A BBC Radio 5 legutóbbi műsorában Martin Lewis pénzügyi szakértő arra buzdítja a hallgatóit, hogy hagyjanak fel a felesleges karácsonyi ajándékok vásárlásával.

„Néha a legjobb ajándék az, ha felmentjük az embereket a számunkra történő vásárlás kötelezettsége alól. Idén minden eddiginél jobban oda kell figyelnünk erre… például ha olyasvalakinek adunk ajándékot, aki esetleg úgy érzi, hogy kötelessége viszonozni ezt, de nem engedheti meg magának” – vélekedik Lewis. Hangsúlyozza, hogy az évnek ezen időszakában fontos lenne végig gondolni, hogy kinek adunk ajándékot, és őszintén és nyíltan kimondani, hogy közülük valójában kinek szeretnénk és kinek nem.

Sokak számára nehéz meghúzni a határt azzal kapcsolatban, hogy ki mindenkinek vesznek (akár erőn felül) ajándékokat karácsonyra. Például a gyerek osztályfőnökének. Ha pedig neki veszünk, akkor vegyünk a gyerek kedvenc tanárának is, nem igaz? De ha már ő kap valamit, akkor a tőle alig egy hajszállal lemaradó második kedvencnek is dukálna egy kis apróság, és így tovább… Mire

egyszer csak azon kapjuk magunkat, hogy az egész tantestületnek, a portásnak, a közös képviselőnek és a legjobb barátunk sógorának is, úgy érezzük (és ez itt a kulcs), hogy ajándékoznunk kell valamit.

Tegyük fel, hogy meg is tesszük: rengeteg pénzt elköltünk mindenféle másoknak szánt kacatra. Jobban érezzük tőle magunkat? Valószínűleg nem igazán. Ők jobban érzik tőle magukat? Még az is lehet, hogy a hátuk közepére sem kívánják mindezt. És, lássuk be, mi sem feltétlenül repesünk az örömtől, amikor valaki a névnapunkon beállít a hatvanhatezredik csetresszel, jópofáskodó feliratú bögrével vagy számunkra értelmezhetetlen kozmetikai termékkel…

„Jaj, de figyelmes! Imádom!” – „Én is, köszi!” (Fotó: Westend61/Getty Images)

Úgy tűnik, hogy a legtöbb (persze nem minden) esetben a helyzet szereplői közül mindenki pórul jár valamilyen értelemben véve, mégis: évről évre ragaszkodunk a sokszor őszintétlen és fárasztó hagyományokhoz, és kényszeresen mosolyogva adjuk-kapjuk a porfogókat – amiket aztán jó esetben az egyik erre elkülönített fiókba tuszkolunk, és soha többé feléjük sem nézünk (rosszabb esetben kéthetente kézbe vesszük, leporoljuk, majd morogva visszatesszük a komód tetejére, és csak néhány év múlva vagyunk képesek nyugodt lelkiismerettel kidobni őket).

Mi hát a megoldás az ördögi kör megtörésére?

Lewis tanácsa a probléma megoldására az, hogy egyszerűen határozzuk el (és nyíltan kommunikáljuk is ismerőseink irányában), hogy idén karácsonykor mi bizony senkinek (de tényleg senkinek) nem adunk klasszikus értelemben vett tárgyi ajándékot. Ez elég drasztikusnak tűnhet, de valóban hatásos és igazságos módszer, és valószínűleg a pénztárcánk sem bánja majd utólag annyira (mint például azt a hiper-szuper, 24 különböző funkcióval rendelkező hajvasalót, amit tavalyelőtt vettünk a keresztlányunknak – őt viszont maximum megfésülködve láttuk azóta is).

Költsük az ajándék árát a menüre!

Akár az előző módszer kiegészítéseként: tekintsünk ajándékként az ünnepi vacsorára! Végül is: ez is (nem kevés) pénzbe kerül, ráadásul ha mi magunk készítjük (a legtöbbször így van), több időt is szánunk rá, mint a limlomok vásárlására, és nagyobb elégedettséggel tölt el bennünket, hogy vendégeink mennyire örülnek neki, dicsérik, jóízűen fogyasztják – no pláne, ha évekkel később is mély elismeréssel emlegetik specialitásainkat.

Az idei karácsony mindenki számára valamelyest nehezebb lesz, mint az utóbbi évek bármelyike – az ünnepi menüről azonban (a kütyükkel ellentétben) ritkán vagyunk hajlandóak lemondani. A pénztárcánk jelenlegi vastagságától függetlenül jó ötlet lehet tehát átcsoportosítani az idei ajándékozásra szánt keretet (legyen az bármennyi pénz is) az ünnepi menü büdzséjébe: így nyugodtan vehetünk drágább, jobb minőségű alapanyagokat, vagy kipróbálhatunk olyan hozzávalókat, amelyeket még sosem kóstoltunk!

Idén is lehet terülj, terülj asztalkám (Fotó: Getty Images)

Tálaláskor humorosan fel is hívhatjuk a figyelmet a szokatlan helyzetre, és megjegyezhetjük, hogy például a libamáj a Nagyi ajándéka volt a családnak, a bélszínt a nagybácsinak köszönhetjük, a képviselőfánkot pedig kifejezetten anyukának hozta a Jézuska!

Emlékeink újrahasznosítása

Az együtt töltött idő a legszebb és legértékesebb ajándék, amit adhatunk – ebből ugyanis senkinek sem adnak forintért még többet, ha egyszer majd elfogy. Álljanak hát az ünnep középpontjában a közös élmények és emlékek, teremtsünk új hagyományokat – akár az adventi készülődéstől egészen a rendrakásig!

Amikor a korábbi években összegyűlt a család, hogy szépen, sorban kiossza az ajándékokat, az erre a programpontra szánt időt idén töltsük társasjátékkal, mókázással, nosztalgiázással! Poroljuk le a családi fényképalbumot, vegyük elő a gyerekkori kazettákat, a kincses ládákat a bennük őrzött diafilmekkel, és töltsük az estét az eddigi közös életünkre való emlékezéssel! Elevenítsük fel életünk legszebb és legjelentősebb állomásait, beszélgessünk a kicsikkel a néhai rokonokról, meséljük el nekik a felmenőik történetét! Jó ötlet lehet, ha mindezt írásban is rögzítjük, akár csupán egy rövid vázlat formájában örökítsük meg az elmondottakat, a családfát a fontosabb dátumokkal és nevekkel, hogy később is hasonlóan pontosan adhassuk át az információt az új családtagoknak!

Ráadásul amennyiben mégsem tudunk egyik pillanatról a másikra teljesen lemondani az ajándékozás hagyományáról, jó ötlet lehet ezeket a régi fotókat és videókat digitalizálni, és azokat ilyen formában a családtagoknak ajándékozni. Így biztosra vehetjük, hogy bár adtunk nekik valamit, az egyáltalán nem felesleges és haszontalan holmi volt, hanem az egyik legértékesebb dolog, amit valaha kaptak.

Kiemelt kép: Ariel Skelley/Getty Images