Ficzere Ferenc történetét ma már karrierváltó kurzusokon tanítják: mindent lehet, és soha nem késő! A felfestett pályaív kétségkívül erőt ad manapság, amikor olyan hihetetlen sebességgel változnak a munkapiaci igények, hogy az ember csak kapkodja a fejét. A férfi éles kanyarjai mégsem erről szólnak. Inkább arról, hogy a boldogság ott lakik, ahol az ember lelke megelégszik. Legyen az munka, karrier vagy akár magánélet. Ezek után gondolhatják, hogy nem egy egótól duzzadó, ellenszenves karrierista ül velem szemben. De kezdjük a legelején!

MIBŐL LESZ A CSEREBOGÁR?

Feri elbeszéléséből – hosszan és szívesen beszél magáról, azoknak az embereknek az őszinte örömével, akik nem szokták meg, hogy kíváncsiak rájuk – hamarosan egy szelíd, megfelelni vágyó, vidéki kisfiú képe bontakozik ki előttem. Szeret iskolába járni, jól is teljesít, de so­káig semmiféle ambíciót nem mutat. Tizennégy évesen, a pályaválasztás pillanatában nem mer gimná­ziumba felvételizni, mert őt úgysem vennék fel egyetemre, akkor meg minek? A kisemberek gyakorlatias­ észjárásával úgy dönt: vendéglátóipari szakközépiskolában tanul tovább, akkor legalább az érettségi mellé egy szakmát is kap a kezébe. Kishitű? Az. Már a harmadik év végére kiderül, hogy többre hivatott, második helyezett lesz egy nemzetközi szakmai versenyen. Az érettségi után dilemmába kerül: megpróbálja a főiskolát, vagy inkább helyezkedjen el rögtön a vendéglátásban? Mindkettőhöz lenne kedve. Végül fogad egyik tanárával egy ananászban, hogy nem fogják felvenni, és a vesztesek nyugalmával nekivág a szolnoki vendéglátóipari főiskola felvételijének. Az ananászt természetesen a tanár nyeri, és többé senki nem tarthatja vissza Ferit attól, hogy értelmiségi váljon belőle.

Főiskolai gyakorlatát már Hollandiában végzi, rajta kívül csak két diákot ér ez a kitüntetés. Tévedés vagy a sors keze, mindenesetre egy rendezvényszervező központba kerül Rotterdamba. Több sem kell az élénk eszű fiúnak, hegyezni kezdi a fülét. Mindent megtanul erről az új szakmáról akkor, amikor Magyarországon még senkinek nincs fogalma róla. A kilencvenes évek elejét írjuk, egy cégen kívül, amelyik a Friderikusz show-nak kölcsönöz kék egyenruhás hoszteszlányokat, még csak hasonló sincs a láthatáron. Hamarosan azonban szükség lesz a fővárosban erre a profilra, és édesanyja révén Ferenc, a friss diplomás vendéglátós kerül a képbe. Meghívják, hogy segítsen felépíteni egy rendezvényszervező céget, elképesztő gyorsasággal sikerül is, lévén Ferenc kiváló kapcsolatteremtő képességekkel megáldott fiatalember. Hamarosan megszervezik az első operabált, és olyan sztárvendégeket hívnak meg, mint Montserrat Caballé és Ornella Muti. Hatalmas siker! Feriék pontosak, precízek, és roppant kreativitásról tesznek tanúbizonyságot. Sorban érkeznek hozzájuk a jobbnál jobb megrendelések. A fiatalember egy reggel arra ébred, hogy egy rendezvényszervező vállalat társtulajdonosa. Valami mégis nyomasztja. De csak amikor egy nemzetközi autóscég meghívja marketingmenedzsernek, és döntés elé kerül, ébred rá: nem neki való a vállalkozói lét. Tizenkét embernek kell hónap végén fizetést osztania, és a rendezvényszervezés amúgy is bizonytalan kenyér. Túl nagy felelősség nyomja a vállát. Elfogadja hát a kecsegtető ajánlatot, kiszáll a cégből, és alkalmazottként folytatja tovább. Biztonságos fizetés, világos, körvonalazott feladatok, még az is belefér, hogy szabadidejében a hobbijának áldozzon: az Országos Mentőszolgálat önkéntes sofőrje lesz.

FERI, INTUBÁLNI FOGUNK!

– Úgy kezdődött – neveti el magát döbbent arcom láttán –, hogy egy mentős ismerősöm elhívott, nézzem meg a mentőállomást. Kíváncsi voltam, elmentem.