Kimondatlan szülői szabály, hogy minden gyereket egyformán szeretünk. Ennek ellenére bizony gyakran előfordulhat, hogy egyik vagy másik csemete különleges bánásmódban részesül. A jelenségnek számtalan oka lehet, gyakori tényezőnek számít a születési sorrend, a fejlődési szakasz (könnyű például előnyben részesíteni egy cuki 6 évest a szeszélyes tinédzserrel szemben), a nem, különböző betegségek, valamint a családi kötelékek ereje: előfordulhat, hogy néhány gyermek emlékeztetheti a szülőt egy rég elvesztett rokonra, akit szeretett, például egy szülőre vagy kedvenc nagynénire.

A Journal of Family Psychology folyóiratban megjelent tanulmány szerint az anyukák 74%-a, az apák 70%-a számolt be arról, hogy egyik vagy másik gyereket elnézőbb bánásmódban részesítik. Szokás mondani, hogy a gyerek tükör a szülőre – akár jó, akár rossz értelemben. Nem meglepő tehát, hogy anyát vagy apát nagyobb elégedettséggel tölti el annak a gyereknek a társasága, aki miatt szülőként is sikeresebbnek érezheti magát. No de ember legyen a talpán, aki mindezt őszintén beismeri! Csemetéink életkortól függetlenül is érzékelik, ha anya vagy apa érzelmileg kevésbé elérhető a másik testvér javára, és bármi is legyen az ok, egészen biztos, hogy nem ússzuk meg bűntudat nélkül. A jelenség a kutatók és pszichológusok szerint természetes, de fontos azonban, hogy felismerjük és megértsük az okokat – hiszen nem mindegy, hogy különbséget teszünk két (vagy több) gyerek között, avagy látványosan kivételezünk. Utóbbi ugyanis

súlyos következményekkel járhat, beleértve a testvéri rivalizálást, a gyakorta előforduló családi konfliktusokat, az alacsony önbecsülést, a depresszió, szorongás és kábítószer-használat megnövekedett kockázatát.

A Purdue Egyetem 1999 óta vizsgálja a családokban húzódó különbségek okait, kutatásaik középpontjában a szülők és felnőtt gyermekeik közötti kapcsolat megértése, valamint e kapcsolatok lelki jólétére gyakorolt ​​​​hatása áll. A kutatás első és második szakaszában (2001 és 2014 között) Jill Suitor szociológusprofesszor és kollégái több száz szülőt és felnőtt gyermeket faggattak a tapasztalataikról: a megkérdezett felnőttek az esetek 60 százalékában érzékelték gyerekkorban a különbségeket, azonban rosszul mérték fel, hogy valójában kit részesítettek előnyben a szülők: többségük úgy gondolta, hogy testvérük volt a kedvenc – a tévedés pedig mindkét generáció tagjaira jellemző volt. Ezek az észlelések – akár pontosak voltak, akár nem – feszültséget generáltak a családban, hiszen egyik vagy másik fél „csalódást okozó gyermekként” tekintett önmagára. A családon belüli kivételezéssel és hátrányos megkülönböztetéssel kapcsolatos kérdések kellemetlenek, de Suitor azt tapasztalta, hogy az emberek sokkal szívesebben beszéltek erről, mint azt várták:

Kapcsolódó

Kényes témák, laza beszélgetések? De hogyan?

Nők Lapja

„Amikor 1999-ben javaslatot tettünk a témára, sokan azt mondták, hogy nem fogjuk tudni megcsinálni, hiszen ez tabunak számít, amiről nem beszélünk szívesen. A szülők azonban hajlandóak voltak nyíltan válaszolni bizonyos kérdésekre.”

Például:

• „Melyik gyermekedhez állsz érzelmileg a legközelebb?”
• „Melyikükkel van a legtöbb konfliktusod?”
• „Melyik gyereked segítene először, ha súlyos beteg lennél?”

A kutatócsoport harmadik, jelenleg is vizsgált szakasza a szülők és nagyszülők halálát követő gyászra irányul. Ha elveszítjük a szülőt, a probléma egész hátralévő életünk során elkísér bennünket, megoldatlan marad, azaz felerősödik annak az érzése, hogy kevésbé voltunk szeretve. Suitor célja, hogy kutatásaival feltárja, segítse és tudatosítsa mind a szülőben, mind pedig a gyerekben, hogy a jelenségben pozitívumok is rejlenek, amelyeket szükséges lenne kihasználni. Ha megértjük, nagyszerű lehetőség nyílik arra, hogy szülőként átgondoljuk, melyek azok a változatos tulajdonságok, amelyek egytől egyig különlegessé, egyedivé és megismételhetetlenné teszik gyerekeinket, mindez pedig nemcsak az önmegismerésben, de a családi kapcsolatok megerősítésében, ezáltal pedig a problémamegoldásban is fontos szerepet játszanak. 

Fotó: Getty Images

Az egészséges favoritizmusnak semmi köze ahhoz, hogy az egyiket jobban szeretjük a másiknál. Ehelyett inkább azon alapul, hogy a saját személyiségünk jobban rezonál az adott gyermek alaptulajdonságaival, mint a másikkal.

Ha a szülők felismerik mindezt, vonakodnak nyíltan beismerni, mert attól tartanak, hogy megsértik a másik gyermek érzéseit. Szembenézni a bűntudatunkkal azonban sokkal hasznosabb, mint azt jelen esetben feltételeznénk. Jó kiindulópont, ha elsőként önvizsgálatot tartunk, miért érezzük könnyebbnek egyiket a másiknál – hiszen ha tudjuk, miért reagálunk másként, megelőzhetjük az esetleges nézeteltéréseket. Érzelmeink emellett átmenetiek is lehetnek, kiváltképp akkor, ha a kamaszkor nehézségeivel kell megküzdeni. Fontos, hogy kerüljük az összehasonlítást és a kivételezést, a kulcs pedig az, hogy ne hagyjuk elhomályosítani az ítélőképességünket. Természetesen vannak olyan esetek, amikor nincs más választásunk, például egy speciális nevelési igényű gyerek esetén. Ez esetben érdemes bevonni a testvért is a döntésekbe, és mindenképp maradjunk empatikusak akkor is, ha kénytelenek vagyunk a másik gyerek javára dönteni.

Kiemelt kép: Getty Images