„Megmondhatom, hogy kivel barátkozzon a gyerekem?”

Kérdés: Két fiunk van, tizenkét és tizenhárom évesek. A barátaik -fiúk, lányok egyformán, de iskoláskoruk óta inkább csak fiúk – az óvoda első éve óta járnak hozzánk, és a mi gyerekeink is elmennek a barátaikhoz. Eddig ezzel nem is volt semmiféle gondunk. De most a barátaik közül kettő mintha megváltozott volna, s nem előnyükre. Nem tudnak ránk nézni, titokban vesznek el ezt-azt a hűtőből, holott tudják, hogy akármikor kérhetnének, a mi fiunkat- különösen a kisebbet- arra biztatják, hogy erről-arról ne szóljon, sőt néha egyenesen hazudjon nekünk. Legutóbb az egyik azt javasolta, hogy a kint heverő pénzből emeljen el egy ötszázast. Mindez a gyerekeinket is zavarja, de azért változatlanul szívesen vannak együtt ezekkel a fiúkkal. Nekünk eddig nem volt szokásunk, hogy beleszóljunk abba, hogy kivel barátkoznak, most mégis úgy érezzük, hogy ezt meg kellene tennünk. A férjem egyszer már el is küldte a két gyereket, amikor telefüstölték a fiúk szobáját. De valahogy ódzkodunk a kitiltástól. Ilyesmi eddig nálunk nem volt szokásban. Most kezdem megérteni életemben először azokat a szülőket, akik úgy gondolják, hogy nekik kell eldönteniük, kikkel barátkozzanak a gyerekeik, netán később kivel járjanak. De még most se szeretnék ilyen szülővé válni. Hol a helyes középút?

Válasz: Ebben az esetben – amikor a gyerekek, mióta eszüket tudják – maguk választották meg barátaikat, akiket a szülői ház mindig is befogadott és elfogadott, viszonylag könnyű a válasz. Ne hagyjuk, hogy a megváltozott barátok – ilyesféle változások egyébként a kamaszkor felé közeledve egyre gyakoribbak lehetnek, s általában nem bizonyulnak tartósnak – megzavarják otthonunk nyugalmát, életrendjét, szokásainkat. Ilyenkor gyerekeink kialakuló kettős érzésükben -ragaszkodás a régi baráthoz, de az új szokások elutasítása – némi megerősítésre szorulnak. Megerősíthetjük őket abban, hogy eddig jól választottak, és abban is, hogy jelenlegi viszolygásuk, ellenszenvük, szembefordulásuk a barátok újonnan kialakult szokásaival szintén indokolt. Biztosak lehetünk benne, hogy ha ez így folytatódik, a találkozások ritkulni fognak, majd elmaradnak.

Egészen más helyzet az, ha gyerekünk eleve olyan barátot választ, akivel sok baj van otthon is, az iskolában is, aki kezdettől „csupa rosszat” hoz magával, a családdal szemben egyértelműen ellenséges (általában a sajátjával és a miénkkel szemben is), és gyerekünket folyamatosan „csábítja”, netán bevezeti a dohányzás, alkoholizálás, füvezés, csavargás, esetleg más, már nemcsak deviáns, hanem társadalomellenes cselekmények világába. Előfordul az is, hogy a gyerek „sorozatban”, egyik iskolából a másikba kerülve is ilyen társaságokhoz csapódik, ilyen gyerekeket választ. Ez azt jelzi, hogy nálunk otthon, a családunkban, a gyerekhez való viszonyunkban valami nincs rendben (ugyanúgy, csak esetleg nem olyan mértékben, mint a választott barátok családjaiban). Érthető, hogy ilyenkor a kétségbeesett szülő tilt. Kitiltja a barátot, megtiltja a találkozásokat. De ez tartósan nem használ, a gyereket nemegyszer hazudozásba, lopásba, szökésbe kergeti.

Ilyenkor gondunkkal családgondozó szakemberekhez kell fordulnunk, az ő segítségüket kell kémünk. De tudnunk kell: ők is csak akkor tudnak segíteni, ha legalább mi, felnőttek – anya és apa – együtt igényeljük is ezt a segítséget.