Tordai Teri

„Ötven éve olvasom”

A Nők Lapja a leghűségesebb társam. Hétről hétre értesülök belőle rengeteg mindenről, ami a világban történik, márpedig én mindenre és mindenkire kíváncsi vagyok. Nyugodtan mondhatom, hogy a munka mellett többek közt az önök újságja tart fiatalon. A címlaparcok különösen fel szokták kelteni az érdeklődésemet. A Nők Lapjának van egy jó szokása: csak olyan művészeket, tudósokat, közéleti személyiségeket választ arcául, akik letettek valamit az asztalra. És nekem a teljesítmény, legyen az tudományos felfedezés, főzés, torna, kertészkedés, művészet, bármi, nagyon imponál. Büszke vagyok rá, hogy magam is már legalább tízszer a címlapra kerültem. Először fiatal lányként, valamikor a hetvenes években, vagy talán már az Esős vasárnap című film után, nem is emlékszem, de a lányom születése után biztosan. És utána is, mondhatjuk nyugodtan, végigkísértek az újságírók a pályámon egészen máig, hiszen idén tavasszal is ott állhattam Lilivel (Horváth Lili színésznő, Tordai Teri lánya – a szerk.) Emmer László fényképezőgépe előtt. Óriási boldogság volt, arról nem beszélve, hogy nem kis dolog, hogy egy színésznőt nyolcvanévesen még érdekesnek találnak. Rengetegen felhívtak a cikk megjelenése után, szeretettel gratuláltak, sokakkal régóta nem is beszéltünk. Ilyenkor derül ki, milyen sokan olvassák még mindig ezt a hagyománytisztelő, szerethető, okos lapot. Én már ötven éve járatom, és nem tudom megunni.

Hegyi Barbara

„Mértékadó és szórakoztató” 

Már a címe sem igaz! Még hogy valóban a nőké lenne az újság?! Szó sincs róla! Akárhányszor látom, hogy férfi keze ügyébe kerül egy-egy példány, biztosan elkezdi olvasni, és sokáig nem teszi le, mert jó néhány olvasnivalót talál benne. Mert a lap, és ez az egyedülálló varázsa, nemcsak a nőké, lányoké, asszonyoké, hanem valóban mindannyiunké. Nemre, korra, érdeklődési körre, világnézetre való tekintet nélkül megtalálja benne mindenki az érdeklődésének megfelelő olvasmányt, méghozzá igényes, nívós, elfogulatlan feldolgozásban, mértékadóan, roppant szórakoztató módon. Bárcsak sok-sok Nők Lapja hálózná be mindennapi életünket! 

Koltai Lajos 

„Végigkövette az életem”

A Nők Lapjában szerepelni mindig nagy öröm. Anyósom rendszeresen járatta, amíg élt, és a feleségemmel – egy évvel ezelőtt sajnos ő is elment – együtt örültek, ha csak egy pici hír is megjelent benne rólam. Addig jó, szoktam mondogatni, amíg az ember érdekes, ezért mindig készséges vagyok, ha megkeresnek a médiától. Az meg külön boldoggá tesz, ha a Nők Lapja, ez a régi, nagynevű újság kíváncsi rám. Szegő András újságíró barátom szinte végigkövette életem sorsfordító eseményeit, félszavakból értjük egymást. Arról híres, hogy soha nem használ diktafont a munkájához, és csak egyszer fordult elő vele, hogy amit elmondtam neki, az nem jelent meg az újságban. Felhívtam, és megkérdeztem: „Mi történt, András, hol a cikk?” Bűnbánóan felelte: „Ne haragudj, elfelejtettem.” Egy percig nem nehezteltem érte, megtörténik az ilyesmi, emberek vagyunk. (Nevet.) Boldogsággal tölt el, hogy a Nők Lapja a most zajló rendezésem, a Semmelweis-film forgatása iránt is érdeklődik. Szívesen beengedtem az újságírót, az érdeklődést meg kell becsülni! Az azt jelzi, hogy az emberek várják a kezemből kikerülő alkotást. Remélem, nem fognak csalódni. 

Szabó T. Anna

„Az emberi történetek segítenek élni”