Vannak, akik szerint a maximalizmus az egyetlen út, mások a rugalmatlanságot, a változásokhoz való alkalmazkodás képtelenségét látják benne. Olyanok is akadnak, akik abban a hiszemben, hogy maximalisták, hibát hibára halmoznak, és persze olyanok is, akik valóban képesek a maximumot nyújtani, ha ezt állítják célként maguk elé. Bizonyos hivatásokban ezt tényleg szó szerint kell érteni: például amikor egy idegsebész épp operál, akkor valószínűleg a maximumon kell teljesítenie, a legtöbb szakmában azonban nem feltétlenül ez az üdvözítő út. A Z generáció, amelynek tagjai valamikor 1995 és 2010 között születtek, kimondottan maximalista korosztály, erről több kutatás is született. De vajon hova vezet ez a sokféleképpen értelmezett maximalizmus, mik a veszélyei, és milyen előnyökkel jár?
Hozzáállás kérdése
Maximalistának lenni az esetek egy részében teljesen egészséges jellemvonás. Ilyenkor tulajdonképpen folyamatos önmotivációt jelent, amely segít átlendülni az akadályokon, és amellyel sikereket érhetünk el. Ha azonban egészségtelen módon valósul meg, igen gyorsan a tartós boldogtalanság felé tereli az embert. Az extrém maximalizmus ugyanis, bármennyire is a siker utáni vágy hajtja, általában mégis a hibázástól való rettegésben valósul meg, ami teljes mértékben negatív hozzáállás. Az extrém maximalisták folyamatosan igénylik mások törődését és pozitív visszajelzéseit, és függésben vannak a dolgok hibátlan kivitelezésétől.
A maximalizmus elsősorban belső kényszer, fő mozgatórugója az esetek jelentős részében a kudarcok elkerülése. Közben egyre inkább társadalmi nyomás is járul hozzá, nem véletlen, hogy az elmúlt három évtizedben a maximalista tendenciák folyamatos növekedést mutatnak.
Thomas Curran, a Bathi Egyetem, valamint Andrew Hill, a Yorki St. John Egyetem professzora nagyszabású kutatást végzett a témában, eredményeiket a Psychological Bulletin nevű szaklapban tették közzé. A kutatás keretein belül több mint negyvenegyezer diákot vizsgáltak az Egyesült Államokban, Kanadában és az Egyesült Királyságban. Az eredmények azt mutatják, hogy az elmúlt harminc évben a fiatalok hibátlanságra való törekvése sosem látott méreteket öltött. A kutatás szerint napjaink egyetemistái és főiskolásai sokkal hajlamosabbak a maximalizmusra, mint az őket megelőző generációk.
A közzétett tanulmányban a két kutató a maximalizmus három típusát különbözteti meg, figyelembe véve azt is, milyen generációs változások mentek végbe a maximalizmusra való törekvésben a nyolcvanas évek óta. Ezek szerint létezik önorientált maximalizmus, amelynek lényege, hogy kielégíthetetlen vágyat érzünk arra, hogy mi magunk tökéletesek legyünk. A mások irányába táplált maximalizmus ezzel szemben azt jelenti, hogy másokkal szemben állítunk fel lehetetlen elvásárokat. És létezik egy harmadik típus is, a társadalmilag előírt maximalizmus, amelyben a szerint a feltételezés szerint élünk, hogy a társadalom csakis a tökéletességet fogadja el tőlünk. A statisztikák azt mutatják, hogy az önorientált maximalizmus tíz, a mások irányába táplált maximalizmus tizenhat, míg a társadalmilag előírt típus harminchárom százalékkal nőtt a nyolcvanas évek vége és napjaink között.
Ebből nyilvánvalóan látszik az is, hogy bár a maximalizmus alapvetően belső kényszerből fakad, napjaink maximalistáit egyre növekvő mértékben hajtja a társadalmi elvárás is, hiszen a kutatás egyértelműen rámutatott, hogy nemtől és kultúrától függetlenül a tendencia egyre inkább jelen van a fiatalok életében, és elsősorban rájuk jellemző. Ebben egyrészt az is nagy szerepet játszik, hogy egyre kiélezettebb a verseny a munkaerőpiacon, de ne feledkezzünk meg a közösségi médiáról sem. Ezeken a felületeken a legtöbb felhasználó élete legsikeresebb, legszebb, leglátványosabb, azaz legtökéletesebb pillanatait igyekszik megosztani. Ennek mérgező hatása nyilván egy külön cikk témája lehetne, az azonban röviden is összefoglalható tény, hogy a digitális bennszülöttek generációinak, azaz azoknak a fiataloknak, akik már okoseszközökkel a kezükben nőttek fel, ez a jelenség alaposan összezavarta a társadalmi elvárásokról alkotott gondolkodását. A közösségi média tehát nagy szerepet játszik abban, hogy kielégíthetetlen vágyaink születtek és születnek a tökéletességre.
