1884. február 12-én Theodore Roosevelt úgy érezte, élete egyik legszebb napjára virradt manhattani otthonában: megszületett első gyermeke, akit a kislány édesanyja után Alice-nek neveztek – de az öröme nem tartott sokáig. Két nappal később felesége diagnosztizálatlan vesebetegségben életét vesztette. Rooseveltet olyan mélyen lesújtotta a gyász, hogy többé képtelen volt elvesztett kedveséről beszélni. Még a félárván maradt lányát sem tudta a nevén nevezni, attól kezdve Baby Lee-nek szólította. Fájdalmában maga mögött hagyta New York-i életét, és két évig egy észak-dakotai farmon élt. Erre az időre Alice-t nővére, Bye gondjaira bízta.
Egy eleven gyerek
„Ha Bye néni férfinak született volna, minden bizonnyal elnök lenne” – mondta Alice a nénikéjéről, aki féltő gonddal nevelte a kislányt könyvekkel teli, manhattani házában, amíg Theodore újra nem házasodott. Ez az időszak mély nyomot hagyott Alice-ben, és nagy hatással volt személyisége fejlődésére. Bye volt az az ember, aki a biztonságot jelentette számára.
Roosevelt feleségül vette Edith Kermit Carow-t, és a család végre egyesülhetett. Alice eleinte nehezen jött ki mostohaanyjával, aki mérgében azt állította férje előző feleségéről, hogy ha még élne, „biztosan halálra untatná Theodore-t”. Később enyhült közöttük a feszültség. „Meg kellett birkóznunk a helyzettel, amit az teremtett, hogy egy korábbi házasságban született gyermek voltam, de Anya olyan becsülettel, bájjal és intelligenciával birkózott meg vele, amilyennel szinte senki sem bírt azok között, akiket valaha ismertem” – írta Alice Crowded Hours című önéletrajzában.
Tinédzserként azonban a lázadás a lételeme volt. Az apjától távol töltött évek, az öt féltestvére mellett rá jutócsekély figyelem és a mostohaanyjával folytatott csatározások egy önfejű, magabiztos és független fiatal lánnyá formálták őt. Edith egyik barátnője egyszer úgy nyilatkozott róla, hogy „olyan, mint egy kis vadállat, akit szép ruhákba öltöztetnek”. Amikor felmerült, hogy beíratják egy konzervatív leányiskolába, Alice azzal fenyegette a már New York kormányzójaként működő apját, hogy ha megteszi, lejáratja a családot.
Miután meggyilkolták William Mc Kinley-t, az Egyesült Államok huszonötödik elnökét, és édesapja a helyébe lépett, Alice azonnal a figyelem középpontjába került. Tizenhét évesen stílusikonná vált. A rendezvényen, amin bevezették a társasági életbe, kék ruhát viselt. Az árnyalatot Alice után nevezták el, és azonnal népszerűvé vált a magukra valamit adó nők körében.
Botrányhősnő a Fehér Házban
Alice szembement mindennel, amit republikánus apja képviselt. Független életet élt, nem volt hajlandó a házasság rabigájába hajtani a fejét, nyilvánosan cigarettázott és rágógumizott, fogadásokat kötött, autóversenyzett, más és más férfiak oldalán mutatkozott, hajnalig tartó partikon vett részt, amikre karjára tekerve magával vitte Emily Spinach nevű kígyóját is, és természetesen kiállt a nők jogai mellett.
Egy francia újság azt írta róla, hogy tizenöt hónap alatt összesen négyszázhét vacsorán, háromszázötven bálon és háromszáz partin fordult meg.
Amerre járt, hurrikánként söpört végig, szabadelvű viselkedésével a Fehér Házat is felforgatta. Többek között előszeretettel zavarta meg apja megbeszéléseit. Roosevelt egy alkalommal az írót, Owen Wistert fogadta az Ovális Irodában. Alice újra és újra rájuk nyitott, mire
apja megfenyegette, hogy ha nem hagyja őket békén, „kivágja az ablakon”.
Máskor, miután kijelentette, hogy a házban nem tűri a dohányzást, lánya kimászott a tetőre, és ott gyújtott rá.
Ugyan Roosevelt népszerű elnöknek bizonyult, az emberek még nála is jobban rajongtak Alice-ért. Nem véletlenül ragadt rá az Alice hercegnő becenév. Olyan sok levelet írtak neki, hogy Roosevelt kénytelen volt felvenni egy titkárt, aki csak a rajongók üzeneteivel foglalkozott. Roosevelt elnöki időszakának letelte után Alice-t többször kitiltották a Fehér Házból, amiért nyilvánosan szabadszájúan szidalmazta az új kormányt.
A medencétől az oltárig
1905-ben Alice apja hadügyminiszterével, William Howard Tafttal együtt vezette az amerikai delegációt, ami útba ejtette Japánt, Hawaiit, Kínát, a Fülöp-szigeteket és Koreát. A huszonegy éves nő a körúton sem hazudtolta meg szabadvérű természetét. Egy nap ruhástól a hajó fedélzeti medencéjébe ugrott, és erre buzdította William Bourke Cockran képviselőt is.
A pletykalapok beszámolói azonban arról cikkeztek, hogy Alice egy másik kongresszusi képviselővel, Nicolas Longworth-szel mártózott meg. Hogy a téves információnak volt-e bármi köze ahhoz, hogy a nőcsábász férfi még abban az évben megkérte a nő kezét, valószínűleg sosem fog kiderülni, az viszont biztos, hogy az esküvő nem váratott sokat magára. Alice és a nála tizennégy évvel idősebb Longworth alig egy évvel később házasodtak össze. A szezon legfelkapottabb társasági eseményén a menyasszony kék ruhát viselt és a tőle megszokott színpadiassággal, egy karddal vágta fel az esküvői tortát az ezer fős vendégsereg előtt.
Alice házassága éppen olyan viharos volt, mint az élete. A hűség egyik félnek sem volt erőssége. Egyetlen lányuk, Paulina egy félrelépéséből született, kapcsolatuknak leginkább mégis különböző politikai nézeteik összeférhetetlensége nehezítette meg. Paulina hányattatott élete hat évvel férje, az amerikai szerző, Alexander McCormick Strum halála után, gyógyszertúladagolás következtében ért véget. Árván maradt tizenegy éves lányát, Johannát nagyanyja, Alice nevelte fel.
„Ha senkiről sem tudsz jót mondani, gyere, és ülj mellém”
Az Alice egyik díszpárnájára hímzett mondat hűen képviselte tulajdonosa életszeméletét, aki sosem félt elmondani a véleményét. Herbert Hooverről, az Egyesült Államok harmincegyedik elnökéről egyszer azt állította, olyan unalmas, hogy még egy porszívó is jobban lázba hozza. (A Hoover egy amerikai porszívó márka.) Apja, Roosevelt halála után aktívan politizált. Éles nyelve, sokkoló véleménynyilvánításai és sajátos világlátása ellenére jóban volt a Kennedy-, a Nixon- és Johnson-családdal is. Richard Nixon legérdekesebb beszélgetőpartnereként tekintett rá. „Senki, akármilyen híres is legyen, soha nem tudta őt felülmúlni” – mondta róla. Alice egy hosszú és kalandos élettel maga mögött, kilencvenhat éves korában hunyt el 1980-ban.
Kiemelt kép: Frances Benjamin Johnston/Library of Congress/Corbis/VCG via Getty Images