Amikor beléptem, a konyhában világos volt.
– Sétáltál? – kérdezte a lányom. A kisfiának csinálta a vacsorát.
– Igen – mondtam, és néztem, ahogy a melegszendvicset teszi be a sütőbe. Jó sok sajtot reszelt rá.
– Jó volt? – kérdezte, és elővette a deszkát meg a kést.
Ez a kés mindig éles, ha kicsit tompul, meghúzom a másikon. Az is vág, mint a beretva. Egy ócskástól vettem pár éve, hat egyformát. Kétszáz forintért adta darabját. A legjobb késeink. És a legszebbek is. A nyelük ezüstöt imitáló ötvözet, kis gömbbel a végükön, bírja a vizet, a pengéjük valami acél, de nedvességre rozsdásodik. Hát mindig letörlöm.
– Jó volt – mondtam, és ránéztem az órára.
– Majd két órát mentem.
Tovább olvasnál?
Ha érdekel a cikk folytatása, fizess elő csak
500 forintért, vagy regisztrálj, és 1 héten keresztül minden előfizetői tartalmat megnézhetsz.