Durica Katarina íróval együtt érkezünk a római járattal, várnak ránk a reptéren. Elkezdődik, ami aztán az utolsó pillanatig kitart: elhiszem – mert úgy bánnak velem-, hogy a legnagyobb szerencse érte őket azzal, hogy vendégül láthatnak minket. A ropogós pizzaszeletek bekészítve várnak az autóban, leöblítjük a behűtött Aperollal.
Édes élet, dolce vita indul.
A Rómából Todiba vezető út alatt egymás szavába vágva mesélünk, és felszabadultan nevetünk, mintha ezer éve ismernénk egymást – pedig nem így van.
Bár Évával ugyanott, Miskolcon, Diósgyőrben nőttünk fel, csak első kötete kapcsán, 2015-ben ismertük meg egymást. Elolvastam, és alig kaptam levegőt: az Egyasszony című önéletrajzi regénye első gyermeke traumatikus születését – orvosi műhiba, babája az erőltetett szülés miatt súlyosan sérült -, Zsuzsikával való közös életüket, az emberfeletti napi küzdelmet mutatja be, és a bántalmazó kapcsolatot, amiben huszonéves feleségként élt. A regény elemi erejű, Polcz Alaine Asszony a fronton című könyvével tudom egy lapon említeni: minden fájdalmával együtt, lássunk csodát, erő, az élet szeretete árad belőle – éppen úgy, ahogyan árad Évából is. Magával ragad, nevetve lehet sírni vele, vagy épp fordítva.
A derűt át lehet venni
Késő éjjel érünk haza, kaptatunk fel a hegyre ezeregy lépcsőn – a kilátást, a szanaszét dombokat, festői tájat, ami tiszta Toszkána, de nem hemzseg a turistáktól, csak másnap reggel látjuk meg, de a tetőterasz karnyújtásnyira van a csillagoktól. A lakásuk tágas és forró, hatalmas a jövés-menés, másnap indul az éves rendes írókurzus: barátok, családtagok, minden ágyban alszik valaki, tisztára mint A szeleburdi családban. Éva és Gergő öt gyereket nevelnek, a legkisebbnek, Siminek most ünnepelték a nagykorúságát, Éva lányának, Julinak pedig az esküvőjét. Náluk mindig történik valami jó, kerít hatalmába az érzés. Egy legendás írópárost muszáj idealizálni, és őket könnyű: viccesek, kedvesek és nagyon közvetlenek. Egyfolytában szóban pingpongoznak, froclizzák egymást – pedig Péterfy Gergelyt felhős homlokú bölcsésznek (búval béleltnek…) képzeltem. Ehhez képest:
–Rengeteget ökörködünk, vannak bevált szerepeink, Évukának a rettegett nagyfőnök, aki mindenkinek megmondja a magáét.
–Jó, most azért ne adjuk be az olvasóknak, hogy vén fejjel álló nap szerepjátékozunk – így Éva.
Ez az elejétől így van, vagy ezt a technikát dolgoztátok ki a házasság… elviselésére? – kérdezem én.
–Ez kialakult magától – mondja Gergő.
–De én már az elején vicces voltam, nem? Te nem voltál, Gergő, tőlem tanultad, hogy viccesnek kell lenni – így Éva.
–Évuka jókedve rám is átragadt, a derűjét át lehet venni.
–Hát hogyne lennék derűs, semmi szomorú nem történt az életemben, egy habkönnyű gesztenyepüré az elmúlt hatvan évem.
És ezt is tanultad, Éva, hogy mindent elviccelsz, amit csak lehet? – teszem fel a kérdést.
–Már fiatal lányként is ilyen voltam szerintem, és aztán volt jó pár évem nélküle… Nagyon örültem, amikor visszakaptam a vicces lányt.
Házaspár mint közintézmény
A vicces pár komoly intézménnyé vált hazánkban: nem „csupán” azért, mert mindketten elismert írók, Gergely sokkötetes: A golyó, amely megölte Puskint, Bányató, Halál Budán… Kitömött barbár című művéért az Aegon irodalmi díját is megkapta, épp 2015-ben, amikor Éva debütált. Mindketten közéleti szereplők: az Egyasszony a családon belüli és a szülészeti erőszak tabuit kezdte ki, és Éva tudatosan állt bele az áldozatok támogatásába, sőt. 2022-ben alapították meg saját kiadójukat, első kötetük Mérő Vera Lúg című, Renner Erika tragédiáját feldolgozó regénye. Éva traumaírás-kurzusokat is tart: eredménye a szeptemberben megjelenő, ötvenöt felkavaró és egyben felszabadító írást bemutató kötet, Túléltem címmel.
Gergely Szerb Antal örökségét élteti, már csak azért is, mert az Utas és holdvilág című klasszikus épp Umbriában játszódik. Perugia, Assisi, Gubbio – Gergő öles léptekkel és lenyűgöző háttértudással mutatja be a főszereplő, Mihály és az Ulpius testvérek csavargását. Kreatívírás-kurzusokat is visz, mindketten számos tanítvánnyal és olvasók tízezreivel tartanak kapcsolatot, majdnem úgy, mint egy közintézmény: támogatnak és inspirálnak.
Az íróházaspároknak kijáró rajongásnak hagyománya van hazánkban, gondoljunk e lap szerzőpárosára, Szabó T. Annára és Dragomán Györgyre – de egykor az említett Polcz Alaine és Mészöly Miklós ünnepelt párosa ugyanott alkotott, ahol Péterfyék magyarországi otthonukban, Kisorosziban. Éva és Gergő a közösségi média platformjain is elérhető, életük egy részét a nyilvánosság előtt is élik. De mekkora terhet jelent ez? – faggatózom, mert feszt pittyeg a telefonjuk, üzenetek érkeznek.
Ám hosszan lehetetlen velük komolyan beszélgetni, szétpoénkodják: Éva adja a „mammát”, bár, sietek kijelenteni, külsőre egyáltalán nem! Csinos, üde és fiatalos, de hozza az olaszok által feltalált mamma karakterét, aki mindenkiről gondoskodik, megmondja a tutit – majd jelzi, ne vegyük komolyan, hülyéskedik. Kivéve a kajával, mert itt rendesen enni muszáj, és kivéve minden mással, ami húsba vág: Éva és Gergő is nagyon tud figyelni, igazi, értő figyelemmel, ami melegít, mint a kályha.
–Komolyak is vagyunk, de megtanultuk, hogy a világ egyik legnagyobb tévedése túl komolyan venni magad – magyarázza Gergő.
Tudatosan felépített az, amit közvetítetek magatokról? – kérdem.
Egymásra néznek.
–Mi azt mutatjuk, ami van, és azt mondjuk, amit gondolunk. Aki nem hiteles ebben, az úgyis lelepleződik.
