Sok kérdés merül fel a témával kapcsolatban. Túlzó kifejezés a sokk, hiszen csak az van, amit ilyenkor, tanév elején már megszoktunk? Vagy ez alkalommal tényleg olyan eszközökre, felszerelésekre és olyan munkákhoz kérnek szülői hozzájárulást, amikhez eddig nem? És ha csak annyit is kérnek, amennyit a korábbi években: vajon normális, hogy ezeket az eszközöket/munkát/pénzt évtizedek óta a szülőknek kell beadniuk az iskolába? És végül: meg tudják tenni ezt a szülők egy olyan helyzetben, amikor mindenkinek egyre nehezebb a megélhetés? Ezekről kérdeztük meg az egyik legnépesebb online közösség gyakorló szülőit.
Én úgy tudom…
Személyes tapasztalatom is van, mert idén négy iskolával kerültem kapcsolatba: lányom új középiskolájából és előző gimijéből, illetve két tanítványom iskoláiból is érkeztek hírek extra beadandókról. Ehhez jöttek még a rokonoktól, ismerősöktől érkező visszajelzések, melyek rendre azt erősítették meg, hogy idén nemcsak a korábban szokásos tisztasági csomag beküldése, vagy osztálypénz szedése merült fel már az első szülőin.
Többségüknél olyan, az iskola általános karbantartására, felújítására, fűtési szezonra való felkészítésére vonatkozó területeken is segítséget kértek a szülőktől, mint a festés, szigetelés vagy épp az udvar rendbetétele. A középiskolába járó gyerek szülei, megint csak ismerőseim azt is elmondták, hogy az elszálló terembérleti költségek miatt iskoláik idén már az alsóbb évfolyamos szülők anyagi támogatását is kérik a végzősök gólyabáljának színvonalas megszervezéséhez.
Mivel a szóban forgó iskolák között pesti és budai épp úgy akad, mint tehetséges gyerekeket gyűjtő, vagy (ha nem is nyíltan, de) hátrányos helyzetűeket szegregáló intézmény is, felmerült bennem a kérdés, hogy mennyire általános ez a jelenség.
Van, ahol nagyon is
Az országszerte több mint kétszázezer főt gyűjtő csoportban megkérdezett szülők egy része maga is hasonlót tapasztalt, mint én. A válaszolók körülbelül fele arról számolt be, hogy gyereke iskolájában (sőt óvodájában is) változást érezni: idén a korábbiaknál több és konkrétabb kérés érkezett a szülők felé.
„Nekünk idén például karnist kellett venni” – kezdte egyikük.
„Nálunk festés, mosdó és mosdószekrény csere is történt a suliban. Egyházi iskola, mégis az osztály állta ezeket a költségeket” – mesélte egy másik.
„Elsőben, és most ötödikben is olyan szekrényt kaptunk, aminek már nem jó a zárja, azt kellett lecserélni. Elsőben férjem csinálta, idén nem engedték be, csak a zárat kellett beküldeni és a karbantartók kicserélték. 1100 Ft volt a zár, de nem is az ára zavar, hanem az egész ügyintézés…” – mondta egyikük. Úgy tűnik a szekrények ügye máshol is kulcskérdés.
„Nálunk a szülők összedobták erre a pénzt, és hétvégén megcsináltak mindent. Az egyik apuka asztalos, így lett zárható szekrény is. Nagyon szép lett”– mondja egy másik szülő, akit nem zavar, hogy a szülőknek kellett gondoskodni a szekrények javításáról. „Nálunk lambériát kértek körbe a terembe, hogy ne legyen koszos a fal. Emellett az egész termet újra kellett festeni. A szülők csinálták” – meséli egy másik szülő, aki úgy tapasztalja, idén a korábbinál nagyobb részt kell vállalniuk a szülőknek. „Parkettacsiszolás és lakkozás (ami helyett végül laminált padló lett lerakva), fal- és plafonfestés. Ezekhez kellett a szülőknek hozzájárulni. Mindezt olyan teremben, amiben 2 évet lesznek” – mondta egy másik.
Van, ahol nem is annyira az iskola kér, hanem a szülők maguk vélik úgy, hogy a körülmények javítása érdekében közbe kell avatkozniuk:
„Mi most a padokat, székeket tervezzük felújítani, mert mindegyik selejtezésre való. Már szegély sincs rajtuk, szálkásak… a ruhák kiszakadnak, a lányok haja beleakad… Pénz nincs cserére, tartalék nincs…” – mondja egyikük.
Egy másik szülő arról számolt be, hogy már az óvodában sincsenek meg az alapvető feltételek a színvonalas neveléshez:
„Tisztítószert kértek, hogy takarítani tudjanak, mi adunk kézfertőtlenítőt és papírtörlőt is. A kreatív foglalkozásokhoz tőlünk kérik az eszközt: festék, papír. Az udvari játékokat is le kellene festeni, ehhez szaki és festék is kellene. Kérnek még a homokozóba homokot, fűmagot…” – összegezte tapasztalatait.
Egy másik megkérdezett szülő egy üzenetből idézett, amiben gyereke osztályfőnöke kéri, hogy jelezzenek azok a szülők, akik „fénymásolással, irodaszerek vásárlásával, szállítással, kézműves alapanyaggal vagy bármilyen barkácstevékenységgel” hozzá tudnak járulni az iskola szebbé tételéhez.
„A fiúknál most szülőket toboroznak az oviban udvart rendbe rakni valami magasnyomású nem is tudom mivel, illetve a tujákat kell kiásni”
– meséli az udvar karbantartásával kapcsolatban egy háromgyerekes anya.
„Alapítványi suli, mégis kérnek pénzt, hogy ablakot lehessen szigetelni” – meséli egy másik szülő, akinek a gyerekei nem állami intézménybe járnak.
Máshol meg nem
Viszont – gyors körkérdésünk alapján – úgy tűnik, nem mindenhol nőnek egyformán a terhek. A csoportban választ adók egy része nem tapasztalt ilyen változást, idén is „csak“ akkora a rájuk nehezedő teher, mint az már a korábbi években is bevett gyakorlat volt. Ők így írtak:
„Nálunk csak az alap szalvéta, zsepi és szappan volt a kérés. Ennyi! Sosem hallottam még ilyesmiről, amikről írtak.”
„Se általános iskolában, se középiskolában nem kértek tőlünk semmit”
– jegyzi meg másvalaki.
„Általánosban csak fénymásoló hozzájárulást kértek, ez 1000 Ft/év, szerintem érthető. Gimiben az osztálypénz 10 000/év, abból szeretnének venni egy kis dekorációt a terembe, mert üres. Ezeket leszámítva csak az adó 1%-át kérik, ha van rá mód, illetve adományt természetesen elfogadnak” – mesélte egy szülő, akinek a soraiból látszik, hogy még a nem extra költségek is komoly összeggé adódhatnak össze például egy többgyerekes családban.
„Lekopogom, nálunk semmi ilyen nem volt, de régi óvodánkban a csoport vett játszótéri játékokat maguknak (hinta, mászóka).”
– írta egy másik szülő.
„Nálunk se volt semmi. Bár én varrtam egy kis függönyt, mert nem tetszett a régi. Négy évig legalább az új, szép függönyt fogják nézni “ – mesélte egy szülő, aki felé szintén nem érkezett az iskolából konkrét kérdés.
„Csak rendezvények alkalmából kértek teremdíszítést, vágott virágot. Karácsonykor fenyődíszt. A székekre párnát“ – mondta egy szülő, akitől szintén nem kértek konkrét felújításhoz vagy karbantartáshoz kapcsolódóan eszközt vagy segítséget.
Régen is így volt
A válaszadók egy része kiemelte azt is, hogy a szülők anyagi vagy épp kétkezi hozzájárulása mindig is alap volt az iskolák életében.
„55 évvel ezelőtt apukám az óvodában sok mindent csinált. Kerítést festett, homokozót készített, stb. Természetes volt!” – kezdi egyikük, aki nem lát problémát ebben a gyakorlatban.
„Sajnos ez 20 éve is így volt, amikor a nagy fiam volt kicsi… Festés, polcozás, függöny, virágok, szőnyeg…” – mondja egy másik, aki szerint az eljárás akkor is problémás, ha már megszoktuk.
„10 éve mi is kifestettük a termet. Legszebb osztályterem verseny volt. Díszíteni nem lehetett addig, míg ki nem festettük. Utána is többször kértek apróbb dolgokat, de szívesen mentünk.”
– emlékszik vissza egy szülő.
„Ámbár mi oviba járunk még, de ha szó esne erről a szülőin, én szívesen segítenék még festeni is, hisz ott vannak a gyerekeink, nekik is érdekük és az óvó néniknek is úgymond egy köszönet szerintem. Ha jól emlékszem kisiskolás koromban is volt már ilyen, gyerekekre leosztva, aki akart adott bele, aki nem az nem, nem volt kötelező ” – csatlakozik hozzá egy másik anyuka.
„A 80-as években is a szülők festettek, javítottak a tanárokkal együtt társadalmi munkában. Szívesen csináltuk, mindig jó buli volt a szülőket is összekovácsolta” – meséli valaki, aki szerint messze nem csak hátránya van annak, ha a szülők nagyobb részt vállalnak a feladatokból.
Van baj?
Tény, hogy iskola, óvoda termeinek együttes rendbetétele jó közösségi program is lehet, és a legtöbb szülőben ott a vágy, hogy maga is tevőlegesen részt vegyen abban, hogy gyereke mindennapi környezetét megszépítse. Ugyanakkor sokak számára (és persze az iskolák számára is) egyre nehezebb kigazdálkodni az ehhez kapcsolódó költségeket. Annak, hogy idén egyes intézményekben több mindenre kérnek pénzt, vagy több támogatást várnak, mint eddig, ugyanaz az oka, mint annak, hogy a szülők egy részének ezt egyre nehezebb teljesíteni. Válság van, ahol minden egyre drágább, ahol mindenki a vélhetően elszálló fűtési költségektől retteg, ahol egyre költségesebb az iskolai étkeztetés, a gyerek felszerelése, a szalagavató vagy egy esetleges osztálykirándulás költsége, ezért az ember kétszer is meggondolja, mire költsön.
Elképzelhető, hogy az intézmények felől érkező kérések nem lettek jelentősen többek vagy mások (ki így, ki úgy látja, persze), de az valószínű, hogy egy ilyen helyzetben jobban feltűnik az, hogy az iskolának mi mindenre nincs lehetősége. Ami pár éve még könnyen belefért a szülők egy része számára, ma már inkább kérdéseket vet fel:
kinek a kötelessége megfelelő körülményeket és színvonalas felszerelést biztosítani az iskolában, és miért nem teljesíti azt?
Kinek a feladata?
Nem bonyolult kérdés: a fenntartóé, azaz állami iskolákban az államé (közvetlenül az adott Tankerületé), egyházi iskolákban az egyházé, alapítványi iskolákban az iskolát működtető alapítványé, óvodában pedig – a magán vagy egyházi intézmények kivételével – az önkormányzaté. A magyar közoktatás és köznevelés kereteit lefektető Köznevelési Törvény (a 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről) világosan fogalmaz, még ha nem is bontja elemeire, mit ért a feladatok ellátáshoz szükséges eszközökön és körülményeken.
„A köznevelés közszolgálat, amely a felnövekvő nemzedék érdekében a magyar társadalom hosszú távú fejlődésének feltételeit teremti meg, és amelynek általános kereteit és garanciáit az állam biztosítja”
– szól a szöveg egy helyen, később pedig ezzel egészül ki. „A köznevelési intézmény feladatainak ellátásához szükséges eszközöket, felszereléseket a fenntartó az intézmény rendelkezésére bocsátja, önálló költségvetéssel rendelkező intézmény a feladatainak ellátásáról az alapító, a fenntartó szerv által biztosított pénzeszköz, valamint egyéb bevételei alapján gondoskodik. A köznevelési intézmények fenntartási költségeit a fenntartó által évente megállapított költségvetésben kell előirányozni.”
Mi lehet az oka annak, hogy ezek a kötelezettségek nem minden intézményben teljesülnek olajozottan? Pénzhiányról vagy nemtörődömségről van szó? És ki kényszeríti az iskolákat, pedagógusokat abba a megalázó helyzetbe, hogy a szülők segítségére legyenek utalva? A nem állami intézményeket nyilván sokkolta a rezsicsökkentés elvonása, illetve az, hogy mindent drágábban kell beszerezniük, szállítaniuk mint korábban. Szintén ismerősi körben van olyan család, akiknél augusztus elején jelezte az alapítványi iskola, hogy jelentősen meg kell emelniük a tandíjat, hogy ezeket a pluszköltségeket ki tudják gazdálkodni. Ők iskolaváltásra kényszerültek, mert két gyerekre nem tudták volna a többszörösére emelt díjat kifizetni. Az alapítványi iskolák egy részében vélhetően most egyensúlyt igyekeznek találni: mit lehet direkt (tandíjban) és mit közvetett módon (segítségkéréssel) a szülőkre hárítani.
Az okokat firtató kérdésemre privát üzenetben kaptam választ egy korábbi, a közoktatásban dolgozó igazgatóhelyettestől is. Ő az állami iskolák kapcsán úgy fogalmazott, hogy „a tankerületi ügyintézés sokszor lassú, hosszadalmas, kevés a pénz és kevés a javításra bevethető szakember. Ha egy iskolában a tanárok megelégelik, hogy mondjuk négyből három fiúvécé rossz, és lezárva kell tartani, kérhetnek segítséget a Tankerülettől, de valószínűleg gyorsabban és jobb minőségben oldódik meg a probléma, ha a szülőkhöz fordulnak. Őket ugyanis a tankerületi ügyintézőnél jobban foglalkoztatja, hogy tud-e kulturált körülmények közt mosdót használni a gyerekük – kezdte, majd beszélt arról is, hogy –
a helyzet oka az állami fenntartású intézményekben nem feltétlenül az objektív pénzhiány, hanem az, hogy a pénz nem a megfelelő helyen költődik el.
Tavaly voltam egy állásinterjún, és mellbe vágott a kontraszt. Az iskolában, ahová jelentkeztem, a folyosón a plafonról egy vödörbe csöpögött a víz, nyár közepén. A Tankerület teljesen felújított épületében ellenben fotocellás bejárati ajtó, ízlésesen berendezett, mágneskártyával nyíló irodák fogadtak. Aki csak a Tankernél jár, azt hihetné, jut pénz mindenre. Azóta pályaelhagyó lettem.”
És akkor?
Szülők, tanárok és oktatási intézmények, ha esztétikus és biztonságos környezetben szeretnének dolgozni, és ilyenben tudnák gyerekeiket, úgy tűnik, egyre inkább egymásra vannak utalva, és intézményeként eltér, hogy az esetleges extra kiadásokból mit próbálnak meg a szülőkkel is megosztani. Más és más a szülők hozzáállása és lehetősége is. Ott, ahol az iskola köré eleve szoros és összetartó közösség épült, vagy ahol az iskolába járó gyerekek szülei már eleve nagyobb részt vállalnak a finanszírozásban, vélhetően kisebb probléma lesz abból, ha kell pár vödör festék. Ott viszont, ahol nehezebben lehet kigazdálkodni az iskolával járó plusz költségeket, ott nemcsak a mindennapi oktatást-nevelést nehezíti meg, vagy otthon okoz fejtörést ez a feszültség, de szülők és pedagógusok közti konfliktusok forrása is lehet.
Te mit tapasztalsz? Mondd el véleményedet Facebook-oldalunkon!
Kiemelt kép: Getty Images
