Amikor 1793-ban a neves német természettudós, gróf Johann Centurius Hoffmann von Hoffmannsegg megejtette híres utazását Magyarországon, az őszinte elismerés hangján szólt arról, hogy a harminchat mérföldes Bécs-Buda távolságot mindössze két nap alatt teszi meg a postakocsi. Akkoriban még a monarchiabeli postamérföldben számolták a távolságot: egy mérföld valamivel több, mint 7,5 mai kilométert jelentett. A két város között a legrövidebb út 247 km, ezt autóval jelenleg két és háromnegyed, vonattal két és fél óra alatt lehet megtenni. És biciklivel? Harmadik fiammal, Sebestyénnel elhatároztuk, első kézből szerzünk tapasztalatot a kérdésről.
Kerékpárbarát város
Nagyon szeretek kerékpározni, Sebi viszont egyáltalán nem, és rendkívül hálás vagyok neki, hogy mégis kötélnek állt, és eljött velem biciklizni egyet Bécs és Budapest között. Hagyomány a családban, hogy az érettségi évébe lépő gyerekemmel az apa-fia kapcsolat építésének céljából elmegyünk kettesben egy pár napos kerékpártúrára. Számos ok miatt választottuk Bécset kiindulópontként, ezek közül a legfontosabb a kíváncsiság volt: milyen ma az osztrák főváros?
Meglepetésként ért, hogy Bécsben 1200 km (!) kerékpárút van, és folyamatosan fejlesztik. Szinte mindenhova el lehet jutni biciklivel; ahol lehetett, ott gondosan kiépítették az autós- és a gyalogosforgalomtól is elkülönülő kerékpárutat. A szerteágazó úthálózat miatt nem árt, ha az ember szüntelenül a telefonja térképalkalmazásával konzultál – akinek nincs esze, legyen GPS-e. Nekünk volt, mármint GPS-ünk, így csak ritkán tévedtünk el.
Bécsben városszerte vannak nagy Park & Ride parkolóházak – például Hütteldorfban, Spittelauban vagy Erdbergben –, ahol az autót napi 3,60 euróért lehet parkoltatni (ha mondjuk négy keréken hozzuk ide a bicikliket). Ha azt vesszük, hogy a városi tömegközlekedésben egy vonaljegy 2,40 euró, akkor egyből kiderül, hogy a legolcsóbb közlekedési eszköz a kerékpár. Vagy a citybike, illetve elektromos roller, amiből Bécsben is többfajtát lehet bérelni a százhúsz állomás valamelyikéről.
Az osztrák főváros területileg kisebb, mint Budapest; az egész lényegében egy medencében terül el, tehát kellően lapos ahhoz, hogy egy-két izzadságcseppel a homlokunkon megússzunk bármely úti célt.
Ugyanakkor érdemes minden különösebb cél nélkül fel s alá tekerni és élvezni Bécs hangulatát. Mi például kerekeztünk éjszaka is, amikor egészen varázsos arcát mutatta a város. A Szent István-székesegyházat például éjszaka is meglátogattuk, hogy megtudjuk, mi az a nagy neonlétra-szerűség, ami a déli torony tetején világít, és amivel a 1137 óta épülő, gyönyörű templomot a kortárs szépérzék kiegészíteni gondolta. Nos, egy nagy neonlétra. Bizonyára a földiek és égiek közötti kapcsolatot akarták vele szimbolizálni.
A Stephanskirchétől bármelyik irányba indul el az ember, egy idő után a Ringstrasséba fog ütközni, ami Bécs óvárosát veszi körül. Ezen érdemes végigmenni éjjel és nappal, mert rendkívül hangulatos, és megszámlálhatatlan látnivalót csodálhatunk meg róla, mint például az operaházat; az uralkodók rezidenciáját, a Hofburgot; a Szépművészeti Múzeumot, a Természettudományi Múzeumot, a parlamentet, a Várszínházat, a Postsparkasse szecessziós épületét, valamint számos, az 1800-as években épült gyönyörű palotát. A Zene Háza izgalmas interaktív szórakozást kínál gyereknek és felnőttnek egyaránt, miközben megismerteti többek között a nagy bécsi klasszikusok történetét. Az osztrák főváros kulturális kínálata felmérhetetlenül gazdag, hónapokat – talán éveket is – el lehetne tölteni itt úgy, hogy az ember minden nap új élményben részesül.
Mindenképp említést érdemel Bécs vidámparkja, a Prater, ahol tökéletesen nyomon lehet követni, miként emelkedik egyre magasabbra a szórakozni vágyó közönség ingerküszöbe. Többek szerint jelenleg a legdurvább az „óriás csúzli”: az embert egy ülésbe szorítva lövik fel egy parittyával az égbe. Ez az élmény tökéletesen szembemegy az emberi faj teljes evolúciós fejlődésével, úgyhogy eme sorok írója nem is ült fel rá, még ha ezzel ki is érdemelte a „Gyáva Tati” nevet.
