Szívderítően napos őszi időben érkezem a Margitszigetre, az egyik itteni szállodában rendezik ugyanis a héten a Nagyothallók Világkonferenciáját. Itt, két szakmai program közt tudom elcsípni dr. Kósa Ádámot egy rövid beszélgetésre. Meglep, milyen ügyetlenül mozgok a szituációban, az pedig, hogy egy épp jelnyelvet tanuló barátnőm megmutatta, hogy jelelhetem el: Jó napot kívánok!, furcsamód csak növeli a bizonytalanságomat. Szeretnék így nyitni, de félek, hogy utána kínos lesz, ha egyetlen más jelet sem értek. Az előcsarnokban áll valaki, aki akár Ádám is lehet, mégsem merek rögtön odamenni. Végül megtaláljuk egymást és kiderül, hogy teljesen felesleges volt aggodalmaskodnom. Tolmács nélkül is gond nélkül olvassuk egymás arckifejezését, a közvetítő kolléga segítségével pedig már egészen gördülékenyen megy a beszélgetés. 

A világra nyitott, kommunikatív embernek tartom magam, most mégis lefagytam, mert nem akartam ügyetlennek tűnni. Nyugtasson meg, hogy ilyesmi mással is előfordul! És érdekelne az is, hogy csinálhatnám legközelebb ügyesebben…
Dr. Kósa Ádám: Nem is annyira a lefagyás jellemző, inkább a felismerés utáni elcsodálkozás. „Ó, elnézést, nem tudtam!” – mondják sokszor, mintha megbántották volna az embert. Ha engem kérdez, legközelebb, ha ilyen helyzetbe kerül, bátran kérdezze meg: „Hogy kommunikáljunk?” és máris sokkal könnyebb lesz.

Megfogadom, köszönöm! Nagy munkában vannak éppen: miről is szól pontosan ez a mostani konferencia? 
A Nagyothallók Világkonferenciáját négyévente rendezik meg. Korábbi rendezvényeink után a SINOSZ-ban fontosnak tartottuk, hogy a nagyothallóknak is legyen itthon egy nagy eseménye, így pályáztunk, hogy ez alkalommal Magyarországra hozzuk. A legfőbb célunk az volt a pályázattal, hogy a nagyothallók közösségét jobban megismertessük a külvilággal, és a döntéshozók számára is megmutassuk, hogy milyen területen hol tartunk esélyegyenlőségben, technika és minden egyéb terén.

Dr. Kósa Ádám (saját fotó)

Most meglepett: azt persze tudtam, hogy különbség van nagyothallók és siketek csoportja között, de azt valamiért nem gondoltam, hogy jelentős eltérés lehet a két csoport láthatóságában vagy az elfogadásukban. Pláne, hogy a nagyothallók csoportja van inkább háttérben.
Két, elég jól megkülönböztethető csoportról van szó: a nagyothalló embereknek van hallásuk, csak az kisebb-nagyobb mértékben csökkent. Más a két csoport életkori megoszlása is: a nagyothallók körében arányaiban több az idős ember, akinek az életkor előrehaladtával romlott a hallása, míg a siketek egy részénél veleszületett állapotról van szó. A két csoport igényei több ponton találkoznak, ilyen például a kommunikáció akadálymentesítése és számos más kérdés, de a megvalósítás eszközei, a problémák és a hozzáállás is más. Eltérés, hogy a kommunikáció fő csatornája a siketek esetében jellemzően a jelnyelv, míg a nagyothallók főleg a beszélt nyelvet használják, miközben támaszkodnak a hallásukra is. 

És ami a láthatóságot illeti? 
Úgy érzem, hogy a jelnyelv miatt Magyarországon jobban ismerik a (jelnyelvet használó) siket közösséget és magát a jelnyelvet is inkább a siketséggel hozzák összefüggésbe. A nagyothallók esetében kicsit speciálisabb a helyzet, sokan közülük szégyellik, hogy csökkent a hallásuk, sokan eltitkolják, nem vállalják fel. Ez komoly probléma, mert mindeközben modern eszközök állnak rendelkezésre az ő életminőségük javítására is. 

Mi lehet az oka ennek a rejtőzködésnek? 
A társadalmi reakciók elég negatívak, amikor az ember halláscsökkenést tapasztal, sok a kudarcélmény, elkezdenek az érintettel hangosan beszélni, leszólják, megjegyzéseket tesznek. Erről mindig egy vicc jut eszembe, ami nagyon jól leírja a helyzetet: Az öreg bácsi kap egy hallókészüléket, pár héttel később az orvos kérdezi tőle, hogy na, milyen. – Nagyon jó, mondja a bácsi. És a család mit szól hozzá? – kérdezi az orvos. – Azt nem tudom, de már kétszer átírtam a végrendeletemet… 

Gondolom a rejtőzködés megnehezíti azt is, hogy pontosan fel lehessen mérni, hány nagyothalló és siket ember élhet itthon. 
Ebben az évben lesz a népszámlálás, a tíz évvel ezelőttiből az derült ki, hogy mintegy hatvanezer súlyos és középsúlyos nagyothalló él itthon. Ez a kategória azt jelenti, hogy már komoly problémák vannak a hallással, a hatvanezer pedig egy nagy szám, amihez még mintegy tízezer siket embert számolhatunk. De igen, jól gondolja, jóval nagyobb lehet a tényleges szám.

Ha a siket kultúrához jobban kötődik is, siketek és nagyothallók életében is jelen van a jelnyelv, ami a többségi társadalom számára a hallásérültek legjellemzőbb attribútumának tűnik és amivel kapcsolatban sok a tévhit. Ez érdekelne a legjobban. Sokan gondolják, nehézkes, csökkent értékű, lassú kommunikációs formáról van szó, miközben egy önállóan elismert, itthon is hivatalos nyelvről beszélünk, ami nemcsak országonként sajátos, de idehaza is többféle dialektusa létezik. 
Meglepő dologgal kezdtek. Az ember nagyon vizuális lény és tudományos nyelvészeti kutatások szerint az ősembereknél először a jelnyelv, pontosabban a jelekkel való kommunikáció alakult ki. De nemcsak az ősember jelelt: 3-4-500 évvel ezelőttről is vannak olyan adatok, amik bizonyítják, hogy az emberek használták a jelnyelvet. Az első olyan siket iskola, ahol jeleltek, a XVII. században jött létre Angliában, Magyarországon pedig 1802-ben alakult az első siketek iskolája, ahol nemcsak jelnyelvet, de jelnyelven is oktattak. Ha az egyes országok jelnyelvét nézzük, jól látszik, hogy a földrajzi sajátosságok és a kulturális hasonlóságok is sokat számítanak azok jellegében. Igaz, hogy az országok más-más jelnyelvet használnak, de a szomszédos országokkal a magyar siketek jobban megértik egymást: az osztrákokkal, csehekkel, szlovákokkal, szlovénekkel, horvátokkal például igen jó hatásfokkal tudunk kommunikálni, mert sok hasonló jelet használunk. Ez egy teljes értékű, önálló nyelv, a jelnyelvet beszélők pedig egyfajta nyelvi kisebbséget jelentenek.

Kisebbségi helyzetben vannak abból a szempontból is, hogy ha jól tudom, itthon ma nincs, vagy nem jellemző a jelnyelven történő oktatás. 
Kétféle oktatásról beszélhetünk. A jelnyelv oktatása rendben van, több helyen tanítják, többek közt a SINOSZ-ban is.

A jelnyelven történő oktatás viszont már egy sokkal nehezebb történet.

A speciális iskolák többségében inkább beszéden keresztül történik a tanítás, ami nem életszerű, a siketek számára ugyanis a jelnyelv lenne a legjobb megoldás. A probléma onnan ered, hogy korábban azt gondolták, hogy a jelelés hátráltatja a beszédtanulást. Mi ezzel nem értünk egyet, a többnyelvűség szerintünk csak előny, ezért azt szorgalmazzuk, hogy az érintettek számára kétnyelvű legyen az oktatás Magyarországon: jelnyelven és magyar nyelven történjen. Ez nem lesz gyors történet, de efelé megyünk, a nyelvi törvény már tartalmazza is az ezzel kapcsolatos rendelkezéseket. 

Gondolom, hogy nem könnyíti meg a dolgot az sem, hogy az óriási tanárhiányban kicsi halmaz lehet a jelnyelven oktatni képes tanároké. 
Ez így van. Szeretnénk ezért szorgalmazni, hogy minél több siket személy válassza a tanári pályát, ahhoz viszont idő kell, hogy ők végzettséget szerezzenek. És persze ott van az a lehetőség is, hogy már képzett tanárok tanulják meg a jelnyelvet, de ahhoz, hogy valaki át tudja adni, amit az adott tárgyról tud, nagyon magas szinten kellene tudni ezt a nyelvet, éppúgy, mint bármely más nyelv esetében. 

Kiss Orsolya: Ehhez jó lenne, ha a képzett jelnyelv-tanárok száma is nőne: Magyarországon ma mindössze 10 diplomás jelnyelvoktató van, akik a Miskolci Egyetemen szereztek diplomát jelnyelvi lingvisztika és didaktika szakirányon, köztük vagyok én is. Ez egy egyedülálló kezdeményezés volt 2010-ben, ahol rengeteg tudást kaptunk és mélyebb betekintést nyertünk a jelnyelv világába, ezáltal pedig el tudtunk indulni azon az úton, ami a magyar jelnyelv fejlődéséhez vezethet. A cél az, hogy a jelnyelv az eddiginél is komplexebb, kifinomultabb  legyen.

Jelnyelvoktatóként hogyan írná le a jelnyelvet? 
A jelnyelv a többi nyelvvel ellentétben vizuális nyelv, ami e sajátossága miatt tulajdonképpen térbeli nyelvtannal rendelkezik. A magyar jelnyelvben nem betűket, hanem szavakat, fogalmakat jelelünk, ezek szórendje viszont eltér a hangzó magyar nyelvétől, ezért van az, hogy a siketek úgymond „törik” a magyart, vagyis nem a szórendnek megfelelően fogalmaznak. A siketek elsődleges nyelve a jelnyelv, hiszen ez az, aminek a segítségével a lehető legteljesebben hozzáférnek az információkhoz. Fontos tudni, hogy a siketek önálló nyelvi kisebbség, ugyanúgy, mint bármelyik Magyarországon élő nyelvi kisebbség, ez pedig egy sajátos és gazdag kultúrát is magával hoz.

A jelnyelv egyáltalán nem pótszer, hanem a siket identitásnak egy alapvető, azt gazdagító eleme,

és én nagyon büszke vagyok, hogy épp ezt taníthatom. A SINOSZ folyamatosan indít jelnyelvi tanfolyamokat, ahol anyanyelvi oktatók tanítják a jelnyelvet, de úgy van, mint bármely más nyelvnél: ha szeretnénk elsajátítani, anyanyelvi környezetbe; ebben az esetben siketek közé lehet menni. 

Amikor arra gondolok, mi különbözteti meg az anyanyelvit a professzionális nyelvtudástól, az jut eszembe, hogy az anyanyelv az a nyelvünk, amin az érzéseinket a legpontosabban tudjuk átadni és amin keresztül akár művészetet is be tudunk fogadni. Alkalmas erre a jelnyelv? 
Tökéletesen. A jelnyelvvel mindent nagyon pontosan ki lehet fejezni, és ahány nyelvhasználó, annyiféle jelnyelvi beszédstílus létezik, a jelnyelv alkalmas a humor, vagy az irónia kifejezésére is. A jelnyelv emellett képes a legkomplexebb gondolatok és akár a művészi üzenet átadására is. Utóbbiban a jelelő mimikája segít sokat, ezáltal közvetíthetők az érzelmek és átélhetővé válik akár egy költemény is. 

Kívülállóként is elképesztően izgalmasnak tűnik kezekkel, gesztusokkal, mimikával kommunikálni. Miért lehet érdemes akár hallóként is jelelni tanulni?
Nem elhanyagolható, hogy jelnyelvből államilag elismert nyelvvizsgát lehet tenni egészen C1-szintig. A halló tanulók persze nem ezért jönnek elsősorban, hanem mert vagy érdekli őket, vagy a munkahelyükön szükség van rá, vagy pedig azért, mert jelnyelvi tolmácsok szeretnének lenni. A siketeknek égetően nagy szükségük van ugyanis minél több jelnyelvi tolmácsra, mert pl. az ügyintézéshez vagy az egészségügyben a gördülékeny kommunikáció és pontos információátadás miatt nagyon fontos, hogy jelen legyen a tolmács. Jelenleg előfordul, hogy igény lenne tolmácsra, de nincs szabad kapacitás.  

És mit kaphat a többségi társadalom, ha félreteszi az előítéleteit és elkezd megismerkedni ezzel az izgalmas nyelvvel?
Egy különleges világot és egy gazdag kultúrát ismer majd meg, és hozzájárulhat ahhoz, hogy mind egy sokkal nyitottabb és elfogadóbb társadalomban éljünk. Ez közös érdekünk. 

Kaphatunk ehhez házi feladatot? 
Szívesen! Az egyik legfontosabb dolog, hogy a jelelésnél nagyon sokat számít a mimika, ezért igyekezzünk mindig derűsen, mosolyogva kommunikálni. A tanulást pedig kezdjünk tíz pozitív töltetű szóval, például: siket, elfogadás, önbizalom, segítség, szeretet, vidám, együtt, erős, jelnyelv, (siket)kultúra. Akinek van kedve, a jelnyelvi szótárban megnézheti, hogyan jelelheti el ezeket a szavakat és sok más kifejezés közt böngészhet. Nemcsak szórakoztató elfoglaltság, de abban is segít, hogy legközelebb ne fagyjunk le, amikor egy siket emberrel találkozunk. 

Kiemelt kép: Getty Images