Tenyérnyi, vászonból varrt zsákocskák, rajtuk hímzéssel egy-egy szám, pont huszonnégy darab. Egyenként kell, kisimítva, csücskét fogva, hogy szép egyenes legyen. Piros szalag fogja össze a zsákokat, csavarodik, tekeredik a kezem alatt, mintha csak a tizenkét hónapnyi pihenőt szeretné kimozogni, amíg a szekrény mélyére dugtam őket.

Egy gyerek mellett nincs olyan, hogy nincs advent, nincs készülődés. Varázslatos időszaknak kellene lennie, fénnyel, szeretettel teli heteknek. Minden anyuka tudja, hogy próbálkozunk keményen, most sokkal inkább, mint korábban. 

Hiszen másról sincs szó a hírekben, mint lekapcsolják, bezárják, megszüntetik, becsapódott… nem győzzük lehalkítani, elkapcsolni. 

A tanároktól, szakemberektől halljuk, hogy szoronganak a kicsik, teli vannak kérdésekkel, melyeket sokszor fel sem tesznek, maguk próbálják megválaszolni azt, amire egyébként felnőttként is csak keressük a válaszokat. Mi lesz holnap, mi lesz jövőre, vegyünk, gyűjtsünk, vagy eladjunk?

Hoztunk sok szép történetet ezen a héten, elgondolkodtató beszélgetéseket, példamutató életeket, megmutatjuk, hogy igenis történik jó ebben a világban.

A saját ünnepünket úgy alakítjuk, ahogy mi szeretnénk. Fénnyel, szeretettel, odafigyeléssel, sok mesével, terített asztallal, családi együttléttel. Szép lesz, nyugodt és emlékezetes. Én legalábbis így döntöttem, amikor elővettem a vasalót.

Nyugodt készülődést, fénnyel teli adventet kívánok: