Nemigen tűrnek nyomdafestéket a Nők Lapjában azok a köznapi nyelvben egyébként használatos kifejezések, amikkel a szóban forgó témát a legtalálóbban lehetne tálalni, de megpróbáljuk körülírni: cikkünk tárgya az a jelenség, amikor valaki bevesz egy bizonyos tablettát, mondhatjuk finomabban, „teszek rá tablettát”. Nem törődik vele, figyelmen kívül hagyja, így lehetne még lefordítani azt a hárító vagy éppen önvédelmi mechanizmust, ami olykor életmentő lehet, más esetben viszont megvannak a maga veszélyei.
Lépjünk hátrébb
– Kulcskérdés, hogy milyen fajsúlyú problémáról van szó – mondja Sárvári Györgyi tanácsadó szakpszichológus. – Véleményem szerint a „módszer” enyhe vagy közepes krízis esetében működhet. Olyasmire gondoljunk, mint hogy ledorongolt a főnökünk, vagy hogy összeszólalkoztunk a szomszéddal. Lépjünk egy kicsit hátrébb, mintha egy nagy festményt szeretnénk jobban megszemlélni. Ha három centire állunk a képtől, csak a vászon szövetét és színfoltokat látunk, ha azonban egy kicsit hátrálunk, rálátást nyerünk a nagy egészre, amitől más megvilágításba kerül.
A szakértő szerint a legjobb perspektívatágító módszer a közösségben való feloldódás. Ha például csak magunkat emésztjük a főnök miatt, rászűkülünk a problémára, míg ha másokkal is beszélgetni kezdünk róla, kiderül: nem vagyunk egyedül, más is küzdött már ilyesmivel, nem is olyan nagy ügy az egész.
Sárvári Györgyi azonban kifejezetten károsnak tartja, ha valaki az igazán fajsúlyos drámákat is megpróbálja „ellazázni”.
– Igenis vannak mérgező helyzetek, amelyekben nem szabad azzal a felkiáltással benne maradni, hogy „á, mindegy”! Sajnos, akinek a hátán fát lehet vágni, azén fognak is. Ha lelkileg kifejezetten rosszul érezzük magunkat valamitől, azt vegyük komolyan: a rendszer jelez, hogy ez most sok, mozdulnunk kell, harcolnunk magunkért, tennünk a megoldásért. Nem lehetünk beletörődők a saját sorsunkat illetően, mert azt mások ki fogják használni.
Struccpolitika?
És mi a helyzet azzal, aki úgy érzi, képtelen bevenni azt a bizonyos tablettát? Hiába, ez alkati kérdés is, a szorongó, megfelelni vágyó ember soha nem tudja figyelmen kívül hagyni azt a szempontot: „mit fognak gondolni mások?”. Ez azonban rettenetes csapda, amit pszichológus szakértőnk csak így nevez: a „szeretetnarkó”, vagyis az a nem szűnő hajtóerő, ami a szeretetéhes embert arra készteti, hogy mindenkinek megpróbáljon megfelelni. Akit az motivál, hogy ne okozzon csalódást, az soha semmit nem fog tudni elengedni, semmire nem tudja megrándítani a vállát, és ez folyamatosan újratermeli a szorongást. Jó lenne egy kicsit lazábbra engedni a gyeplőt, és ebben talán az segíthet, ha meghatározzuk azok körét, akik igazán számítanak. Ezt a pszichológia – és a marketing – referenciacsoportnak hívja. Vegyük számba, kinek a véleménye igazán fontos a számunkra: a szüleinké, a társunké, egy-két barátunké meg a kedvenc kollégánké? Tudatosítsuk ezt magunkban, és a külvilág véleményét rangsoroljuk hátrébb a döntéseinknél.
A világban jelenleg zajló történések egy része nem azt a kategóriát képviseli, amire csak úgy megránthatnánk a vállunkat. De akkor mégis mit tegyünk? Ha csak ezekre fókuszálunk, abba belebetegedhetünk. Egyik barátom azt a stratégiát választotta a közelben folyó háború kapcsán, hogy nem olvas híreket, igyekszik nem gondolni rá addig, amíg az nem gyakorol közvetlen hatást az életére. Ez is egyfajta védekezés, de én például nem tudom megtenni, struccpolitikának érzem.
– Van egy természetes görbéje a Covidhoz vagy a háborúhoz való viszonyulásunknak, és előbb-utóbb általában mindenkinél beáll, hogy mennyit foglalkozik vele, mennyire engedi be az életébe – mondja Sárvári Györgyi. – Nem tehetjük meg, hogy teljes mértékben lerázzuk magunkról, hiszen húsba vágó következményei vannak, de ha azt vesszük észre, hogy teljesen átvette az irányítást az életünk felett, ha szalad a ház, ha képtelenek vagyunk a munkára és a szeretteinkre koncentrálni, akkor érdemes egy kicsit távol tartanunk magunkat a hírektől. Ha a figyelmünk túlzott mértékben beszűkül egy ilyen hatalmas krízisre, mint amilyen például a háború, az dupla veszteség: kiragad bennünket életünk normál kerékvágásából, miközben nincs ráhatásunk az események menetére. Próbáljuk megtalálni az egészséges távolságot!