Gratulálok a születésnapodhoz. Június 15-én volt, ugye?

Igen, az Ikrek havában születtem, úgyhogy ne is reménykedj, csak a lelkem egyik felét ismerheted meg (kópés mosoly).

Én azzal is megelégszem. Elárulod, hogyan ünnepelted a kerek évfordulót?

A nagy napon reggeltől estig autóban ültem. A fiam hazajött értem külföldről, azt mondta, nem árulja el, hova megyünk, és meg sem álltunk Zágrábig. Ott, a főtéren esett le a tantusz. Tudni kell a fiamról, a vejemről meg a lányomról, hogy mindhárman autóőrültek. A fiam első szava az volt, hogy autó, a vejem folyton autóversenyekre jár, a lányom meg mellette ül, és élvezi a száguldást. Az volt a szülinapi ajándékom, hogy beneveztek minket négyesben egy ötnapos horvátországi autós túrára. Meglepődtem, azt hittem, valahol a Riviérán fogunk heverészni, erre… De végül az autózás is életre szóló élmény maradt.

Talán csak be akarták avatni az édesanyjukat a hobbijukba. Különben is, te született kalandor vagy. Meghódítottad a világ operaházait, a milánói Scalától a bécsi operán át a New York-i Metropolitanig. Csak nem ijedsz meg egy kis száguldástól?!

Egy rossz szó nem hagyta el a számat, sőt, ha éppen nem esett le a fejem egy nagy fékezésektől, még élveztem is az utat. Gyönyörű tájakon kanyarogtunk, és legalább együtt voltam a gyerekeimmel. Bár a lányommal, Eszterrel mostanában egyre több időt töltök. Egy darabig úgy tűnt, követni fog engem a pályán, elvégezte a Zeneakadémiát, aztán mégis elcsábította a divatfotózás. A fiamnak is van művészvénája, a rajztanára gimnazista korában mindenáron a képzőművészeti egyetemre akarta küldeni. Másképp alakult, de addig rágtam a fülét, hogy most újra elkezdett festeni. Nekem ez nagy boldogság, és remélem neki is.

Szerencsések a gyerekeid, főleg, ha a kortalan szépséget is örökölik tőled. Hogy csinálod, hogy még mindig így ragyog a szemed?

De kedves vagy! Tudod, hogy fiatal bariton énekes kollégám, Sándor Csaba, akit a koncertkörutamra is elhívtam magammal, ugyanezt kérdezte a szegedi fellépésünk után? Meg hogy hogyan tudok még mindig így lelkesedni a színpadon.

És hogyan?

Hát úgy, hogy engem az éneklés mentett meg! Ha nem csinálhatnám, már rég belehaltam volna…

…ebbe a kisszerű életbe?

Nem én mondtam, de igen. A színpadon végletes szenvedélyeket, szélsőséges élethelyzeteket is megélhetsz, ami segít a hétköznapok harmóniáját megteremteni. Van ugyanis hova nyúlni nehezebb napokon, ha az ember eltöpreng azon, mondjuk egy vita során, hogy a színpadon már megölte a férjét, mint Lammermoori Lucia, és levetette magát az Angyalvár tetejéről, mint Tosca.

Úgy értsem, a felgyülemlett feszültségedet – márpedig te elég szenvedélyes ember vagy – a színpadon vezeted le?

Pontosan. A lelkem mélyén szenvedélymagok vannak elvetve, és egy-egy szerep nyomán mindig másik csírázik ki. És most mondok valamit, ami tetszeni fog. A legutóbbi koncertem során úgy éreztem, én valójában egy dizőz vagyok. Csak az élet úgy hozta, hogy mielőtt erre ráébredtem volna, elénekeltem az operairodalom összes tragikáját és naiváját… (Felkacag.) Persze ez is csak egy szerep. Most éppen dizőzt játszom – így, hatvanévesen. És annyira örülök neki!

Más nők mélyen elhallgatnák a korukat, te meg nagydobra vered.

Ugyan, ostobaság lenne elhazudni, hiszen csak beírják a Google-ba a nevem, és azonnal lelepleződöm. Egyébként is, ez csak egy szám. Az, hogy lélekben mennyi idős vagy, nem az éveken múlik, hanem azon, megőrizted-e a gyermeki kíváncsiságodat, a nyitottságodat, az élet iránti lelkesedésedet. Mennyire engeded magad kitörni a testedből. Hisz az csak egy porhüvely.

Azért te erre a porhüvelyre is elég jól vigyáztál!

Hiszen pont ezt magyarázom. Hogy a belső harmónia a lényeg. Az ül ki a vonásaidra. Meggyőződésem, hogy nem a plasztikai sebész a fiatalság kulcsa, a belső szépségre érdemes ügyelni. Én legalábbis csupán annyit teszek a fiatalság illúziójáért, amire egy ügyes kozmetikus képes, és ami egy színpadon álló embernek ajánlott. Ám azért igenis sokat teszek, hogy a lelki egyensúlyomat időről időre helyrebillentsem.

Elárulnál erről többet?

Először is ismerem magam. Az Ikrek köztudottan levegős jegy, szülöttei folyton magasságok és mélységek között lebegnek, hol lelkesednek, hol belehalnak az életbe. Folytonos hullámzás az életük. Én elfogadtam, hogy ilyen vagyok, és megengedem magamnak, hogy néha összezuhanjak. Tudom, hogy ha van bátorságom mélyre ereszkedni, jobban fogom értékelni a magasságokat is. Persze igyekszem azért védekezni, folyamatosan tanulom, hogy meglássam mindenben a jót. Boldogabbak azok az emberek, akik képesek így szemlélni az életet. Ha nem sikerül, az sem baj, megtanultam már megbocsátani magamnak a hülyeségeimet. A lényeg, hogy harmóniában legyek az univerzummal. Ezért is költöztem ki néhány éve Pest környékére, a Pilis lábához. Reggelenként első dolgom, hogy megöntözzem a növényeimet és megetessem a kert madarait. Ez már gyerekkoromban is így volt, négyéves voltam, amikor Kőbányáról levittek a szüleim Szolnokra a nagymamámékhoz, és négy évig velük éltem. Soha nem felejtem el a Tisza illatát, a gólyákat, a fecskefészkeket… csoda volt! Máig szeretek rácsodálkozni a természetre. Újabban nordic walkingozom is. Ezt egyébként a Covidnak köszönhetem, tavalyelőtt ugyanis kórházba kerültem, és utána sokáig csak pihegve tudtam levegőhöz jutni. Amikor végre jobban lettem, de még mindig nagyon nehezemre esett a járás, a barátnőim elhívtak magukkal nordicozni. Hazaérve nagyon elkeseredtem, mennyire nem megy ez még nekem, de nem hagytam magam. Tovább erőltettem a gyaloglást, és hál’istennek hamarosan meggyógyultam.