Az emlékezet állandósága (1931)

Dalí egyik leghíresebb festményén a kemény és a lágy ellentétpárját vizsgálta. A híressé vált szétfolyó órák ötlete vacsora közben pattant ki a fejéből, a lágyan olvadó és elterülő sajt látványa ihlette.

Az égő zsiráf (1937)

Az alkotás a spanyol polgárháború idején született. A rajta szereplő alakok: a lángoló zsiráf, az arctalan emberi lények a festő zaklatott lelkiállapotnak a lenyomatai.

Narcissus átváltozása (1937)

Dalí képén a metamorfózis kap kiemelkedő szerepet: a mitológiai Narcissus pedig már nem személyként jelenik meg az alkotáson, hanem az önmagába olvadás pillanatában.

A nagy maszturbátor (1929)

A nagy maszturbátor egyfajta pillanatfelvétel arról a helyről, ahol Dalí a képet festette. A művön azonban ábrázolva vannak a művész legbelsőbb gondolatai is: szorongásai, félelmei, megszállottságai.

Álom egy gránátalmafa körül repkedő méhről (1944)

A második világháború utáni időszak egyik legismertebb művén a mozdulatlanság és a felfüggesztettség kap kiemelt hangsúlyt. Ezek az állapotok pedig összefügghetnek a művész újonnani érdeklődésével a maghasadással és az atommaggal kapcsolatban.

Elefántokat tükröző hattyúk (1937)

Ez a mű is Dalí paranoia-kritikai módszerének szellemében született – Dalí ezt használta a hallucinációs formák, kettős képek és vizuális illúziók megjelenítésére.

Szent Antal megkísértése (1946)

Ez Dalí első és egyetlen alkotása, ami egy versenyre készült. A megmérettetést egy filmgyártó cég hirdette meg. A győztes jutalma pedig az volt, hogy műve Maupassant „Bel Ami” című regényének filmadaptációjában szerepelhetett. A díjat végül Max Ernst kapta.

Táj pillangókkal (1956) 

Dalí nemcsak a művészetért, hanem a tudományért is rajongott. Különösen a DNS alakja, a kettős hélix nyűgözte le, amely közvetve megjelenik néhány művén, így ezen is – elég, ha csak a pillangók és árnyékaik formájára tekintünk.

Keresztre feszítés (1954)

New Yorkból hazatérve Dalí bejelentette, hogy egy apokaliptikus Krisztus-festmény alkotásába kezd bele. 1953 tavaszának végén pedig neki is fogott a munkának, melynek során a klasszikus Krisztus-ábrázolások egyikét vette alapul.

Elfolyó idő (1954)

Az, ahogyan Dalí szinte kísérteties módon ábrázolja az óra olvadását és nyúlását, nagyon pontosan utal a saját meggyőződésére, amely szerint az idő múlása végzetes pusztítást eredményez.

Fotó: Wikipédia