Mára megtanultuk, hogy a tokaji borok jelentős hányada nem édes aszú vagy szamorodni – bár ezek felülmúlhatatlanok –, hiszen a mintegy öt és félezer hektárról, ami a borvidék jelenlegi termőterülete, kiváló száraz, magas savtartalmú, de harmonikus borok alapanyagát szüretelik minden ősszel, Simon napjától – október 28-tól – pedig nagy gonddal gyűjtik az aszúszemeket. A táj a hegyoldalra enyhe szögben felfutó szőlősoraival, az egymástól kellő távolságra álló pincészetekkel jellegzetes: hegyaljai. De a névadó városon, a Bodrog és a Tisza találkozásán kívül még számos települést érdemes meglátogatni itt, és persze borokat kóstolgatni.
Tokaj hajón, vonaton
A hegy lábánál Tokaj, az ország egyik legkisebb, nagyobb falunyi, ám történelmi épületei miatt igen hangulatos kisvárosa kihagyhatatlan. Innen indulnak naponta akár többször is az egyórás sétahajóutak föl a Bodrogon a Zsaró-érig, aztán vissza, majd a Tiszán a strandig. Végül ugyanott szállhatunk ki, és beülhetünk egy jó halászlére valamelyik csárdába. Tokaj vasútállomásán buszra ülhetünk, és egy körjárat segítségével meglátogathatjuk Bodrogkeresztúrt, Mádot, Tállyát, Rátkát és Szerencset. A nagyon baráti árú napi- vagy három napos jeggyel bárhol megszakítható az út, lehet ismerkedni a nevezetességekkel, betérni a nagy és kis családi borászatokba, melyek fantasztikus borkínálattal, finom falatokkal várják a vendégeket. Egyéni kérésre baráti társaságoknak is szerveznek borkóstolókat, pincelátogatásokat. És akkor forgatható a szájban – izgatva a nyálkahártyát – az aszú, a tokaji borok királya, ami évjárattól függően a palackban eltöltött kettő-tíz év alatt éri el a csúcspontját.
Fájós lábúaknak, sétát mellőzőknek érdemes a késő őszig fél óránként induló városnéző kisvonatra fölszállni a Bonchidai Csárda előtt. A kisvonatról látható a Finánc-domb, a Sétáló utca, a római, a görögkatolikus, az ortodox templom, a zsinagóga, a Katlan Fesztivál helyszíne és a Szerelmi pincesor. Az út egyszer megszakítható.
A Tokaj fölé magasodó ötszáz méternél magasabb hegy, a Zempléni-hegység valaha volt vulkánjai közül a legkisebb déli, délkeleti, délnyugati lejtőin állítólag a honfoglalás előtt is termeltek szőlőt. A tatárjárás után IV. Béla királyunk erre a vidékre újlatinul beszélő vallonokat telepített, akiket a helyi magyarok olaszoknak véltek. Később a török időkben a Szerémségből érkeztek francia eredetű telepesek. Az itteni borokat azonban – a szakértők szerint – a remek vulkanikus talaj, az ásványok, a mikroklíma, és nem utolsó sorban a botrytis nevű gomba eredményezi. Ez utóbbi az őszi esők nyomán a szétrepedt szemeken telepszik meg, és aszúsítja azokat, jó ősz esetén egész fürtöket. Tokajban mindössze hat szőlőfajta – furmint, hárslevelű, sárgamuskotály, kövérszőlő, zéta, kabar – termesztése engedélyezett Tokaji név alatt.
Csodarabbik útja
A borutak mellett három zarándokút is föllehető a térségben: a Mária út, a Szent Erzsébet út és a Csodarabbik útja. Ez utóbbiról talán kevesebbet hallani. Pedig a tizennyolcadik században igen vallásos haszid zsidók költöztek erre a vidékre, akik amellett, hogy a falvak, kisvárosok kereskedelmét, kisipari tevékenységét ellátták, az itt termelt kóser borral is kereskedtek, vitték az oroszoknak, lengyeleknek. A lakosság a zsidók vallási vezetőit – rabbikat – tisztelte. Talán e tisztelet vezetett oda, hogy ma ezen a vidéken van a zempléni Csodarabbi zarándokút. Főbb állomásai: Szerencs, Mád, Tállya, Abaújszántó, Tarcal, Tokaj, Bodrogkeresztúr, Olaszliszka, Tolcsva, Sátoraljaújhely. A temetők mesélnek a múltról, a rabbikról, akik hol gondozott, körülkerített helyszínen, másutt romos kövek között nyugszanak.
A zarándokút települései közül Mád kiemelkedő, mert a Tokaj-hegyaljai zsidó emlékhelyek központja. Ezen a településen áll az 1795-ben épült, Europa Nostra-díjas restaurált barokk zsinagóga. A méretes vaskapun túl ott a boltozatos előcsarnok, ahol ritkaságnak számít a falba épített eredeti persely és a kézmosó medence. Itt mesélt történeteket és vicceket a látogatóknak a felejthetetlen humorú Fehér Barna bácsi, a korábbi gondnok. Néhány lépcső, és a mélyebben lévő zsinagógai tér tárul elénk: négy, a központi mennyezetet tartó oszloppal, alatta a magasabban álló Tóra-emelvénnyel, amit míves korlát ölel körül. Száznál több férfi ülhetett itt valaha, miközben asszonyaik a két faoszloppal alátámasztott karzaton foglalhattak helyet. Figyelmet érdemelnek az apró részletek, a frigyláda és a mögötte lévő fal kialakítása, a faragott rácsozat, a kettős kőtábla, a kerubok és az indák, a Tóra koronája, egyszóval minden. A zsinagóga szomszédságában ott a szépen fölújított egykori rabbiképző, a Csodarabbi vendégfogadó. Különös hangulatú szobáin kívül érdekessége, hogy az épületben múzeum, interaktív kiállítótér, kulturális centrum, kutatószoba és információs központ is működik.
És Mád a borai, borászai mellett egykori zsidó kereskedőjéről is elhíresült. A lovas kocsiján üzleti útra induló ember – miért, miért nem – a fáma szerint elaludt a bakon, és okos lova – bizonyos idő után – magától hazafuvarozta, így a saját háza előtt ébredt. A „Hol jársz?” kérdésre ezért mondják sokan: „Ott, ahol a mádi zsidó!”.