1942: Beszélgetés Honthy Hannával – A százszázalékos nőről, a színpadról és a háztartásról

Honthy Hanna maga a testet öltött nőiesség. A színpadon is, az életben is. Egész lénye olyan puha és szőke, mint vállára omló selymes haja. Mindenütt a szépet keresi csak, tehetsége van ahhoz, hogy meg is találja. Ettől ilyen derűs, szelíd és kiegyensúlyozott. Nevető szemében és fitos orra körül humor és elmésség bújkál. Akármilyen lágy és nőies, nem édeskés, hanem férfiasán derék, megbízható és rendkívül okos. Az ünnepelt primadonna, a színpad diadalmas nagy nője, magánéletében a polgári asszony mintája. Háztartása majdnem olyan híres, mint ő maga. Aki egyszer belenézett Honthy akármelyik szekrényébe, az nem alszik többé nyugodtan. Az arról álmodik, hogy megindul körülötte a szoba, ijesztő méreteket ölt könyvespolcának szelíd összevisszasága és vészjóslón fenyegeti a szekrényből kilógó ruhájának a csücske. Honthy Hannánál a rend életforma és esztétikai kérdés. Fantasztikus rendcsinálásának egyéni módszereit eszeli ki. Szekrényeit belül virágos tapétával béleli ki, a polcok élét tarka fodorral díszíti. Minden szekrényajtó belső falán géppel írott kis jegyzék díszeleg, a szekrény tartalmának felsorolásával. A konyharuhák, törlők, törülközők sarkába sorszámot hímez. Az ember belekábul ebbe a nagy rendbe, sok színbe és illatba.

– Hol végződik a színésznő és hol kezdődik a nagyságos asszony? – kérdezzük tőle.
– Hogy mikor vagyok színésznő, tulajdonképpen magam sem tudom. A színpadon sem érzem magam színésznőnek, hanem annak a figurának, akit játszom. Tökéletesen benne élek szerepemben. Viszont előadás után, megint százszázalékosan asszony vagyok csak, akit otthona és háztartása érdekel legjobban.

– Ki a százszázalékos asszony?
– Az, aki legfontosabb kötelességének azt látja, hogy megteremtse azt a vonzó otthont, amelybe az ura mindenhonnan hazavágyódik. Nem könnyű feladat, de megéri a fáradságot. Éhhez a rend, a tisztaság, a szép bútor nem elég. Sok múlik az asszony magatartásán is. Mindenekelőtt ne nyafogjon. Ha fáj a feje, vegyen be aszpirint, de ne keserítse vele az urát, ne vádolja meg azzal, hogy a bajnak ő az oka. Érdeklődjön az urának a munkája iránt, amikor fáradtan hazatér, ne rohanja meg apró-cseprő házigondjaival. Az ilyenkor kirobbanó veszekedésért az asszony a felelős.

És még valami: a feleség sohase mutatkozzon ápolatlanul, ezzel lealacsonyítja önmagát. Amikor ápoltságról beszélek, nem a púderra, festékre meg parfümre gondolok, hanem vízre és szappanra. Nem rajongok a sok külső mázért, a festett körmöt sem szeretem.

– Melyik férj érdemli meg ezt a tökéletes feleséget?
Nevet, villog a foga.
– A jó tulajdonságokat csak a tökéletes férj váltja ki a feleségből. Viszont, ha az asszony jól viselkedik, a férj megjavul, anélkül, hogy maga is észrevenné. A két házastárs szeretettel és jósággal csiszolja egymást gyöngéddé és simulékonnyá.

– Mi a véleménye a dolgozó nőről?
– A nő dolgozzon, éppen úgy, mint a férfi, már csak azért is, hogy ellensúlyozza improduktív konyhai munkáját. Ha arra gondolok, hogy az ebédet legalább két óra hosszat főzzük és egy negyed óra alatt megesszük, kétségbeesem. A valamirevaló nő ambícióját csak az a munka elégíti ki, amelynek eredményét is látja.

– A pénzkereső nő?
– Erről nem tudok tárgyilagosan beszélni, mert én tízéves korom óta magam keresem kenyeremet. El sem tudom képzelni, hogy ez másképpen is lehet. Nem tudom, milyen érzés, amikor valakit eltartanak. Magam gürcöltem ki magamnak mindent. Csodálkozással hallgatom barátnőimet, amikor arról beszélnek, hogy ruhaszámláikat a férjüktől kapott kosztpénzből fizetik ki.

– Hogyan lett színésznő?
– Anyámmal és nagyanyámmal, kettőjük szerény nyugdíjából, szűkös viszonyok között éltünk. Tízéves koromban beírattak az Opera balettiskolájába, mert arra gondoltak, hogy a színpadon hamarabb kereshetek pénzt, mintha más szakmát tanulnék. Az olasz balettmester egy félév után arra vállalkozott, hogy ingyen tanít és szerződtet az Operaházhoz. Azonban rövidesen kiderült, hogy gyönge lábam nem bírja a nagy fáradalmakat. Ennélfogva műfajt cseréltem és beiratkoztam Rákosi Szidihez, aki szubrettot nevelt belőlem.

– Szeretne prózát játszani?
– Minden szerepemre ugyanazzal a lelkesedéssel és izgalommal készülök. Szívesen játszanék prózát is, de a zsánerszerepek érdekelnek legjobban. Színésznő vagyok: eljátszanám akár saját öreganyámat is, ha jó a szerep. Nem vagyok olyan hiú, hogy mindig csak tündökölni akarjak a színpadon.

– Lámpalázas?
– Borzalmasan! Különösen a pódiumon, meg a rádióban a mikrofon előtt. A zenekar segítsége és a közönség bátorítása nélkül elveszítem önbizalmamat. Egy-egy kívánsághangverseny után alig térek magamhoz az izgalomtól.

– Sok levelet kap a közönségtől?
Mosolyog:
– Hála Istennek kapok. Örülök, ha szeretnek. Minden levélre válaszolok. Nemrég egy kisfiútól megható levelet kaptam, amelyben a harctéren lévő édesapja számára kér tőlem dedikált arcképet: ezt szánja neki karácsonyi ajándékul.

– Mi a legnagyobb szórakozása?
– Az olvasás. Falom a könyveket, különösen a történelmi regényekért rajongok. Sokat kötök is, mostanában persze főként a katonáknak.

– Szeret öltözködni?
– A színpadi öltözködés kifáraszt. Nincs türelmem ahhoz, hogy magánéletem ruháival sokat foglalkozzak. Legszívesebben egyszerű, angolos ruhát viselek.

– Mit gondol, mi szépíti legjobban a nőt?
– A jó kedély. A szomorúság, a méreg, meg a düh csúnyít. Gyorsan nézzenek a tükörbe a hölgyek, amikor lármáznak: örökre elmegy a kedvük a veszekedéstől.

– És a külsőségek?
– Azt hiszem, az ápolt haj a szépség fő kelléke. Fontosabb, mint a kalap, vagy a ruha, mert szerves részünk.

– Mi a nő állandó jó kedélyének a titka?
– A megbecsülés és a szeretet. Ha ezt elérjük, akkor minden könnyű és derűs körülöttünk, a problémák nevetségessé válnak és az áldozatok játéknak tűnnek.

– Mire vágyódik?
– Szeretnék olyan anyagi körülmények között élni, hogy csak jótékony célú előadásokon szerepeljek. Hogy mindenkinek adhassak, aki bajában hozzám fordul, mennél több ember szeméről letöröljem a könnyet és mindenkit megnyugtassak. Azért a mulatásról sem feledkeznék meg, hiszen a szórakozás olyan narkózis, amely pihentet és erőt ad a további küzdelemhez!