Kérdés: Most, hogy a gyerekek kicsit nagyobbak lettek – a nagyobbik, a lány tizenegy, a kisebb fiú, nyolcéves -, már két nyáron át kisebb-nagyobb súrlódások adódtak abból, hogy a feleségem ideges lesz, ha nincs beosztva a nap (és a hét), ha nem lehet tudni, hogy mikor, mit is fogunk csinálni abban a néhány hétben, amikor mi is itthon vagyunk a gyerekekkel. Szoktam is mondani: ő a katonás kettőnk közül. Én eltötyörgök a gyerekekkel, dolgozunk ezt-azt a kertben, meg a ház körül, ha eszünkbe jut, biciklizünk egyet; viszont előfordul, hogy még tíz órakor is heverésznek – sőt: fél tizenegykor is! -, este meg nem akarnak lefeküdni, az egész család ül tehetetlenül és beletévézünk az éjszakába (esetleg csak a feleségem vonul el aludni). Néha tényleg úgy megy el a nap, hogy észre se vesszük, ki se mozdulunk, pláne, ha meleg van, és ez eleinte egész jólesik. De aztán egy idő után mindnyájan idegesek leszünk, a gyerekek veszekszenek egymással, és elkezd fárasztani ez a szabadság. Persze fárasztó a programok kiagyalása, az időbeosztás és annak betartása is… Hogy is legyen?
Válasz: Az iskola befejezése után – vagy felnőttként a szabadság megkezdésekor – sokszor olyan fáradtak vagyunk, hogy legszívesebben áthevernénk az egész napot, vagy ülnénk bambán a tévé előtt. (Ez utóbbi a rosszabb.) A szakemberek véleménye régóta az, hogy az igazi pihenés az aktív pihenés. Vagyis nem az, ha „nem csinálunk semmit”, hanem ha valami egészen mást csinálunk, mint amivel eddig fárasztottuk magunkat. Tudják, érzik ezt mindazok, akik nyári – vagy télen éppenséggel téli – sportokat űznek, akik szívesen kirándulnak, túráznak biciklin vagy csónakon, nomád életet élnek. Ehhez viszont szervezni kell, ami kétségtelenül fárasztó, de biztos, hogy a szervezés eredményeképpen jobban, hatékonyabban és szórakoztatóbban fogunk pihenni, mintha csak úgy elengedjük magunkat.
És: a napokat nyáron is – a vakációban is, a szabadság idején is -tagolni kell. Nem igazán jó – bár néha persze előfordulhat -, hogy beleheverészünk a délelőttbe, vagy éppenséggel a déli órákba, viszont éjszaka aztán sokáig maradunk fenn, különösen nem jó ez az „időbeosztás” a gyerekeknek. Meglepő, hogy mi minden fér egy napba, ha egy kis fáradságot fordítunk erre a tagolásra. És látni fogjuk, hogy az így tagolt napok frissítő erejűek! Míg viszont a tagolatlanul folyó időszakok csak kiváltják vagy megerősítik a különböző ideges eredetű, pszichoszomatikus tüneteket, mint például a fejfájást (amivel egyébként a felnőttek jelentős részének, és sajnos ma már a gyerekek egy részének is számolnia kell, és éppen a szünet vagy a szabadság megkezdésekor).
A kétféle magatartást tehát, amiről levelében ír, valahogy egyesíteni kellene. Persze, hogy jó belemerülni különböző kerti és ház körüli munkákba a gyerekekkel együtt, ez már egyfajta tagolása a napnak* és ők is élvezik, még ha látszólag „megterhelő” is, amit csinálunk, és ha bicikliznek is egyet, amikor eszükbe jut, akkor minden a legnagyobb rendben van. (Mert persze olyan napoknak is kell lenniük a nyárban, amikor saját időbeosztásunkat és programunkat sem tartjuk be, mert éppen nincs kedvünk, vagy más jutott eszünkbe.) Viszont az is igaz, hogy ez „úgy magától” csak ideig-óráig megy, és néha tudatosan szervezni és tagolni kell, mert különben eljutunk a „fárasztó szabadság” állapotába.
Nők Lapja 1997/27. (Forrás: Nők Lapja archívum)
Kiemelt kép: Getty Images
