A Lloyd’s biztosítótársaság története több mint háromszáz évre nyúlik vissza, amikor egy füstös kávézóban üzletek köttettek hajótulajdonosok és gazdag brit polgárok között, akik kár esetén hajlandóak voltak fizetni. Ma már minden elképzelhetőt lehet biztosítani: lábat (Marlene Dietrich), kart (Björn Borg), hangot (Mick Jagger).

London egyik legmodernebb irodaházában áll egy ereklye, a régi idők szimbóluma, a „Lutine Bell”. Ma már nem alkalmas szívinfarktus előidézésére, ám a régi szép időkben…

Ha megszólalt a harang (régen találták egy hajóroncsban), a biztosítók összerezzentek: elsüllyedt egy hajó vagy hasonló katasztrófa történt és ezt nem ússzák meg olcsón.

A történet 1688-ban kezdődött a Tower közelében, Edward Lloyd kávézójában. Gazdag kereskedők jártak ide üzletet kötni és pletykálni. Néhányan vállalkoztak rá, hogy csillagászati összegekért hajótulajdonosokat biztosítsanak. A biztosítási díj természetesen függött a rakomány értékétől és az útvonal veszélyeitől. I. Erzsébet királynő (1558-1603) már régebben engedélyezte a biztosítási üzletet, ám ez csak most öltött hivatalos formát. Egy-egy kötvény addig járt kézről kézre a kávézóban, amíg elég biztosítót talált a kockázat anyagi fedezésére.

Fogadás a halálra

Edward Lloyd nem vett részt az üzletelésben, ő csak a jó erős feketét főzte szakadatlanul. Ezenkívül csak annyit tudni róla, hogy háromszor nősült meg, legalább hét gyermeke volt, és 1713. február 15-én halt meg.

A kávéház idővel afféle bűnbarlanggá változott: az urak, akiket felvetett a pénz, merő unalomból és feltehetőleg nem a kávé okozta bódulatban beteg politikusok halála ellen kötöttek biztosítást, vagyis fogadást kötöttek, meddig él egy-egy híresség. Egy úr legkésőbb 1813. június 21-re tette Napóleon halálát. Tévedett ugyan, de érdemes megjegyezni a nevét: Cuthbert Eden Heath alapozta meg ugyanis a Lloyd’s jövőjét azzal, hogy „bevonult a civil életbe”: nem hajókat, hanem házakat biztosított tűz ellen és – tekintettel a betörések és lopások számának növekedésére – értéktárgyakat.

Ma így köttetik egy üzlet a Lloyd’s-nál: tegyük fel, hogy egy légitársaság biztosítást akar kötni egy új Boeing 747-esre (értéke: 100 millió font), megbízza a Lloyd’s egyik ügynökét, aki feljegyzi a kockázatot és körbejárja a légi forgalomra szakosodott szindikátusokat, hogy begyűjtse az ajánlatokat. A legkedvezőbbet elfogadja, és kliense nevében megköti az üzletet. Előfordul, hogy több cég együttesen vállalja a biztosítást.

Régebben a nemesek és gazdagok kiváltsága volt a Lloyd’s listáján szerepelni. Ma bárki beszállhat az üzletbe, aki legalább 250 000 fontos vagyonnal rendelkezik.

Rizs, láb, hang

A Lloyd’s legnagyobb vonzereje abban rejlik, hogy mindenfélére kiterjedhet a biztosítás: 14 000 fontra biztosítottak egy rizsszemet, amelybe II. Erzsébet királynő és Fülöp herceg arcmását vésték. Egy emléktárgyakat gyártó cég 1981-ben az évszázad esküvője alkalmából elárasztottá a világot Károly herceget és Lady Dianát ábrázoló csészékkel és tányérokkal, ám jobbnak látta, ha biztosra megy, hiszen hárommillió fontot veszített volna, ha a fiatal ara az utolsó pillanatban meggondolja magát. (A körülményeket ismerve Dianának sem ártott volna egy kis fedezet boldogtalanság esetére.)

Egy skót whiskygyártó cég egymillió fontot ajánlott fel annak, aki élve megtalálja a Loch Ness-i szörnyet – arra az esetre, ha „Nessi” valóban létezik, mindenesetre biztosítást kötött. A bolondabbnál bolondabb ötleteknek se vége, se hossza: egy humorista arra az esetre biztosította be magát, ha műsora közben egy néző halálra találná nevetni magát.

Lába révén anyagi biztonságban érezhette magát Marlene Dietrich és Betty Grable. Björn Borgnak a karja, Bruce Springsteennek és Mick Jaggernek a hangja a legnagyobb kincs.

Az utóbbi időben nehezedett az élet: a Lloyd’s napi 25 millió fontos bevétele ellenére is egymilliárd fontos veszteséget könyvelt el. A Los Angeles-i faji zavargások egymilliárd fontjába kerültek. A Piper Alpha olajfúrón történt robbanásért és az Exxon Valdez katasztrófájáért összesen kétmilliárd fontot fizetett. Sok nagy név azzal vádolja a maga szindikátusát, hogy rosszul becsülte fel a rizikót.

Veszteségek bőrkötésben

A Lloyd’s hozzászokott már a veszteséghez: az 1906-os San Franciscó-i földrengés akkori árfolyamon (!) 300 millió dollárjába került. A Titanic 1912-es katasztrófájakor 1,4 (ma több mint 30) millió fontot fizetett – azonnal és egy összegben.

A veszteségeket a mai napig bőrkötésű, vaskos hajónaplóba írják – üveges tintába mártott lúdtollal. Szép módja ez a hagyománytiszteletnek, ha belegondolunk, hogy a Richard Rogers tervezte Lloyd’s székház négyemeletes hipermodern épület, ahol 4000 alkalmazott mozgólépcsőn közlekedik. Az urak szigorúan öltönyben és nyakkendőben, a hölgyek pedig, akik csak néhány éve dolgozhatnak itt, elegáns kosztümben, drága fülbevalóval.

Szó sincs már füstös kávéházról – a Lloyd’s történetének folytonossága azonban mindig is biztosítva volt.

K. Zs. K.

Nők Lapja 1992/46. (Forrás: Nők Lapja archívum)
Kiemelt kép: Mick Jagger a Rolling Stones 1972-es koncertjén Londonban (Joe Bangay/Express/Hulton Archive/Getty Images)