–Nándi mindig is Amerika-rajongó volt, gyakran mondogatta, hogy szeretne ott élni, ott tanulni egy ideig – kezdi az édesanya, Pölösné Hudák Dóra. – Tavaly tavasszal ébredtünk rá, hogy kis híján kifutottunk az időből, mert hamarosan nagykorú lesz. Megtaláltuk a YFU nemzetközi szervezetet, amely a világ sok-sok országába szervez cserediákokat, méghozzá nagy körültekintéssel. Miután a családi kupaktanács eldöntötte a kérdést, alig maradt időnk az elképesztő mennyiségű dokumentáció elkészítésére és beadására, a hivatalos anyagok mellett a családi bemutatkozásra, a szokásaink, az életünk leírására. És akkor még nem beszéltem a mellkasröntgenről, a szükséges oltások felvételéről, a vízum megszerzéséről. Vannak, akiknek mindezt egy egész tanév alatt sikerül összeállítaniuk, mi mindent bevetve két-három hét alatt megcsináltuk. Azóta többen javasolták, hogy fel kellene hagynom az angoltanítással, és erre alapítanom vállalkozást.
Ki lehet jutni az Egyesült Államokba pályázatok, ösztöndíjak segítségével is, de az ilyen lehetőségeknél hatalmas a túljelentkezés. Ez a másik út kétségtelenül sokkal drágább, ám Nándinak nemcsak a szülei, de a nagyszülei is úgy gondolták, a gyerek jövőjéért komoly anyagi áldozatot hoznak.
A csirkepaprikás sikere
A befogadó családok választanak a jelentkezők közül, Nándit egy ötgyerekes indianai család várta tavaly augusztusban. Az apa, Eric szoftverfejlesztő, felesége, Emily a Rolls-Royce mérnöke volt, most főállásban otthon tanítja a kisebb gyerekeit, és része a sok közös programmal zajló magántanulói közösségnek. Házukhoz olyan több száz méteres bekötőút vezet, amilyet a Dallasban láttunk. Hatalmas földjük, erdejük, két tavuk van, a tavak akkorák, hogy kajakozni is lehet rajtuk…
Amikor Nándi megérkezett a két átszállással megtett repülőút után, az egész család fogadta, és ez a melegség, közvetlenség végig jellemző volt. A kinti anyukám, a kinti apukám – csak így emlegeti őket, és az apró történetekből egy derűs, kiegyensúlyozott, egészséges értékrendű család képe rajzolódik ki.
– Jelentkezéskor alá kellett írnom, hogy bármilyen vallású családhoz kerülhetek, és ha kérik, velük kell mennem misére, istentiszteletre. Az én családom ezt nem várta el, így csak néha tartottam velük. Többnyire otthon maradtam, és akkorra időzítettem a családi Messenger-hívást, vágtam a YouTube-videóimat, esetleg mostam.
A nyolctagú családban még a nyolcéves legkisebb is maga teszi be a ruháját a mosógépbe, majd át a szárítóba, mert ilyen mennyiségű holmi esetén ez már nem lehet egy ember feladata. A házimunkát is táblázatba rendezik, mindenki tudta, melyik héten kerül rá a sor, hogy behozza a tojást, este bezárja a baromfit, illetve kinek a dolga az asztalterítés vacsorához, majd a leszedés, mosogatás, felsöprés. Nándi magától értetődően részt vett ebben is.
– A vacsora a főétkezés, akkor tálalnak főételt. Ebédre esetleg csak almát vagy egy szelet müzlit esznek. Az én kinti családom nagyon egészségesen étkezett, sok volt a zöldség, a gyümölcs, még a bolognaiba is cukkinit tettek. A gyerekek akkor ehettek édességet, ha már elég zöldséget és gyümölcsöt fogyasztottak aznap. Nagyon szerettem a tacót, és kedvencem lett a csípős, zöldséges rizs. Vittem magammal brassói-fűszerkeveréket, készítettem brassóit, és annyira ízlett nekik, hogy felkerült a családi étlapra. A csirkepaprikást lassú főzőbe, crock-potban készítettük, de a végén ugyanolyan lett az íze. Ennek a receptjét az én kedvemért keresték ki a netről.
