Tanárok, diákok, szülők: rengetegen jöttek el a rendezvényre, amelyet a pedagógusok melletti kiállásért és az iskolai viszonyok javításáért hívtak életre. A két iskola diákjai addig főleg sport- és tanulmányi versenyeken találkoztak, leginkább riválisként. Most azonban összefogtak, egymásra találtak. Az idő csodás volt, a hangulat barátságos – és néha egy kicsit paprikás.
Semmi közöm amúgy Törökbálinthoz; néhány nappal korábban magam sem gondoltam, hogy a pódiumon fogok szónokolni és műsort vezetni. De egy volt tanárom, akitől az újságírást – meg némi tisztességet és bátorságot is – tanultam, most Törökbálinton dolgozik. Ő hívott el, hogy segítsek lebonyolítani a sétát.
Azonnal igent mondtam. Többször megírtam már ezeken az oldalakon is: tanárgyerek vagyok. Ezért ha a tanárokat bántják, azonnal bepöccenek. Pontosan tudom, hogy a pedagógusszakmának mekkora az elismertsége a politikában és a társadalomban – mind anyagilag, mind erkölcsileg. Pontosan tudom, hogy egyetlen kormány sem volt, amelyik ezen változtatni akart volna. A mindenkori hatalom azt használja ki, amit apámon és anyámon is láttam, és amit egy röpke fél évig, képesítés nélküli tanárként magam is megtapasztaltam. Hogy ez nem egy szakma. Hogy ez hivatás, ami sokszor egész életre szól. Hogy ezt a pályát nem lehet otthagyni, mert „ezt a hetedikes osztályt még végigviszem”.
És persze mindig lesz egy hetedikes osztály, egy nehézségekkel küszködő diák, akinek segíteni kell, vagy csak egy kedves osztályközösség, ahol öröm bent lenni az órákon. Az oktatási rendszert kizárólag a benne szereplők hivatástudata, szorgalma és tisztessége viszi előre, akár egy egyre lassabban pörgő lendkerék. A világ és az ország helyzete egyre nehezebb, a tanároknak pedig nincs hová hátrálniuk. Megszokták már, hogy nem kapnak elismerést – de ha támadják is őket, akkor tényleg össze kell fogni értük. Ezért érdemes kikászálódni a nagyra fújt buborékokból, és úgy viselkedni, mint egy polgár. A magam tapasztalata alapján ez felemelő, felszabadító, kellemes – és újszerű érzés is egyben.
