Dsida Jenő veleszületett szívbetegsége miatt gyermekkorától kezdve sokat volt kórházban. Szülei kérésére beiratkozott a kolozsvári jogi egyetemre, de valójában költőnek készült. ­Huszonegy éves korában megjelent első verseskötete. Ebből persze már akkor sem lehetett megélni, úgyhogy újságírói állást vállalt. Az egyetem és a mindennapos munka megterhelte a szervezetét, elszegényedő családjától nem kapott támogatást, el kellett tartania önmagát. Már többé-kevésbé ismert erdélyi költőnek számított, amikor elvállalta, hogy beugrik a jótékonysági produkció­ba. Egy nem sokkal később Imbery Melindának küldött fénykép felirata nemcsak arról tanúskodik, hogy a betegeskedő költő alaposan lefogyott, hanem arról is, hogy már túl voltak az első szerelmi vallomásokon: „Ugye milyen kövér voltam valaha? Akkor még nem voltam szerelmes. De soványnak lenni sokkal, sokkal jobb.”

A szülők egyik részről sem örültek a kapcsolatnak: mindkét család jobb partit szánt volna gyermekének, amit csak tetézett a lány gyenge tüdeje és a fiú szívbetegsége. Melinda a folyamatos meghűléseknek tudta be kedvese gyengélkedéseit, ám a fiú felvilágosította, hogy ennél sokkal nagyobb a baj. „Nem voltak fájdalmai, csak a szíve – ezt nem is tudom másként mondani – nem vert, hanem fújtatott” – emlékezett később a lány. Melinda szülei kedvelték a fiatalembert, mégis minden eszközzel igyekeztek megakadályozni, hogy a kapcsolat komolyabbá váljon. A pár többnyire a Kolozsvár környéki erdőkbe szökött, vagy falusi vendéglőkbe húzódott. Az „együtt járást” nem lehetett titokban tartani, ezért Imberyék vidékre küldték lányukat jómódú rokonokhoz. Hivatalosan azért, hogy kicsit meghízzon és erőre kapjon, valójában azért, hogy vége szakadjon a kapcsolatnak.

A lány távolléte miatt nagyon keveset találkozhattak,­ maradt hát a levelezés. Dsida leveleiben Mukinak, Maki­nak vagy Mellykének becézte Melindát, akinek megküldte legújabb verseit is.

„Néztem a tüzet és magasan, messze sziporkázó havasi csillagokat, és csaknem sírva fakadtam arra a gondolatra, hogy nem vagy velem, és most annyi ideig nem találkozunk” – számolt be egy kirándulásáról a költő. A levelek visszatérő témája volt mindkettőjük gyenge egészsége és a pénztelenség. A fiú szerette volna meglátogatni kedvesét, de az utazást sem engedhette meg magának. Jobb híján megbeszélték, hogy mindennap este nyolc órakor egymásra gondolnak.

A következő évben Dsida katonai behívót kapott. A román katonaorvos végignézte a leleteit, és azonnal leszerelte. Nem sokkal ezután más vizsgálat is kimutatta, hogy betegsége végzetes. Szeretett volna utazni, de ezt egészségi állapota mellett anyagi helyzete sem tette lehetővé. Egyetlen alkalommal vett részt hosszabb külföldi utazáson, amikor egy kiránduló társaságot kísért Olaszországba. Az útról küldött leveleiben arról fantá­ziált, milyen helyekre viszi majd el kedvesét. Ám a legtöbb, amit megengedhettek maguknak, ezután is csak néhány titokban tartott séta volt félreeső kolozsvári utcákon. Egy ilyen alkalommal az Imbery szülők egyik ismerőse meglátta őket, aminek veszekedés és újabb tiltás lett a vége.

Ezután döntötték el, hogy akár szülői engedély nélkül, de összeházasodnak. Ehhez is pénzre lett volna szükségük. A költőnek egyetlen reménye volt erre: ha megkapja a Baumgarten-díjat. „Minden attól függ. Az egész jövőnk – ábrándozott. (…) – Mielőtt elalszom, mindig elképzelem, milyen boldogok leszünk. A mi kis meleg drága fészkünkben, együtt, mindig együtt.” A remény hamar elillant: a költő nem kapta meg a díjat. „Minden cipőm ócska, lyukas, az ingeim mind cafatokban vannak – ecsetelte elkeserítő anyagi helyzetét. – De annyi baj legyen! (…) Csak dolgozni, dolgozni! Ugye kicsikém, segítesz nekem? Olyan nagyon nagy szükségem van Rád!”
Dsida minden munkát elvállalt, így hamarosan újra ágynak esett. Csak ezután szedték össze a bátorságukat ahhoz, hogy otthon elmondják: mindenképpen összeházasodnak. A szülők a vártnál jobban fogadták a döntést, beletörődtek, hogy gyermekeik szegényen fogják leélni az életüket. Ami az egészségüket illeti, arról nem mondtak igazat: mindketten azt mesélték otthon, hogy a másik makkegészséges, meggyógyult.