Nemrég az egyik Facebook-bejegyzésedben a fellépések előtti szorongásról írtál. Mikor tör rád, és meddig tart?

Hullámokban jön, és gyakorlatilag bármikor végigfuthat a hátamon a hideg, ha eszembe jut, hogy ki kell állnom a közönség elé. A fellépés előtti héten nő a nyomás, a színpadra lépés előtti percek pedig olyan súlyosak, hogy úgy érzem, nem élem túl. Vagy jobb lenne, ha nem élném túl. Ez addig tart, amíg ki nem megyek, meg nem látom a közönséget, és létre nem jön egyfajta kapcsolat.

Tulajdonképpen mitől félsz? Hogy nem leszel jó, vagy ők nem fogadnak jól?

Szerintem minden előadó szeretné tudni a siker titkát. A receptet. De recept nincs. Azért nincs, mert nem csak rajtunk múlik. Előfordul, hogy nem vagyok jó, de a közönség visz a hátán, máskor hiába vagyok slágfertig, mégis csak közepesen működik a dolog. Függ attól is, ők milyen hangulatban vannak, volt-e benzináremelés, esik-e, havazik-e, vagy kánikula van. Olyan is előfordul, hogy nincs jókedvem, ők megérzik, mégis az egész valahogy kivirágzik. De nem válaszoltam arra, mitől félek. Nyilván attól, hogy nem lesz meg a kapcsolat. Most például egy nyíregyházi előadásomon a közönség egyszerűen csodálatos volt. Ilyenkor azt érzem, nemcsak ők kaptak, de én is, legalább annyit, ha nem többet. 

A sok sikeres fellépés, a rutin sem ad nyugalmat? 

Sajnos nekem nem. Mindegyik olyan, mintha az első lenne. Nem tudom, ez jó-e.

Nekem szimpatikus. Ehhez képest olyan kockázatos dolgot is vállalsz, hogy az előadás végén kérdéseket lehet feltenni neked. Nehéz műfaj, mert mi van, ha nem jut eszedbe frappáns válasz?

Az sem baj, mert nálam elsősorban az őszinteséget értékelik. Talán ez a legnagyobb erényem. És ha az őszinte választ szellemesen tudom megfogalmazni, esetleg megfejelem egy poénnal, az hab a tortán. Azért is csinálom, mert ez az adott közönségnek szól, csak az övék. 

Te is olyan voltál, aki gyerekkorában felveszi a kabaréjeleneteket, aztán kívülről megtanulja?

Nem, sőt a műfaj nem is nyűgözött le annyira. Igaz, eléggé hozzám tapadt, mert anyám és apám szerette, otthon állandóan szólt Hofi, Markos–Nádas, és a szü­leim maguk is elég szórakoztató páros.