Emlékszem, a négy belga turista egyszerűen nem akarta elhinni, hogy ez a hatalmas tömeg a könyvek miatt hömpölyög a Vörösmarty téren. Már nem is tudom, tavaly vagy tavalyelőtt találkoztam velük, és jólesett látni elképedt tiszteletüket. Náluk is van könyvfesztivál, tették azért hozzá, de azt is elismerték, hogy az azért nem ilyen. Tény, hogy ilyen egyszerűen sehol sincs. Formalitás nélküli, igazi találkozások az alkotókkal, éppen annyi pódiumbeszélgetés, amennyi még jólesik, és böngészés vég nélkül. Én például mindig a határon túli kiadók köteteivel kezdem, mert azok a könyvek nem lelhetőek fel sok itthoni könyvesboltban, pedig igazán izgalmas kötetek. Aztán folytatom, amíg idővel és pénzzel győzöm… Látom, néhányan előre megírt listával érkeznek, de szerintem ez nem válik be. Az ember mindig talál valami olyat, amiről nem tudott, nem hallott, de egyszerűen muszáj megszereznie.

Bevallom, dedikáltatni nemigen szoktam, igaz, a négy belgától akkor köszöntem el, amikor megláttam Sárközi Mátyást, és kíváncsi voltam, jelent-e meg tőle valami újdonság. Találtam, sőt olyan „régit” is, amit nem ismertem. Elbeszélgettünk az édesanyjáról, a szikrázóan okos, egyenes jellemű Sárközi Mártáról (Molnár Ferenc lánya), aki nem mellesleg a huszadik század egyik legizgalmasabb asszonya volt, és a végén dedikálta nekem két könyvét.

Supka Géza egyébként éppen kilencven éve vetette fel, hogy az olvasók megfogyatkozása miatt erősítsék meg a könyvszeretetet egy színes-szagos rendezvénnyel, de mivel csak két évvel később valósították meg az elképzelését, a kerek évfordulóra még két évet várni kell. Ezért lesz az idei Ünnepi Könyvhét a nyolcvannyolcadik. És bár ez az írás még a katonazenekar indulója előtt készül, nem nehéz megjósolni, hogy hasonlóan szép könyvünnep tartatik majd a téren, a főváros más pontjain és a körülbelül nyolcvan vidéki helyszínen, mint máskor.

Fájdalmas hiányzókkal.

Tavaly Esterházy Péter nyitotta meg a könyv ünnepét, idén pedig nem dedikálhatja újonnan megjelent életrajzi kötetét a napokban elhunyt Jókai Anna. Talán két hete olvastam újra egyik legsikeresebb könyvét, a Szegény Sudár Annát, amiben egyébként nemcsak a Ceausescu-féle Romániában élő magyarok helyzetét írta le megrendítően, de belé rejtette azt a csak a szerelemhez fogható érzéscunamit, amelyet egynémely nagymamák az unokáik iránt éreznek.

A Könyvhét az olvasás, az irodalom, az írók és az emlékezés ünnepe. Vegyünk részt benne.

Hulej Emese

A jegyzet eredetileg a Nők Lapja 2017/24. lapszámában jelent meg.