Lelkünk mélyén a legtöbben talán érezzük, és persze erre tanítanak a gyerekek lélektanában jártas szakemberek is, hogy nem helyes felhasználni sem a Mikulást, sem a Jézuskát, sem a húsvéti nyuszit arra a célra, hogy bármit is elérjünk gyerekeinknél. Mégis az egyik leginkább bevett szülői szokás, főleg az ünnepek közeledtével. Egyrészt benne van a zsigereinkben, nagy eséllyel minket is ösztönöztek felmenőink a jobb magaviseletre e mágikus karakterek emlegetésével. Másrészt annyira jól jönnek, amikor kifogyunk szülői eszköztárunkból. És bár tudjuk, hogy mindez nettó zsarolás, mégis érzünk benne némi enyhítő körülményt, hiszen nem mi, hanem ezek a szent emberek és pihe-puha cuki kisállatok végzik el helyettünk a piszkos munkát. 

De attól még piszkos a munka, és hiába lengi körbe az ünnep hangulata, akkor is az érzelmi zsarolás kategóriájába tartozik. Az ember néha eszköztelen marad, amikor egy olyan nehéz helyzet közepén találja magát, amelyet neki kell megoldania. Az ilyen helyzetek a szülők életében meglehetősen gyakoriak, és személyes tapasztalatból tudom, hogy anyaként az embernek sokszor elfogynak a módszerei, nincs több ötlete, és ez az érzés, az eszköztelenség érzése rettentő frusztráló tud lenni. Általában ilyenkor kerülnek elő az olyan, a szakirodalom által nemhogy nem javasolt, hanem ellenzett módszerek, amelyek használatára a legtöbb szülő nem büszke. Sőt, ezek azok az eszközök, amelyekről sokan úgy gondoljuk, amikor még nincs gyerekünk, hogy mi biztosan nem fogjuk bevetni őket, aztán néhány évvel később azon kapjuk magunkat, hogy csak megcsináltuk. Van egy barátnőm, kimondottan tudatos szülő, nem mellesleg mentálhigiénés szakember, aki a lánya egyik földön fetrengős, taknya-nyála összefolyós hisztijénél elborult arccal azt mondta: „na ezt mutatnám meg a Vekerdynek, és megnézném azt is, hogyan marad higgadt!” Szóval igen, néha kifogyunk az eszközökből, és olyankor nem számít, mit mond a szakirodalom, meg akarjuk oldani a helyzetet. Mindegy, milyen áron. 

Fogd a nyuszira!

Az érzelmi zsarolás olyan stratégia, amelyet – akarva, akaratlanul – nagyon sok szülő használ, miközben gyereket nevel. A bűntudat, a félelem és a fenyegetés behozatalával, valamint gyakran a türelemmel és a szeretettel való manipulációval éri el, hogy a gyerek azt csinálja, amit ő akar. Nagyon sok szülő nincs tisztában azzal, hogy ez milyen következményekkel járhat a szülő-gyerek kapcsolatban. Például azzal, hogy a gyerek ezt kiválóan eltanulja, és ugyanúgy alkalmazza ellenünk, ahogyan mi ellene.

Az érzelmi zsarolás ugyanis nem olyan módszer, amelyet tudatosan választunk, amikor azonban látjuk, hogy rövidtávon milyen hatékony, hajlamosak vagyunk tudatosan folytatni a használatát. És ez igaz a gyerekekre is.

Ők is éppúgy beépítik eszköztárukba, ha látják, hogy ilyen módon hatékonyabban érik el azt, amit akarnak. Szakértők szerint a „ha nem leszel jobb tanuló, nem fogunk szeretni”, és a „ha nem viselkedsz szépen a társaiddal, semmit nem hoz neked a Télapó”, tulajdonképpen ugyanazt jelenti, még ha a második szebben is hangzik. 

Biztosan sokan ismerik Arundhati Roy Apró dolgok istene című regényét, amelyben az anyuka rendszeresen szeretetmegvonással bünteti ikreit, amikor azok nem az elvárt módon viselkednek. Nem a legderűsebb könyv a kortárs irodalomban, az biztos, nem véletlen, hogy bennem is nagyon megmaradt, mennyire húsbavágóan érzékelteti az író, hogy mi játszódik le egy gyerekben, amikor azzal szembesül, hogy bizonyos tette miatt az anyukája kevésbé szereti őt. Még akkor is, ha ez nem igaz, hiszen ki az a szülő, aki tényleg megutálja a gyerekét, csak mert nem öltözik elég gyorsan vagy folyton kiönti a narancslevét?
De akkor vajon mégis miért folyamodunk a zsaroláshoz időről időre? Szakértők szerint azért, mert a zsarolás visszaadja a kezünkbe az irányítást, amit fogalmunk sincs, másképp hogyan szerezhetnénk vissza. Az irányítás és a nevelés azonban nem egy és ugyanaz. Ha megmondjuk a gyerekünknek, mit csináljon és hogyan csinálja, és megfenyegetjük, hogy ha nem teszi meg, annak következményei lesznek, azzal romboljuk a döntési képességét. Ennek pedig kétféle hosszútávú következménye lehet: vagy túlzottan függeni fog tőlünk, vagy úgy fog lázadni ellenünk, ahogyan a csövön kifér.

Fotó: Getty Images

Amikor megzsaroljuk a gyerekünket, azzal saját bizonytalanságunkat szeretnénk palástolni, ha úgy tetszik, bizonyos nehézségeket megúszni. Rövid távon ez sikerülhet is, lehet, hogy energiát spórolunk, lehet, hogy a dolgok tényleg a mi akaratunk szerint történnek majd. De hosszútávon semmilyen előnyünk nem származik belőle. Egy gyerek, akit zsarolnak a szülei, folyamatosan azt érezheti, hogy nincs választása, nem hozhat döntéseket, és ez olyan ellenérzést válhat ki belőle, amelyet talán meg sem tud pontosan fogalmazni, de egyre csak növekszik benne. A gyerekek kiváló érzékkel ismerik fel, ha valaki manipulálni akarja őket, sokkal kisebb korukban is, mint gondolnánk. Márpedig aki manipulál, az fenyegetést jelent… és ki az, aki kényelmesen érzi magát, ha azt tapasztalja, fenyegetve van?

Üzletszerű fenyegetés a Mikulás nevében

Miközben engem minden alkalommal elönt a bűntudat, amikor a Mikulással fenyegetőzöm, mások egészen gátlástanul húznak hasznot ebből a fentebb kritizált módszerből. Ennek példái a különböző applikációk, amelyek segítségével a szülők akár személyre szabott üzenetek segítségével is közvetíthetik akaratukat, amelyet az állítólagos Mikulás mély, búgó és ellenállhatatlan hangján hallgathatnak meg a gyerekek. Ez már az érzelmi zsarolás egészen modernkori, digitalizált formája. Az ilyen és ehhez hasonló alkalmazások arra a fenyegetésre építik hatékonyságukat, hogy a Mikulás mindent lát, ez pedig – ha jobban belegondolunk – egészen horrorisztikus hangulatba is terelheti az adventi várakozás csodáját. 

A Télapó és aki mögötte van

A karácsony és az azt megelőző időszak meglehetősen stresszes tud lenni, ez nem újdonság. És ha nekünk stresszes, akkor a gyerekeknek is, márpedig a sok izgalom a viselkedésükben is megmutatkozhat. És ezen nagy valószínűséggel nem segít a fenyegetés. Ráadásul egy kisgyerek számára a Mikulás igencsak képlékeny és megfoghatatlan figura, ha úgy vesszük, egy vadidegen, aki miatt neki illik jobban viselkednie. Pedig pontosan tudjuk, hogy valójában ki szeretné, hogy jobban viselkedjen, azzal azonban, hogy átadjuk a felelősséget a Mikulásnak, azt is sugalmazzuk, hogy az ő véleménye fontosabb, mint a miénk. 
Az sem mellékes, hogy a gyerekek nem úgy gondolkoznak az időről, ahogyan mi. Az, hogy mi lesz 3-4 hét múlva, egészen beláthatatlan számukra, az pedig csak hab a tortán, hogy az ünnepkört megelőző időszak fenyegetései a legritkább esetben valósulnak meg. Nemigen ismerek olyan gyereket, akinek tényleg nem hozott semmit a Jézuska, mert fejbe rúgta a csoporttársát. A fenyegetés akkor is rombol, ha nem válik valóra, csak ebben az esetben a szülői tekintélyen esik újabb csorba. Hiszen ha mi azt mondtuk, hogy üres kézzel jön a Mikulás, mégis tele van a csizma csokival, akkor most ki tévedett: a Mikulás a tele puttonyával, vagy a szülő, aki ezt is rosszul tudta?

Vond be a gyereket is a készülődésbe: csináljatok papírból díszes csillagokat!

Kiemelt kép: Getty Images