Meglepő módon Ausztráliában jelenleg a szülő által a gyermekkel szemben alkalmazott fizikai büntetés megengedettnek számít, azaz az ausztrál 1924. évi büntető törvénykönyv kimondja, hogy „törvényes, ha egy szülő vagy a szülő helyett eljáró személy a gondjaira bízott gyermekkel szemben az adott körülmények között észszerű erőszakot alkalmaz”. Hogy az erőszak mégis milyen körülmények között lehet „ésszerű”, azt a cikkely nem részletezi.

Az ausztrál Szülői és Családkutatási Szövetség álláspontja szerint azonban nem létezik olyan körülmény, amely mellett a pofozkodás megengedett lenne. A szövetség kutatói egy még felülvizsgálatra váró tudományos tanulmányt tettek közzé, amelyben azt írják:

a fizikai büntetés bármilyen eredmény esetén káros a gyerekekre nézve.

Az Ausztrál Katolikus Egyetem Gyermekvédelmi Tanulmányok Intézetének igazgatója, Daryl Higgins a The Australian című lapban egyetértését fejezte ki ezt illetően, és elmondta, hogy az ország jogszabályait véleménye szerint is frissíteni szükséges. „Ha egy felnőtt mellett állnék, aki felbosszantana és megütném, az bántalmazásnak minősülne – világított rá Higgins professzor arra, hogy míg az ausztrál törvények a két felnőtt közötti agressziót büntetik, a gyerekeket a felnőttekkel szemben nem védik. – Jelenleg ugyanezen törvény értelmében, ha szülő lennék, és a gyermekem mellett állnék, azt mondhatnám, hogy »ó, ez fenyítés céljából történt, és ésszerű volt, nem volt túl kemény, nem húztam be neki, csak rácsaptam a fenekére«. És Ausztráliában egyetlen államban sem emelnének vádat ellenem.”
Egy idén júniusban közzétett tanulmány szerint tízből hat ausztrál fiatal kapott pofont a szüleitől gyerekkorában. A hivatalos ausztráliai gyermekbántalmazási felmérés eredményei szerint a 16 és 24 év közötti ausztrálok 61 százaléka több mint háromszor tapasztalta a fizikai büntetés valamilyen formáját a szüleitől felnőttkorában. A megdöbbentő eredményekből az is kiderült, hogy

azoknál, akik fiatalabb korukban testi fenyítést szenvedtek el, majdnem kétszer nagyobb valószínűséggel alakultak ki mentális egészségi problémák a későbbiekben:

nőknél 1,8-szor, férfiaknál pedig 1,7-szer nagyobb valószínűséggel alakult ki később súlyos depressziós zavar; szorongás pedig a nőknél 2,1-szer, férfiaknál 1,6-szer nagyobb valószínűséggel fordult elő. A kutatásba országszerte 8500 embert vontak be.

Nemcsak szégyenteljes, hanem büntetendő cselekedet is

Jelenleg világszerte több mint 60 országban tilos gyerekeket megütni – köztük Magyarországon is. Ennek ellenére az UNICEF kutatása szerint a magyarok 38%-a szerint egy-egy pofontól „nem lesz baja a gyereknek”. Pedig de, lesz – és ezt rengeteg kutatás, például az épp ebben a cikkben, fentebb említett felmérés is bebizonyította már. A bántalmazott gyerekek nemcsak maguk is nagyobb eséllyel válnak bántalmazóvá (másokkal és magukkal szemben egyaránt!), hanem súlyos mentális és fizikai egészségi problémáik alakulhatnak ki a bántalmazás következtében.

Az 1997. évi XXXI. törvény A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról (gyermekvédelmi törvény) 6.§ (5) bekezdése kimondja, hogy: „A gyermeknek joga van emberi méltósága tiszteletben tartásához, a bántalmazással – fizikai, szexuális vagy lelki erőszakkal –, az elhanyagolással és az információs ártalommal szembeni védelemhez. A gyermek nem vethető alá kínzásnak, testi fenyítésnek és más kegyetlen, embertelen vagy megalázó büntetésnek, illetve bánásmódnak.”
„A gyerekekkel szembeni erőszak egyetlen formája sem elfogadható, és minden formája megelőzhető. A gyerek megverése lehet, hogy testileg jobban fáj, mint ha »csak egy pofont adunk«, de mindkettő az erőszak skáláján helyezkedik el, és mindkettő sérti a gyerek emberi méltóságának és testi épségének tiszteletben tartásához való jogát.

Számos kutatás kimutatta, hogy a testi fenyítés enyhébb formái súlyos erőszakhoz vezethetnek, ami a bántalmazásra jellemző”

– olvasható a Hintalovon Alapítvány honlapján, ahol részletesen foglalkoznak a gyerekeket érő fizikai bántalmazás lehetséges következményeivel.

Amennyiben felmerül a gyermekbántalmazás gyanúja, fontos, hogy jelezzük a megfelelő hatóságnak, amelynek minden jelzést meg kell vizsgálnia. Jelzést a gyermekjóléti szolgálatnál vagy gyámhivatalnál tehetünk. A jelzés célja, hogy felhívja a figyelmet a gyereket érő elhanyagolásra, nem megfelelő nevelésre, bántalmazásra, illetve a gyerek magatartásában észlelt, aggodalomra okot adó dolgokra. A jelzésnek a gyerekről kell szólnia, és arról, hogy a felnőtt vagy szakember mit tapasztalt a gyerekkel kapcsolatban (mit mesélt, hogyan viselkedett, milyen fizikai tünetet észlelt). A jelzésnek azt kell tartalmaznia, amit lát/tapasztal az, aki a gyerekkel találkozik, és nem azt, hogy mit gondol, ki miatt viselkedik így a gyerek.

Szlankó Viola, az UNICEF gyermekjogi munkatársa anno úgy fogalmazott a Nők Lapjában, hogy amennyiben „szemtanúi vagyunk egy gyerek bántalmazásának, az már a mi felelősségünk is”. Vállaljuk hát ezt a felelősséget, és amennyiben a környezetünkben felmerül a gyermekbántalmazás gyanúja, jelezzük ezt a megfelelő hatóságnak!

Kiemelt kép: JGI/Getty Images