Mi csöppent ürömöt a karácsony örömébe? Az ajándékozás. Miért? Mert kötelező, vagy annak érezzük, tehát terhes. Főleg azóta, mióta divatba jött, hogy ajándékozni csak nagyon értékes tárgyat lehet. Nem csoda, hogy végül senki sem igazán boldog. Az ajándékozó azért, mert az utolsó fillérjét is ráköltötte a hozzátartozóira. A megajándékozott öröme sem felhőtlen: most aztán törheti a fejét, hogy mivel viszonozza „illően” a drága, de számára talán nem igazán kedves meglepetést. Mielőtt végzetes kiadásokba vernénk magunkat, vegyük fontolóra. hogy mennyit szánhatunk – túlzások nélkül – ajándékozásra, majd döntsük el: ebből az összegből

Kinek, mit vegyünk?

Ez a legnehezebb. Főleg annak, aki eddig túlságosan is elkényeztette a családját, vagy a barátait. Hogyan mondja meg nekik, hogy az idén kevesebbre futja? Így. Kedvesen és őszintén. Nincs abban semmi, hogy a nagyszülők pénztárcája sajnos, nagyon lapos lett és a szülőknek sem telik méregdrága LEGO-ra, összkomfortos babaházakra, vagy márkás sífelszerelésre, japán motorra. Ha a gyerek nem érti meg, és játssza a sértettet, az sajnos, annak a jele, hogy hozzászoktatták: neki mindenből kijár a legjobb, a legdrágább. Holott az ajándék nem attól értékes, amibe kerül. Ezt sem árt egyszer megtanulni.

Ha nincs elég pénzed, toldd meg némi fantáziával és szívvel – ez a lényege az ajándékozás művészetének. Mindenesetre praktikus holmit csak annak vegyünk, akit ez boldoggá tesz. A gyerek például nyugodtan meglepheti a mamáját vasalóval, fűszertartóval, olcsó, de jópofa háztartási aprósággal. Az anyák egy parányi térítőnek is örülnek, s akkor különösen, ha saját kezűleg hímezte a szemefényük. Nálunk rosszabb sorban élő barátnőnket, jó ismerősünket, közeli rokonunkat ne karácsonykor ajándékozzuk meg a kihízott szoknyánkkal, „alig használt” ruhadarabjainkkal. Máskor nyilván örülnek neki, most sértőnek, megalázónak érezhetik – és joggal. Más a helyzet, ha nyilvánvaló, hogy magunk sem dúskálhatunk a földi javakban, és egyébként is vagyunk olyan viszonyban, ami eleve felment az ajándékozás túlbonyolítása alól.

Aki kapja tovább adja

Annál amit adunk, sokkal fontosabb: hogyan adjuk? A legtöbb hibát ezzel követjük el. Ezért fokozottan ügyeljünk a következőkre.

1. Ne adjuk tovább az ajándékot, ha azért akarunk megszabadul ni tőle, mert értéktelen, vagy ízléstelen. Kivétel lehet a díszdobozos, márkás ital, ha az, akinek szánjuk, valóban szívesen kortyolgat belőle. Erről előbb győződjünk meg. Nehogy utólag derüljön ki az illetőről, hogy antialkoholista. A dobozt is nézzük meg, mielőtt „továbbítanánk”, ugyanis volt rá példa, hogy az ajándékozó a neki szóló üdvözlettel együtt adta tovább „megkülönböztetett figyelmessége” gáláns jelét.

2. Az árcédulákat tüntessük el az ajándéktárgyakról.

3. Ne dicsérjük a „portékánkat”. Felesleges hangoztatni, hogy milyen sok pénzt adtunk ki érte, légióként pedig ne szóljuk le a rivális barát, vagy hozzátartozó ajándékát. Különösen elvált szülőknél gyakori, hogy pocskondiázzák egymást a gyerek előtt: „Látod, apád most sem erőltette meg magát…” Vagy: „Anyád bezzeg sajnálta a pénzt korcsolyára. Még jó, hogy van egy hülye apád, aki a csillagot is lehozná neked az égről…” Csak ezt ne. Az ilyen vetélkedés romokba dönti a gyerek karácsonyi hangulatát.

4. Lányok fiúknak ne vegyenek ruhaneműt, vagy drága ajándékot. A jópajtásoknak, iskolatársaknak elég valami ötletes apróság, bolondos kabalatárgy, kedvenc énekesüket ábrázoló poszter, figurás bögre, vagy könyv, ha szeretnek olvasni. Komolyabb udvarlónál a szokásaihoz igazodjunk. A dohányosokat cigarettával és öngyújtóval lepjük meg, a gyűjtőket azzal, amit gyűjtenek – amennyiben nem vagyont érő ritkaságokról van szó -, egyébként bőven elég bármilyen kedves figyelmesség.

5. Hasonló a helyzet, ha fiúk adnak ajándékot a lányoknak. Férfi nőnek vehet édességet, illatszert, dísztárgyat, könyvet, de ruhát, fehérneműt és ékszert csak akkor, ha a kapcsolatuk erre feljogosítja őket. Egyébként is kicsi a valószínűsége annak, hogy valakit csupán a két szép szeméért hajigáinak meg brilekkel.

Örüljünk az ajándéknak

Ajándékozni nehéz, elfogadni még nehezebb. A baj ott kezdődik, hogy az ajándékozást valójában púpnak érezzük a hátunkon. Bár sajnáljuk rá a pénzt, szeretnénk nagyon kitenni magunkért, tehát fogcsikorgatva választjuk ki mindenből a legdrágábbat. Kevesen veszik azt a fáradságot, hogy megpróbálják kitalálni: mivel szerezhetnének kevesebb pénzből is valódi örömöt. Ennélfogva a mértéktelenül túlajándékozott is zavarban van: nem tudja mitévő legyen? Áradozzon a boldogságtól és árulja el, hogy valóban hálával tartozhat az őt felértékelő drága holmiért, vagy sülyedjen el, ha arra gondol, az ő ajándéka mennyivel szegényebb? Mivel egyik megoldás sem vonzó, marad a közbülső változat: nem kimutatni az érzelmeket. A legrosszabb, a létező összes reagálás közül.

De hát mit kell tennie annak, aki ajándékot kap, akár szerényebbet, akár drágábbat a vártnál?

1. Örüljön neki, és köszönje meg.

2. Ne ott és akkor adjon hangot véleményének, hogy elvi ellensége minden ajándékozásnak. Legszívesebben törvénybe iktatná, hogy karácsonykor ajándékozni tilos legyen!

3. Arra se tegyen célzást – még vicces formában sem -, hogy ez már a harmadik pár kesztyű, amit kapott, holott köztudottan utálja. „A legnagyobb fagyban sem húznék kesztyűt a kezemre.”

4. A lány ne vágjon csalódott képet, ha a fiú „csak” egy csokor virággal állít be. Manapság ritka az olyan fiú. aki ad egy, virágot vesz. ad kettő, tisztában van azzal, hogy első ajándékként virágot illik vinni. Az ilyen fiú önmagában is fejedelmi ajándék.

Végül még csak annyit: csúnya szokás nyomban felbecsülni az ajándék értékét. Tehát ne fordítsuk meg azonnal a könyvet, hogy ellenőrizzük, mennyibe került? Továbbá arról se faggassuk az ajándékozót, hogy mennyit fizetett érte. és miért verte magát ekkora költségekbe? Örüljünk. Ez az egyetlen módja, hogy magunknak és az ajándékozónak is örömöt szerezzünk.

Vadas Zsuzsa

Nők Lapja 1992/49. (Forrás: Nők Lapja archívum)
Kiemelt kép: Getty Images