1. 1953. május 7. – Az otthon melege
Ibrányban megszülettem, és egy csodás család várt. Kicsi gyerekként nem volt se múlt, se jövő, csak mindig a most, éveken át. Hat évvel később iskolás lettem, és ez radikális változást hozott, mert akkor még szombaton is suliba jártunk. És én a tanév végéig minden héten a szombat délutánt vártam, mert tudtam, akkor otthon együtt lesz a család. A szüleim, két lánytestvérem társaságában elárasztott valami belső öröm, lebegés, és ez vasárnap estig tartott.
2. 1967. szeptember 1. – A zene elvarázsolt
Debrecenbe kerültem. Kollégiumba zárva éltem háromszázötven diáktársammal, poroszos rendben és fegyelemben, tanulószobák börtönében. Hétről hétre azokat a vasárnap délelőttöket vártam, amikor Simon Péter barátommal – aki pesti gyerek volt – külön engedéllyel mehettünk az Aranybikába, komolyzenei matinéra. Ilyenkor mintha a mennyben jártam volna Mozart, Bach, Liszt, Kodály, Bartók zenevarázsának köszönhetően.
3. 1971. szeptember 13. – Csodás mesterek
Ekkor kezdődött a Színművészeti Főiskola. Életem legboldogabb négy éve volt, amit ott töltöttem. A diáktársak, a csodás tanárok mind segítettek abban, hogy találkozhassak az igazi önmagammal. Itt állt össze bennem a világ, és lett hivatásom a színházcsinálás. Világossá vált, ahogy Ady írja A csodák esztendeje című versében: „Egymás mindene minden-minden…”
4. 1973. január 16. – Az első mondat
