Kérdés: Baráti kapcsolatból született a kislányom, aki most hat hónapos. Barátom nős, nekik nincs gyerekük. A kislány születése előtt azt ígérte, hogy elválik, de fontosabb maradt számára a felesége és talán a vagyona. Kislányunkkal hetente körülbelül öt órát tölt együtt. Nemrégiben el akarta vinni a gyereket, hogy megmutassa a feleségének, de én elleneztem. Félek, hogy a későbbiekben ezt nem tudom megakadályozni. Azt kérdezem, milyen hatással lesz ez a gyerekre, ha majd elviszi hozzájuk, esetleg elmennek kirándulni vagy külföldre. Vagy: feleségével együtt bemutatja a kislányt -ilyen terv is született már- a szüleinek, az apai nagyszülőknek. Hogyan hat majd mindez a gyerekre, milyen gondolatai lesznek a családról, mit érez, ha ilyen alkalmakkor nem az anyja megy vele, s mit gondolhat az apjáról? Mi imádjuk a kislányt, két nagy fiammal együtt (apjuk balesetben meghalt), de barátommal a kapcsolatom az itt leírtak miatt megromlóban van. Nagyon féltem a kislányomat, félek, hogy elveszik tőlem. Így aztán, miközben örülök a gyereknek, szomorú vagyok a nem tisztázott körülmények miatt.

Válasz: A gyerekek számára – egészséges testi és lelki fejlődésük szempontjából – mindig az a legfontosabb, hogy a szülők maguk előtt is, a világ előtt is és így őelőtte is nyíltan felvállalják helyzetüket, minden kendőzés nélkül. És legalább ennyire fontos, hogy az élet által – az általunk – teremtett nehéz vagy zavaros helyzetekben megpróbáljuk mindig újra megkeresni azokat a kompromisszumokat, amelyek a megvalósítás pillanatában talán lelki terhet jelentenek számunkra, de a továbbélést (a nyíltság jegyében) lehetővé teszik.

A felnőttek ügyét csak a felnőttek tudják megoldani.

De ami ebből a gyerekre vonatkozik: ha a barátja felesége elfogadja a gyereket – a maguk gyerekét – mint családtagot, akkor lehetővé kell tenni, hogy találkozhasson a gyerekkel, de természetesen a Maga jelenlétében. Ilyen kisgyereket még nem lehet elvinni. De a későbbiekben is az a helyes, ha ez a találkozás legalábbis négyesben valósul meg (a három felnőtt és a kislány), de még jobb volna, ha hatan volnának, ha a két nagyfia is ott lehetne. A későbbiekben a gyerek számára az volna a legkedvezőbb, ha szabadon jöhetne-mehetne az anyai és az apai ház között (úgy azonban, hogy természetesen stabil helye van Maguknál); nem kiszabott láthatási időkben, hanem úgy, ahogy ez minden félnek a legalkalmasabb. Elképzelhetőnek tartom, hogy évek múlva kirándulni vagy külföldre is elviszik a kislányt, de minél kisebb, annál fontosabb volna, hogy valamelyik családtaggal maguk közül. Általában: a kedvező megoldás a gyerek érdekében azt követelné, hogy viszonylag könnyű legyen az „átjárás” a két család között minden családtag számára!

Bármilyen hihetetlen (vagy kényelmetlen, vagy talán a nagyszülők nem is akarják), a gyerek szempontjából a jó megoldás egyedül az lenne, ha hárman – a három felnőtt – mutatnák be a kislányt az apai nagyszülőknek. Magának mindenképpen jelen kellene lennie. Ha az apa a gyerek érdekét nézi, nem törekedhet arra, hogy elvegye Magától a kislányát, ellenkezőleg meg kellene könnyítenie a Maga számára, hogy a gyereket az ő családja körében is szabadon tudja vállalni, illetve, miután ez megtörtént, nyugodt szívvel tudja elengedni.

Bizony a gyerek fejlődése szempontjából nagy jelentősége van annak, hogy örülni tudnak neki; és teljesen érthető az is, – jól jelez ez a szomorúság – hogy a nem tisztázott körülmények szomorúvá teszik. Mert ezek valóban akadályai lehetnek a gyerek kedvező fejlődésének. Ezért hát: mindnyájuknak erőt kell kívánnom e körülmények tisztázásához. Meg fognak lepődni, hogy az első, nagyon nehéznek hitt lépések után milyen könnyűvé és világossá válik minden. Lehet, hogy több idő kell hozzá, mint gondolják, de ha nincs magukban ellenállás, az idő múlása is segíti a megoldások kibontakozását.

Nők Lapja 1997/30. (Forrás: Nők Lapja archívum)
Kiemelt kép: Getty Images