Tíz óra van. Hol vetted fel a telefont, a vidéki házadban? Csak hogy el tudjalak képzelni.

Igen, kint vagyok az éttermem, a Csendülő kertjében. Reggel összegereblyéztem a lehullott dióleveleket, ettem egy-két szilvát a fáról, most éppen almát rágcsálok. Szintén saját termés. Kösz, jól vagyok. 

Mindenkinek így kellene kezdenie a napot. Mióta is élsz Noszvajon?

Úgy tíz-tizenkét éve költöztem ide a fővárosból. Soha nem bántam meg. Kilépek a kertbe, hallom a levelek susogását, érzem a bőrömön a szelet. Budapesten ilyenkor már ide-oda rohannak az emberek. Persze nem minden nap kezdődik így, hiszen én is dolgozom. Bent vagyok az étteremben, vagy járom az országot.

Közben itt-ott megállsz, és tartasz egy előadást. Az egyéni terápiákkal teljesen felhagytál. Miért?

Mert azt éreztem, sokakat érdekel, amit mondok. Nézd, harminc éve tettem egy esküt, hogy legjobb tudásom szerint fogom segíteni az embereket. Most, hogy nem ülök a rendelőmben, és nem csupán a pácienseimmel találkozom, hanem rengeteg emberrel országszerte, többeknek tudok segíteni. És ha a problémáik legelején hívom fel fontos dolgokra a figyelmüket, akkor talán nem alakul ki náluk betegség. Legtöbben nem véletlenül jönnek el erre vagy arra az előadásra. Érintve érzik magukat a meghirdetett téma által, a változtatás igénye már érlelődik bennük, és csak egy megerősítő mondatra vágynak, de az is lehet, hogy csak kíváncsiak. Aminek viszont nagyon örülök, hogy egyre több a fiatal a hallgatóim között, tizen-huszonéveseket is látok. Nekik érdemes igazán beszélni. 

Mi dönti el, miről fogsz beszélni?

Beleszagolok a levegőbe. Mi az, ami az emberek életében a legtöbb problémát okozza? Ilyen például a párkapcsolat. Szerintem százból legfeljebb tíz működik harmonikusan, vagy annyi sem. Én itt, az étteremben azonnal észreveszem, ha egy pár bejön, hogy van-e közöttük intimitás, megfogják-e az asztal fölött egymás kezét, a másik felé hajolnak-e, kedvesen néznek-e egymásra. Már ez sok mindent elárul.