Kisiskoláskorban a legtöbb fiút a kergetőzés, a versengés, a foci jobban vonzza, mint az iskolapad. Ők ezekben a tevékenységekben érnek, fejlődnek. A nagy átlag szűkebb verbális eszköztárral is indul, és általában éretlenebben. Ezért ajánlja olykor az óvodapedagógus, ezért kérik a gyereküket jól ismerő szülők, hogy maradjon a fiuk még egy évet a nagycsoportban.

Az iskolában a fiúk számára az esemény nem az, ami az órákon történik, hanem az, ami a szünetekben. Az élmény áll a középpontban, azon át dolgozzák fel a történéseket. Jó is, ha inkább erről kérdezzük őket. 

A fiúk beszédben, kifejezőkészségben általában tizennégy-tizenhat éves korukra érik be a lányokat. De akkor nemegyszer túlszárnyalják őket. Ez persze nem törvényszerű, de tapasztalat. 

Más téma. Visszatérnék az olvasáshoz. 

Létezik egy megközelítés, miszerint a jó olvasás az, amikor már nem kell ujjal követni az olvasott szöveget. Ez idejétmúlt. Idegélettanilag ugyanis igazolt, hogy az emberszabású majmoknál és az embernél is a domináns kéz mutatóujja mintha egy kis zseblámpa fénycsóvája lenne, segíti a téri figyelmi rendszerünket: hogy hova is kell pontosan (melyik téri pontra, szóra, betűre, jelre) figyelnünk.