a rendezőasszisztenssel. Jimmy százhatvan centi volt, s cseppet sem úgy nézett ki, mint egy nagy, erőtől duzzadó cowboy, akitől lángol a préri. De ő addig-addig járkált George Stevens nyakára, míg az megnézte az Ok nélkül lázadó néhány kockáját, és rádöbbent, mit sem számít, hogy Jimmy olyan, mint egy gimnazista fiú, mert már a pillantásától is megremeg a vászon. Attól meg a publikum, így hát biztos, hogy tömve lesznek a mozik, na és a filmgyár kasszája.

Dean ekkor már megengedhette magának, hogy néha kirúgjon a hámból, így az előkelő Villa Capriba járt vacsorázni. Kicsit kiöltözött, és néha meg is mosakodott. A Capriban ismerkedett meg Sammy Davissel, és gyakran hívta meg őt és barátait a kis vadászlakjába. Néha egy-egy lány kikönyörögte, hadd aludhasson nála, és Jimmy már előre leszögezte, ne várjanak tőle semmit az éjszaka folyamán. Lefeküdt, betakarózott, olvasott egy kicsit A kis hercegből, és már aludta is az igazak álmát a fal felé fordulva. Ennyi jutott a szerelemtől feltüzelt fruskáknak. Aztán újabb különös kalandba keveredett, ezúttal a fiatal Ursula Andress-szel. Csakhogy két dudás egy csárdában? Olyanok voltak, mint a kutya meg a macska. Folyton civakodtak. Az örök lázadónak az úgynevezett szerelmi kapcsolatok nem jelentettek nagy megterhelést. Ha vágyott valakire, legyen az férfi vagy nő, megszerezte. De nem bolondult meg senkiért, nem halt bele egy-egy szerelembe, s nem perzselődött meg a lángoktól. Jöttek-mentek nála a szeretők, és azok, akik szeretők akartak lenni, de csak hálótársakká váltak. Jim halála után szinte fél Amerika azt bizonygatta, hogy testközeli kapcsolatba került Deannel. Bili Bast jegyzetelte, ki hány órányi együttlétről számolt be neki, osztott, szorzott. Ha senki sem beszélt mellé – mondta Bili —, akkor James száznegyvenhét esztendős volt, amikor meghalt.

Az ifjú színész az Ok nélkül lázadó után már azt is megengedhette magának, hogy hódolhasson igazi szerelmének, a száguldásnak. Jó néhány autót kötött be az istállójába. Májusban elutazott Palm Springsbe, hogy indulhasson a California Sports Cár Club versenyén, a D kategóriában, és elsőként szakította át a célszalagot. Olyan jól ment, hogy a vezetőség engedélyezte, hogy még egy számban, egy magasabb fokozatúban rajtolhasson. Harmadikként ért célba pompás Porschéjával. Még az édesapját, Wintont is kihívta a viadalokra, azt gondolva, legalább a versengést értékelni fogja a mogorva papa, ha már a filmjeit nem értette meg. Am Winton Dean csak mormogott valamit az orra alatt, és hazament.

Csapó indul! – hallatszott egy farmon, és ezzel elkezdődött a tüzes és mégis monoton texasi történet forgatása. Jane Deacynek, a Jimmyhez még mindig hű anyukának sikerült kiharcolnia, hogy a film végén, ugyanabban a betűméretben jelenjen meg védence neve, mint az akkor legnagyobb sztáré, Elizabeth Tayloré és Rock Hudsoné. Mivel Rock sem vetette meg a férfiak szerelmét, a hollywoodi okos tojások úgy gondolták, legjobb lesz, ha a két férfit ugyanabba házba költöztetik. Hát ez bizony nem sok jót szült. Az egyik pasas unalmas volt, a másik mogorva. Kiütést kaptak egymástól. Jimmy sztárként sem vetkőzte le rossz szokásait, a meleg nyárban is hetekig hordta ingeit. Stevens nem az a fajta rendező volt, akiről Jimmy fiatal korában ábrándozott. Nem engedte őt kibontakozni, és a filmbéli figurát átalakítani, mint például Kazan. De azért a saját egyéniségéből is becsempészett valamennyit a cowboy alakjába. A film első huszonhárom percében nem is látjuk a vásznon. Az első közös jelenet felvétele előtt, ahol már a királynővel, Elizabeth-tel szerepelt együtt, a farmerfiúból lett sztár borzasztóan izgult. De megoldotta. Állt a farmon, és hirtelen ötlettől hajtva, a stáb és Taylor szeme láttára lehúzta a sliccét. Ott, mindenki előtt, premier plánban könnyített magán. Azt gondolta, ha pisilni tud Elizabeth előtt, akkor játszani is képes lesz. Mielőtt elindult volna a kamera, még ugrált néhány percig, a lábát az álla alá húzva, vagy körberohant a kijelölt területen, és dobhártyarepesztőén ordított közben. Ez volt a saját rituáléja. Elviselhetetlen volt.

Az Óriás a társadalmi változások filmje lett, valami olyasmi, mint egy 192 perces szappanopera. Végtelenül hosszú. Olyan, mint a forgatás volt, ami alatt Jimmy nem is versenyezhetett, és a levezető szexet is mellőznie kellett. Még maga a rockkirály, Elvis Presley is csak komoly nehézségek árán tudta végigülni az Óriást a moziban, pedig időközben ő lett a legnagyobb James Dean rajongó. Csakhogy életében nem találkozhatott vele. A halála után sokáig kuncsorgott Wameréknál, hadd formálhassa meg Deant az életéről szóló filmben. Ám a király erről is, ugyanúgy, mint a saját trónjáról, lecsúszott. És tavasszal befejeződött a harmadik, és egyben utolsó hollywoodi forgatás James életében. Elizabeth, barátságuk emlékére egy gyönyörű kismacskát ajándékozott neki, az állatka a keresztségben a Marcus nevet kapta, nagybátyjáét Fairmountból. Sebbel-lobbal elhagyta a forgatás helyszínét, a farmot, Rock Hudsont, Elizabeth Taylort, a kamerákat, a csapókat, és csapot-papot.

Ide-oda kapkodott a film elkészülte után. Beiratkozott egy német nyelvtanfolyamra, csak hogy Ursulával az anyanyelvén tudjon perlekedni. Pszichiáterhez is járt, hiszen kétségbe volt esve attól, hogy a férfiak iránt érzett vonzalma derékba töri karrierjét. Szobrászatot tanult, és bangó dobjait mindenhová magával hurcolta, hogy ha kedvet kap, bonghasson egy kicsit. Égyszóval nem tudott mit kezdeni magával. Befutott sztárként is csak önmagát kereste mindenben. James Dean vagyok – mondogatta -, na de mit kezdjek evvel? – kérdezte naponta magától.

1955. szeptember 30-án, pénteken már reggel nyolckor bement a Competition Motors nevű céghez. Itt Rolf Wutherichhel együtt tüzetesen ellenőrizte a néhány napja becserkészett Porschéját. A kocsi káprázatos volt, olyasfajta, amibe az ember az első kör után beleszeret. Salinasba akartak indulni aznap délután, egy újabb versenyre. Amikor a nap a legmagasabban járt, találkoztak Wintonnal, akivel együtt ebédeltek. Persze a papa aznap sem volt valami szívderítő társaság. Elindultak Salinas felé. Kettőkor úgy döntöttek, Sanford H. Roth, aki Jimmyt fényképezte, és Bili Hickman utazzanak együtt a Fordban, és Dean a szerelővel száguld majd a Porschéban, amelyet levesznek a trélerről. Három órakor álltak meg először, egy étteremnél, ahol ittak némi frissítőt. Varázslatos vénasszonyok nyara volt, az út végig a tengerpart mentén vezetett. Jimmy rózsás kedvében volt, és a gyűrűjét barátságuk jeléül oda is ajándékozta Rolfhak, az autószerelőnek. A Ford utasai figyelmeztették őt, hajtson lassabban, mert nem tudják tartani az általa diktált tempót. Négy órakor leintette a kocsit a helybéli motoros rendőr, s megbírságolta Jimet gyorshajtásért. Szikrázó napsütés, kitűnő kocsi, hű haverok, mi kéne más? Megbeszélték, hogy Paso Robles-ban vacsoráznak. Jimmy vett még néhány zöldalmát az országút mentén egy kedves hölgytől, aztán csak robogtak tovább. Üres volt az aszfalt, így hát Jimmy beletaposott a gázba. Fél hat körül már sötétedni kezdett. Hirtelen egy autó tűnt fel az ellenkező irányból. Donald Turnupseed nem vette észre az alacsony és alig kivilágított kocsit. „Biztos, hogy megáll a fickó. Mindjárt észrevesz minket.” – ezek voltak Jimmy utolsó szavai. Háromnegyed hatkor már halott volt. Az utánuk jövő Ford utasai rémülve nézték a történteket. Stanford zokogott fájdalmában, de azért még volt annyi lélekjelenléte, hogy előkapta a fényképezőgépét, és megörökítette Jimmyt a halálában. És James Dean végre megtalálta, amit huszonnégy éve keresett. Önmagát.

Egy történet itt véget ér. De egy másik, amely A Ford utasai figyel meztették őt, hajtson lassabban, mert nem tudják tartani az általa diktált tempót. Négy órakor leintette a kocsit a helybéli motoros rendőr, s megbírságolta Jimet gyorshajtásért. a mítoszról szól, a lázadás mítoszáról, s a bálványról, az ott kezdődik, a Paso Robles felé vezető országúton. Hisz a tragikus baleset után az egykori Jimmy lett az a minta, amihez az amerikai fiatalság saját fazonját igazította. A fiatalságot, a lázadást tette korai halálával az élet egyetlen értelmévé. A fiúból, aki egy meztelen női test látványától sem jött lázba, szexszimbólum lett. Bálvány, akinek mintájára frizurát, járást, hanglejtést alakítottak. És ez a kilenc betű: JAMES DEAN, új életre kelt. 

(Vége)

Szabó Patrícia

Nők Lapja 1996/12. (Forrás: Nők Lapja archívum)
Kiemelt kép: John Kobal Foundation/Getty Images