Megugrott a válások száma, adta hírül a KSH. Míg 2020-ban valamivel tizenötezer alatt maradt a felbontott házasságok száma, 2021-ben meghaladta a tizennyolcezret. Két eset van: vagy ennyire megviselte a kapcsolatokat a pandémia, vagy az akkori, az ügyintézési nehézségek miatt elhalasztott válásokra is tavaly került sor.
Magyarországon a felbontott házasságokat 1876 óta tartják számon, 1900-ban például összesen ezret jegyeztek be. Ez a szám a második világháború után kezdett emelkedni, a hatvanas évektől kifejezetten meredeken. A csúcs a nyolcvanas években volt – 1987-ben majdnem harmincezer válással –, azután ez a tendencia csökkent, ezért is érdekes a mostani ugrás. Igaz, 2021-ben a házasságkötésekből is jóval több történt, mint az előző évben, ám az arány így is visszaesett az öt évvel ezelőttire. Persze nagyon nehéz pusztán adatokból kiolvasni, hogy mikor és mitől romlik a házasságok minősége, és az sem mellékes, hogy a válások előtti években hány házasságot kötöttek.
A számok azt jelzik, hogy sok esetben sajnos a gyerek érkezése után omlik össze a közös élet rendszere. Éppen akkor, amikor minden adott a boldog családi élethez. Ráadásul szó sincs arról, hogy a gyerekszületés nehézségei tabusítva lennének, lassan többet írnak arról, milyen nehéz anyává válni, mint arról, milyen jó. Segítő könyvek, módszerek, cikkek sokasága hívja fel a figyelmet a törvényszerű változásokra, és ad hasznos tanácsokat. Jó lenne tudni, hogy a párok ezeket is olyan odaadással forgatják-e, mint az esküvőszervezők katalógusait. Az esküvő ugyanis nem célszalag, amit átszakítva már meg is van a győzelem, és diadalmenet, ami utána jön.
Hasonló a helyzet a közös otthonnal is. Legyen a konyha fehér, a nappali minimál, a gyerekszobába csináltassunk helikopter alakú polcot, de hogy hogyan éljünk a gondosan kialakított enteriőrökben, arról a párok egy része kevesebbet egyeztet. Pedig a közös otthon lényege nem a látvány, hanem hogy szeressünk ott lenni, akár még úgy is, ha állandóan össze vagyunk zárva a pandémia, a home office miatt. Ne tartsuk kárba veszett időnek, ha a négy fal között töltjük az estét, ne gondoljuk, hogy az élet a falakon kívül zajlik, étteremben, moziban és wellness-szállókban. Az ismerős illatok, a meghitt esték, az ünnepek avatják a lakásokat igazi bázissá, a töltekezés és a megpihenés helyévé.
A részletekben rejtőzik…
Szaknyelven normatív krízisnek hívják a természetesen bekövetkező változásokat. Normatív, vagyis törvényszerű, és krízis, tehát konfliktussal, nehézséggel jár, ám jó esetben fejlődést rejt magában. Az egyén és a pár fejlődését. Jelenleg a magyar házasságok jelentős része ezt az első normatív krízist nem tudja átvészelni. Sokként éri őket, hogy az élet a gyerekkel teljesen megváltozik, hogy kevesebb idő jut saját kedvteléseikre, magukra és egymásra. Egy olyan korban, ahol minden az egyénről, az ő szabadságáról, érdekéről és kényelméről szól, nehéz elfogadni, hogy most bizony valamennyire alá kell rendelődni. Látható, hogy ebben is vannak végletek. Néhányan a szülés után két héttel már mindenhová viszik magukkal a babát, a másik szülőpár évekig nem megy sehová, mert az esti, saját ágyba történő lefektetés szent és sérthetetlen.
Elváltnak lenni nem jelent stigmát, cserébe rengeteg gyakorlati nehézséggel jár. És már azt is látni, milyen gondokat okoz, ha egy generációban sokan nőnek fel apa nélkül. A társadalom elfogadja a válást, de nem segíti eléggé az elváltakat. A megelőzésről nem is beszélve! Ingyenes, mindenki számára elérhető tanácsadás, konzultáció, fejlesztő programok kellenének, nem csak drága párterápia. Például olyan kommunikációs tréningekre lenne szükség, ahol elmondanák, hogy ha azt akarja valaki, hogy a férje/felesége figyeljen rá, én-állításokat használjon. Ne azt mondja, hogy te olyan durva vagy, figyelmetlen, és így tovább, hanem azt, hogy nagyon rosszulesett nekem, amikor nem hívtál vissza. Az előbbiek ugyanis védekezést, hárítást váltanak ki a másikból, míg az én-állításokon sokkal nagyobb eséllyel gondolkodik el az, akinek címezve lettek.
Azt is egyre többször hallani, hogy a megnövekedett életkor miatt gyakorlatilag törvényszerű, hogy az ember nem egy, hanem két vagy három házasságot köt élete során, hiszen régen az élethosszig tartó házasságok is csupán huszonöt-harminc évet jelentettek. Ám Komlósi Piroska pár- és családterapeuta nem gondolja, hogy a válás vagy együtt maradás törvényszerűen összefüggene azzal, mennyi ideig „kell” együtt maradnia a pároknak. Két ember összetartozása, ha van közös cél, közös feladat, közös jövőkép – időtálló. Szakértőnk szerint ezek segítik át a házaspárt az üresfészek-szindrómán is, melyre a felkészülést már a most vizsgált időszakban, a házasságok első éveiben kell kezdeni. Például közös baráti kör kialakításával.
– Ebben az időszakban olyan új kapcsolatok kellenek, akiknek hasonlóak a problémáik és az életritmusuk. Szükség van a felnőtt igényeknek megfelelő társaságra, tudatosan kell tenni érte, mert ez jelent a pár számára is felfrissítő élményeket. Ezekből lesz a megtartó kapcsolati háló a gyerekek kirepülése után, és a nyugdíjas években. Mielőtt két ember egy pár lesz, rendszerint mindkettejüknek van saját baráti köre. Fontos kérdés, hogy egymásét mennyire tudják elfogadni, a kettőt integrálni. Képesek-e a párjuk barátaival először csak úgy együtt lenni, csendben megpróbálni illeszkedni hozzájuk. Figyelni, és nem kritizálni. Egy jó kapcsolatban a felek elfogadják a másik baráti körének legalább egy részét.
