Milyen jó lenne királylánynak vagy épp hercegnek lenni, minden gondunk tovaszállna! Ám ha kielemezzük a meséket, rájövünk, a „minden jó, ha jó a vége” befejezésig kemény küzdelmek és próbák várnak a szereplőkre – ugyanúgy, mint az életben.

A szerelemről szóló mesék számomra azért oly kedvesek, mert végtelenül egyszerűen beszélnek arról a végtelenül bonyolult dologról, ami nő és férfi között kialakulhat. Nem foglalkoznak azzal, hogy miben különbözik a két nem egymástól, milyen a női és a férfiagy, melyek a nemeknek megfelelő viselkedési formák, s egyáltalán vannak-e ilyenek. Nem beszélnek függőségről, kapcsolati játszmákról, kötődési mintákról és azok hiányairól, valamint a gyerekkori sérülések párkapcsolati hatásairól, az egyenjogúságról és az elköteleződéstől való félelemről sem. Nem azért, mert nem tudnak ezekről, hanem azért, mert ezek mellett tudnak az emberi kapcsolatok – köztük a nő és férfi közötti kapcsolatok – „rend szerinti” működéséről, arról, amikor egy férfi és egy nő a lehető legteljesebb formában „egymásé lesz”.

Megdolgozni a tökéletességért

Ugyanakkor a mesék idealizált képet sem mutatnak a szerelemről és a házasságról. A fehér paripán vágtató királyfi nem a népmesékből került a nők álmaiba. Ez a herceg legfeljebb a mese végén érkezik meg, kissé szakadt és véres a ruhája, és a paripa sem olyan fehér, mint amilyennek első pillanatban látszik. Nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a mesének eleje és közepe is van, ahol a ruha bepiszkolódik és elrongyolódik, a termet és az arc folyamatosan változik, sőt a gondolatok és a vágyak is átalakulnak. A fehér paripán délcegen lovagló királyfi csak egy kis részlete a belső képnek, és ha a valóságot akarjuk látni, jól meg kell néznünk a kép többi részletét is. Így láthatóvá válik az is, hogy a királyfi mennyi keserves próbán keresztül szerezte meg délcegségét és fehér lovát. És kirajzolódik az is, hogy a királylányok többsége sem passzív várakozásban üldögél az ablak mellett, szemét az útra függesztve, hanem megdolgozik a sokat emlegetett tökéletességért.

Ha ez a szakasz kimarad az életükből, nagy árat fizetnek. Minden próbák – beleértve a férfiakéit is – legkeservesebbike az, amikor egy nőnek hét vascipőt kell elkoptatnia ahhoz, hogy visszakapja elveszített férjét, aki ellen súlyos vétséget követett el.

Újra felfedezett nemi szerepek

A „szerelmes mesék” ismerik ugyanazon helyzet mintaszerű és rosszul működő verzióját. Megmutatják, milyen lépések, szakaszok, egymásra hangolódások során közeledik egymáshoz férfi és nő, ha mindketten önazonosságuk mentén haladnak, s azt is, hogy mi történik ellenkező esetben. A jól működő kapcsolat és házasság a két nem biológiai, pszichológiai (azaz alkati, hormonális és gondolkodásbeli) különbségének eszményi összerendeződéséből, ideális összehangolásából áll. Évtizedeken át figyelhettük a nemek különbözősége körüli vitákat, elhallgatásokat és elfojtásokat. Az ezek nyomán támadt tanácstalanság mára akkora bizonytalanságot teremtett a nők és a férfiak körében, hogy a boldogan működő párkapcsolatok érdekében újra kell tanulni a női és férfi minőségeket, amelyekről ma már lehet óvatosan beszélni, de még mindig alapos tudományos háttérrel megtámogatva.

Simon Baron-Cohen 2003-ban jelentette meg Elemi különbség című könyvét, amelyben bevallja, hogy nagy bátorságra volt szüksége a kézirat publikálásához, bár kollégái szerint „mostanra az olvasók többsége kellőképpen nyitott ahhoz, hogy a bizonyítékokat indulatok nélkül hallgassa végig”. Elméletének lényege, hogy „a női agy elsősorban empátiára, míg a férfiagy inkább a különböző rendszerek megértésére és kiépítésére van beprogramozva”.

Hős hercegek és szelíd hercegnők

Félelmetes, hogy még manapság is kockázatos dolog a nemek közötti pszichológiai különbségeket firtatni, holott ezek egyértelműek, és – talán már mondanom sem kell – a mesékben is határozottak. Számomra magától értetődő, hogy egy férfi más, mint én. Ez örömmel és felszabadultsággal tölt el. Örülök, hogy lehetőségem van megismerni és a magam jobbítására fordítani egy másik működésmódot, és felszabadulok amiatt, hogy egy sor férfias tevékenységet nem nekem kell elvégezni. Természetesen nem az autószerelésre, betonozásra, favágásra gondolok – bár azt a megkönnyebbülést sem tagadhatom le, hogy ezek nem rám várnak –, hanem arra, hogy közös életünk közösen elfogadott irányai és céljai kapcsán a továbbiakban nyugodtan rábízhatom magam a társamra. Az így felszabaduló energiáimat arra fordíthatom, amit az evolúciós folyamatok a női agyban az évmilliók alatt mintegy programmá kristályosítottak. Nem kell „rendszerekkel” bajlódnom, hanem ráhagyatkozhatom az érzéseimre, felvállalva ennek minden velejáróját: gyakorolhatom a kifinomult kapcsolatba lépést másokkal, kiélhetem ösztönös gondoskodóképességemet, átadhatom magam a minden szenvedő iránti együttérzésnek, vagyis összefoglalóan: mások megsegítésének és megértésének szentelhetem az időm, a figyelmem, a törődésem jelentős részét. És mit vállal eközben a társam?

Azt, hogy „távol tartja a sárkányokat” tőlem, azaz nem engedi, hogy bármi is veszélyeztesse az életemet. Közben egy pillanatra sem téveszti szem elől a közös célokat és az irányokat, és ha nagy eltéréseket tapasztal, figyelmeztet is erre. Figyel a környezet változásaira, és ha például társadalmi és természeti katasztrófa közeleg, mindent megtesz annak érdekében, hogy ezeket elhárítsa. Ha ez nem sikerül, ismeri a megváltozott körülményekhez alkalmazkodás módjait. „A környezet jó megértése az élet és a halál közötti különbséget jelentheti – írja Cohen. – A jól rendszerező érti a világot, tudja, hogy a megfelelő információt hogyan kell gyorsan értékelni és ennek megfelelően cselekedni. Egy jó rendszerező bizony kemény körülmények között is túlélne.” Az, hogy a jól rendszerező férfi érti a világot, számomra azt is jelenti, hogy képes engem is belehelyezni egy nagyobb, mondhatni univerzális rendszerbe, és onnan nézve biztosít róla, hogy ért és elfogad engem. Mint ahogy én is értem és elfogadom őt, valamint azt a rendszert, amelyben együtt mozgunk, de amit ő felügyel. Ez a helyzet teremtődik meg a jól végződő mesék végén, amikor a mesemondó azt mondja: „Boldogan éltek, míg meg nem haltak”.

A részletet Boldizsár Ildikó Mesekalauz úton lévőknek című könyvéből válogattuk. (Magvető Kiadó)

Kövessétek a Nők Lapja Psziché Facebook-oldalát, mert holnap jegyeket nyerhettek Boldizsár Ildikó közelgő, Villányi út estéken tartott előadására! Játékfelhívás és részletek holnap a Facebookon!

Illusztráció: Thinkstock