„Livia, a közre végzetes anya, a Caesar-házra végzetes mostoha” – ez Tacitus sommás véleménye Livia Drusilláról, Róma első császárnéjáról. Az ókori történetíró szerint Livia irányítása alá vonta férjét, Augustus császárt , és minden potenciális trónörököst száműzött vagy megöletett, hogy saját fiát (Augustus mostohafiát), Tiberiust nevezze ki utódjának, és azt is az ő számlájára írták sokan, amikor a császár végül Kr. u. 14-ben, hetvenéves korában holtan esett össze.
Vajon kitaláció volt, amiről a nagy tekintélyű történetíró beszámolt? Ő és fiatalabb kortársa, Suetonius majdnem egy évszázaddal Livia halála után alkottak, mások pedig még később írtak Liviáról. Ettől függetlenül vannak olyan elemek az elbeszélésekben, amelyek igazak lehetnek, vagy minden a képzelet – és a nőellenesség – szüleménye? Livia Dunn, a BBC újságírója szerint kell, hogy legyen valóságalapja, mivel Suetonius a római könyvtárak vezetője volt, ezért hozzáférése volt a császári levéltárakhoz. Bizonyára érdekében állt, hogy a rendelkezésére álló anyagból merítsen, és ne folyamodjon puszta koholmányokhoz. Azonban köztudott, hogy Tacitusnak csak kevés forrásanyag állt rendelkezésére, ráadásul eléggé ellenségesen viszonyult a Iulius-Claudius-dinasztiához, így nem csoda, ha Liviát megpróbálta minél sötétebben lefesteni, így érdemes némi fenntartással kezelni az írottakat.
Művészek múzsája
Robert Graves regényíró mindkét történetíró beszámolójából merített, amikor megírta az Én, Claudius című, a családról szóló lebilincselő regényét, amelyet Livia dadogó unokájának, Claudius császárnak a szemszögéből mesél el. 
Könyvéből a császárné féltékeny, drága ruhatárral és csípős nyelvvel rendelkező ármánykodónak tűnik. Az 1976-os tévéadaptációban a szerepét Siân Phillips alakította, aki nagyszerűen érzékeltette azt a könnyedséget, amellyel ez a hűvös materfamilias állítólag manipulálta a körülötte lévő férfiakat. Robert Graves és Siân Phillips Líviája bizonyos szempontból még kegyetlenebb volt, mint az ókori történelemkönyvek Líviája.
Tavaly egy új sorozat készült róla olasz-brit koprodukcióban a Sky Atlantic csatorna megbízásából Domina címmel. Már az első epizódban egy egészen másfajta Liviával találkozunk, mint az Én, Claudiusban. A sorozatban egészen fiatalon is láthatjuk – míg a történtek szinte csak már a felnőtt nőről szólnak –, és tanúi lehetünk annak is, hogyan kényszerítik házasságba a nála majdnem háromszor idősebb, patrícius származású unokafivérével, Tiberius Claudius Neróval. A menyegzőre Julius Caesar meggyilkolását követő, már közelgő polgárháború árnyékában került sor. Az úgynevezett felszabadítók, akik úgy látták, hogy megmentették a Római Köztársaságot a diktátor kezéből, most menekülőre fogták. A Caesar halálát megbosszulni igyekvő hadjárat élén a fogadott fia, Octavianus (a leendő Augustus császár) állt, Livia apja pedig a felszabadítók ügyét támogatta. A sorozatban az ismert történelmi tényekkel játszva a fiatal Octavianus (Tom Glynn-Carney) is felbukkant Livia esküvőjén, ahol titokban szenvedélyes csókot váltottak. (Valójában csak a házasság után 3 évvel, i.e. 39-ben találkozott az ifjú ara és a fess politikus, aki a történetírók szerint azonnal beleszeretett Liviába.) Nem sokkal később, amikor Octavianus seregei beözönlöttek Rómába, Livia és férje elmenekült a gyermekükkel, Tiberiusszal, és a történetírók feljegyzései szerint Szicíliában és Görögországban kerestek menedéket. A felszabadítók vereséget szenvedtek, és Livia apja, aki az ő oldalukon harcolt, öngyilkos lett. A család többször forgott közvetlen életveszélyben ezeken a nehéz utakon, egyszer például Livia haja és ruhája is megperzselődött, mikor egy tűzvész elől menekültek. Házasságuk néhány éve a polgárháborúk legvéresebb időszakára esett.
Fordulat: a második házasság
A sors különös fordulata, hogy amikor Livia visszatért Rómába a száműzetésből férjével, elsőszülött fiával, Tiberiusszal (aki Tiberius Claudius Nerótól született), és a méhében növekvő második gyermekével (akinek valószínűleg szintén még Tiberius Claudius volt az apja), gyakorlatilag azonnal elvált, és még aznap feleségül ment Octavianushoz. Ókori források szerint Octavianus azért szerette el őt első férjétől, annak ellenére, hogy terhes volt, mert lenyűgözte a fiatalasszony szépsége – amit a Liviáról készült szobrok és műalkotások is tanúsítanak –, és belefáradt saját feleségébe, Scriboniába és annak ellenséges viselkedésébe, Livia pedig lehetőséget látott benne, hogy Itáliából való menekülése után újra megteremtse vagyonát és státuszát.
Hosszú és aktív élete során Augustus háromszor nősült, de csak egyszer szerelemből. Első felesége Marcus Antonius mostohalánya, Claudia volt, de ez pusztán politikai szövetség volt, és a házasságot soha nem hálták el. Miután elváltak, feleségül vette a jóval idősebb Scriboniát, szintén politikai okokból, aki i.e. 39-ben megszülte egyetlen gyermekét, Iuliát. Augustus a Júlia születése utáni napon vált el az asszonytól, állítólag mert nem bírta elviselni a nő nyaggatását. Livia Drusilla lett a harmadik felesége, de őt – állítólag – már szerelemből választotta.
Livia így néz ki a Domina című sorozatban:
Persze, botrányos dolog volt a válás után rögtön, még terhesen új házasságba vezetni egy asszonyt, de a köztársaság majdani „helyreállítója” adott a látszatra: kikényszerítette a pontifexek papi testületének hozzájárulását, hogy ne legyen semmilyen hivatalos gátja a frigynek. Valószínűsíthető, hogy Claudius Nero is beleegyezett a dologba, mivel megjelent a menyegzőn. Mindennek az észszerű magyarázata az lehet, hogy Nero (igen, annak a Nérónak a ükapja, aki felgyújtotta Rómát) így biztosította politikai – és talán szó szerint is vehető – túlélését, Augustus pedig megszerezte magának a nagy múltú Claudius család támogatását. Mindenesetre Livia és Augustus az elkövetkező 52 évben együtt maradt, és noha közös gyermekeik sem születtek, Livia mindvégig férje különleges belső tanácsadója maradt.
Az igazi Livia valószínűleg nagyon erős nő lehetett, hiszen fel kellett adnia két fia felnevelését (akik később az apjukhoz költöztek, és egészen annak haláláig vele éltek), hogy feleségül mehessen egy olyan férfihoz, aki az apjával szemben harcolt a háborúban. Hogy elfogadta-e ezt a helyzetet, vagy aktívan tett is érte, az bizonytalan, de Suetonius szerint Octavianus egész hosszú élete során egyedül Liviát szerette, és egyedül tőle fogadott el tanácsot, annak ellenére, hogy számos viszonya volt. Kettejük viszonya nyilvánvalóan több volt érdekházasságnál.
Feljutni a csúcsra
A személyes vonzerőn túl olyasmiket láttak meg kölcsönösen a másikban, amelyek ellensúlyozták az egybekelésük botrányos körülményeit, és amelyeket aztán a hosszú házasság és a közösen elért sikerek igazoltak. Livia szerepe Augustus mellett Róma irányításában többrétegű. A legnyilvánvalóbb ezek közül a reprezentáció. Szépsége, előkelősége, fellépése a nyilvános szerepléseken megfelelő társsá tették az állam első embere számára.
Livia egy 16. századi rézkarcon (Fotó: Wikimedia Commons)
Robert Graves – akárcsak az ókori történetírók – Livia férje munkája iránti érdeklődését beavatkozásnak és ellenőrzésnek tartotta, ami nem „női feladat”, így hiába voltak jó ötletei, megfontolandó véleménye, többnyire elintézték azzal, hogy csak irányította a császárt. Érdekes gondolatkísérlet, hogy az ő képességeivel mire vihette volna, ha férfinek születik – ha így, „csak” nőként is a legmagasabb szintre jutott el, ami sajnos nem más, mint az uralkodó feleségének címe. „Mindenki tudta, hogy Livia szigorúan fogta Augustust, és hogy ha a férfi nem is rettegett tőle, de mindenesetre nagyon vigyázott, nehogy megbántsa az asszonyt” – írja Claudius az Én, Claudiusban.
Az olyan új értelmezések, mint a Domina, segítenek abban, hogy Livia közügyekbe való bevonását inkább intelligenciájának és lelkes politikai elkötelezettségének bizonyítékaként, mintsem gonosz beavatkozásaként értelmezzék.
Tehát Livia remek érzékkel képviselte a hatalmat a nagy nyilvánosság előtt is, ami tulajdonképpen a vallási ünnepeken való részvételt jelentette, és mint jól tudjuk, az új-régi rendszer egyik legfontosabb eleme éppen a vallás. Alakja – mint különböző korabeli ábrázolások mutatják – alkalmas volt arra, hogy hozzákapcsolják a termékenységet, a bőséget, a közösség jólétével kapcsolatos női princípiumokat. Ugyanilyen fontos volt a szerepe a politikai elit szűkebb nyilvánosságában, a megfelelő feleség volt az arisztokrácián belüli házasságtörések ellen, illetve a házasodási kedvért és gyerekvállalásért törvényekkel fellépni próbáló princeps számára.
A principátus politikája jelentős részben káderpolitika volt: a megfelelő emberek megtalálása kényes és nehéz feladatokra. Vagy fordítva: egyes „kényes” személyek számára (előkelőek, jelentős kapcsolati hálóval rendelkeznek stb.) kell megtalálni a megfelelő pozíciót. Továbbá az elit rivalizálását a hatalom számára kedvező keretek között kellett tartani kitüntetések adásával és állandó személyes figyelemmel. Augustus – miután fiatalon ellenfeleinek jelentős részét kiirtotta – kifejezetten sikeresen találta meg a régi elit maradékával a hangot, és ez akkor már nem az erőszak nyelve volt. A bizonyítékok zömében persze közvetettek, de úgy tűnik ebben a munkában óriási szerepe volt Liviának is. Hiszen ahol a hatalom formái nincsenek meghatározva, ott óriási szerepe van a személyes kapcsolatoknak, nagyon sokat számít, ki áll legközelebb a hatalmat gyakorló személyhez.
Kezében maradt a hatalom
A történetek arról is szólnak, Livia hogyan végeztette ki legidősebb fia, Tiberius minden lehetséges riválisát, mint Augustus vér szerinti unokáját, Agrippa Postumust, akit lánya, Julia szült. Postumus Agrippa nem sokkal apja, a tehetséges hadvezér halála után született, amikor is két bátyját, Caiust és Luciust Augustus örökbe fogadta. Feltehetően régi barátja (a fiúk apja) iránti tiszteletből nem fogadta örökbe az utószülött gyermeket, így maradt valaki, aki tovább vihette az Agrippa nevet. Tiberius még Livia első házasságából született, de később az asszonynak sikerült elérnie, hogy Augustus névleg örökbe fogadja, ezzel ő legyen a hivatalos utód, hiszen a házaspárnak nem született a hosszú évek alatt sem közös gyereke.
Robert Graves híres történelmi regénye Tacitus álláspontját teszi magáévá, sőt még egy fiktív incidenssel is megfűszerezi a történetet, miszerint miután Livia hatására Augustus elhidegült unokájától, a császárné és unokája, Livilla csapdába csalta Postumust, és nemi erőszak vádjával illették. Ennek ellenére a történészek nagy része ma elveti a Livia örökösödési intrikáival kapcsolatban kialakult legendákat.
Először Postumust száműzték Rómából, ami valóban biztosította Tiberius számára az örökséget. Azonban Tacitus szerint Augustus i.u. 13-ban szigorúan titkos látogatást tett száműzött unokájánál, akitől bocsánatot kért, és beavatta terveibe, melyek szerint visszavitte volna a fiút Rómába. A történet szerint a princepsszel tartott egy bizalmas barátja, Fabius Maximus is, ám Maximus felesége, Marcia véletlenül elkotyogta Liviának az esetet, mire Maximust hamarosan holtan találták, Marcia pedig önmagát okolta férje haláláért. Hogy bármi igazságalapja van-e a történetnek, az kérdéses. Akárhogy is történt, Augustus a következő évben elhunyt, Postumus pedig még mindig Planasián raboskodott. Nem sokkal később őrei kivégezték.
Livia Augustus halálos ágyánál. A császár állítólag utolsó szavai a feleségéhez szóltak: „Livia, emlékezz házasságunkra, és élj boldogul!” (Fotó: Getty Images)
Az írások Lívia és Tiberius kapcsolatát csúnya hatalmi harcként jellemezték; a történészek szerint az anya vágyott arra, hogy társuralkodó legyen, míg a fiú neheztelt anyja befolyására, így a dinamikájuk hasonlított a Trónok harca Cersei és Joffrey Lannister párosára, amit szintén ez jellemzett (elvégre a valóság írja a legjobb történeteket).
Ehelyett inkább egy olyan nőt képzeljünk el, aki bölcsességét és tapasztalatát igyekszik átadni a fiának, aki csak a saját feje után menne. Kétségtelen, hogy a történetírók szerint Livia hosszú megbeszéléseket folytatott Tiberiusszal, és tanácsokat adott neki. És kétségtelen, hogy – amint azt több forrás is tanúsítja – Tiberius gyakran emlékeztette őt arra, hogy ő csak egy egyszerű nő, akinek nincs felhatalmazása arra, hogy beleszóljon a férfiak politikájába. Lehet, hogy „csak” egy nő volt, de mire Kr. u. 29-ben, 86 éves korában elhunyt, megmutatta, hogy semmi egyszerű nem volt benne.
Kiemelt kép: Getty Images/Canva
