Tudjuk: a pénz szerepét valamikor gyöngyszemek, kagylók, bálnafogak, kőlapocskák és/vagy mezőgazdasági termények, háziállatok és fűszerek töltötték be. Attila, a hunok fejedelme például 3000 fontnyi borsot követelt hadisarcként Rómától.

Belépő az alvilágba

Mégis, a „piszkos pénz” – bármilyen furcsán hangzik is – a vallásban gyökerezik. Legalábbis ezt állítja Tracy R. Twyman, az amerikai dollár titokzatos történetének kutatója. A legrégebbről ismert érme egy i. e. 3000 körül készült sumer siglu, amely a „szent prostitúciónak” nevezett vallási rítus céljára készült. A termékenység istennőjének, Istárnak a papnői úgy szolgálták úrnőjüket, hogy felajánlották magukat a férfi híveknek. A rituálénak – amely a bőséges termést volt hívatva elősegíteni – fontos része volt az adomány, amelyet előre kellett kifizetni….

A pénz az ókori Görögországban is hasonlóan jött létre: itt i. e. 1000-től kezdtek érméket verni, amelyeket Dionüszosz híveinek adtak cserébe, ha egy bikát áldoztak istenüknek. A görögök hittek abban is, hogy az elhunyt lelkeknek meg kell fizetni a révész, Kharón bérét cserébe azért, átvigye őket a Sztüx folyón Hádészhez, az alvilágba. Innen ered a hagyomány, hogy a halott nyelve alá (vagy a szemére) egy érmét helyezzenek. Amennyiben valaki nem tudja kifizetni az átkelés díját, akkor a lelke elvész a pokol tornácán, és a Földön fog kísérteni örökkön-örökké. (Ez a hagyomány élt tovább az angolszász világban, ahol még a 20. században is szokás volt két pennyt helyezni az elhunyt szemhéjára.)

Amikor Rómában i. e. 269-ben megindult a tömeges érmeverés, még ennek a jelentős lépésnek is köze volt az isteni szférához. Az új ezüstpénzt denariusnak nevezték el (innen jön a dinár szó), és az érméket Júnó Moneta istenn ő templomában verték. Júnó Jupiternek, a főistennek a felesége volt, a neve mellett szereplő Moneta egyfajta jelző, hasonló a katolikus Madonna neve mellé biggyesztett, számtalan jelzőhöz. A Monetából származnak az angol money és a német Mark szavak.

Bal tenyerem bizsereg

Ilyen előtörténettel aligha csodálható, hogy a pénzzel kapcsolatban világszerte számtalan hiedelem uralkodik. Szinte mindenütt balszerencsének tartják, ha egy írással felfelé néző pénzdarabot felveszünk a földről; ha viszont a fej van felül, mindenképpen nyúljunk érte, mert szerencsénk lesz. A törökök úgy tartják, hogy a balesetet szenvedett embert ne érje újabb csapás, egy csipet sót vagy egy pénzérmét kell a fej körül köröztetni. Rosta Erzsébet babonakutató szerint a piacon vagy a boltban az eladótól legelsőként vásárolt áruért járó pénzt a pultra kell dobni. Zsidó kereskedők szerint viszont az első sikeres üzletből származó bevételt – a jövendő szerencse érdekében – tanácsos megőrizni. Általános hiedelem, hogy ha az ember bal tenyere viszket, rövidesen pénzt kap, ha viszont a jobb tenyere bizsereg, akkor bizony költeni fog. Oroszoktól jön az a vélekedés, miszerint pénztárcát csak úgy adjunk ajándékba, ha előtte egy pénzdarabot helyezünk bele. A csehek egy halpikkelyt tesznek a pénztárcájukba, hogy az sohase ürüljön ki. A küszöbön, a lábtörlő alá rejtett aprópénz is szerencsét hozhat. Mások arra esküsznek, hogy külön tárcában kell hordani az aprót meg a bankjegyeket. A táskánkat, amelyben a pénztárcánk van, sohase tegyük a földre, mert az elviszi a szerencsét; a feng shui tanítása szerint rizsszemek a pénztárcában viszont hozzák a gazdagságot. Hétfőn pénzt nem szabad elfogadni; kedden kölcsön ne adjunk, pénteken meg kerüljük az adósság kiegyenlítését! Fizetésemelést emlegetni viszont szerdán tanácsos. Amúgy meg: egyszerre kenyeret és sót kölcsön kérni szigorúan tilos, mert a szerencse a kölcsönadóhoz pártolhat.

…

A cikk folytatását a Nők Lapja Ezotéria 2017/3. számában olvashatjátok.

Szöveg: Balázs-Piri Krisztina

Fotó: Thinkstock