Tíz éve működik a Bárhogy is legyen, mozogj! közösségi oldal. Tulajdonosa, Szilvási-Kálmán Teréz főállása mellett hetente több aerobic órát tart, vallja és éli, hogy a sport minden élethelyzetben energiát és lendületet ad, így érdemes erre időt szánni.
Mennyit mozogtál mielőtt várandós lettél, és mennyit, mint fitt kismama?
Teherbeesés előtt heti négy edzést tartottam, és ezenkívül minden reggel vagy edzőteremben voltam, vagy futottam, tehát heti 10-11 órát töltöttem sportolással. Napi nyolc órában oktatásszervezőként dolgoztam, azaz egy teljes munkaidős állást igyekeztem összehangolni a mozgásigényemmel. Nem meglepő, hogy pont sportolás közben kezdtem el gyanút fogni, hogy terhes vagyok: nem ment úgy a futás, ahogy szokott, lassú voltam, bele kellett sétálnom. Amikor ez párszor megismétlődött, vettem egy tesztet. Az orvos, aki hivatalosan is megállapította a terhességet, azonnal eltanácsolt az olyan dinamikus mozgásoktól, mint a futás, és természetesen azt is hozzátette, hogy aerobicról szó sem lehet, annak ellenére, hogy fizikai állapotomat teljesen rendben találta, nem voltam veszélyeztetett terhes. Szinte rögtön találkoztam tehát ezzel a kissé „oldschool” nézettel, hogyha kismamaként nem mozogsz semmit, abból baj nem lehet. Nyilván tudtam, hogy nem ez lesz az én utam. Mivel erről az állapotról még nem volt saját tapasztalatom, ezért megvettem Góg Anikó Újra én – Edzés a várandósság alatt és a szülés után című könyvét, és az alapján kezdtem el itthon mozogni. Problémamentes terhesség esetén megengedett a futás és az erősítő edzés is, így kisebb súlyokkal és dinamikus ellenállással edzettem. Egy idő után, amikor a hasam is látszani kezdett, már nem esett jól futni, ezért abba is hagytam. Az utolsó aerobic órámat hét hónapos terhesen tartottam, de edzőterembe a terhességem végéig jártam.
Én ugyan nem sokat mozogtam terhesen, de egy hüvelyi szülés után hónapokig úgy éreztem magam odalent, mint akit összevertek. Nem túlzok, hogy ugyanúgy ott maradtam az éppen pirosra váltó zebra közepén, mint óriás pocakkal, mert egyszerűen fizikailag alkalmatlan voltam akár egy lépést is futva megtenni. Te mire számítottál, milyen lesz újra elkezdeni mozogni a szülés után? És olyan volt a valóság, mint ahogy elképzelted?
Köszönőviszonyban nem volt, amit tapasztaltam azzal, amit elképzeltem. Azt gondoltam, hogy mivel fitt kismama voltam, letelik a gyermekágyi hat hét, és minden olyan lesz, mint régen. Sajnos hiába olvastam a már említett könyvben, hogy a szülés utáni első pillanattól érdemes csinálni a gyógytornát, nekem a gyermekágyas időszakban élni nem volt erőm, nemhogy arra energiám, hogy gátizomtornát csináljak. A hat hetes kontrollon a nőgyógyász is úgy látta, minden rendben van, nyugodtan mindent csinálhatok (ismét az „oldschool” szemlélet). És hiába vagyok edző, aki pontosan tudja, hogy ezt nem így kell csinálni, mégis annyira vágytam már mozogni, hogy fogtam magam és elmentem futni, és persze borzasztóan nem ment, iszonyatosan fájt. Nem az volt, hogy nem bírtam izomzatilag vagy kondícióval, hanem minden lépés iszonyú fizikai fájdalommal járt a szeméremcsontok környékén. Gondoltam, akkor majd itthon mozgok inkább: elővettem a régi gyakorlataimat, de olyanokat tapasztaltam például, hogy egy jumping jacknél (terpesz-zár szökkenés – a szerk.) elcsöppen a vizeletem. Ezek után már biztos voltam benne, hogy adnom kell egy esélyt a gyógytornának. El is jött hozzám egy szakember, aki felmérte a károkat: megnézte, hogy szét van-e nyílva a hasizmom, mennyire vannak megrövidülve a csípőhorpasz- és a belsőcombizmok, mennyire gyengült el a farizom. Nagy duzzogva hat hétig gyógytornáztam otthon, ami azért is volt különösen nehéz, mert alapvetően nagyon nem vagyok lassú, pilateses, jógás habitus, kifejezetten a dinamikusabb mozgásformákat szeretem. De most győzött az ész.
A fokozatosság elvét kezdőként is nehéz betartani, de újrakezdőként talán még nehezebb, mert tudod azt, hogy hol voltál, és oda szeretnél újra eljutni, természetesen szinte azonnal.
Terhestorna, terhes jóga – ma talán minden korábbinál menőbbnek számít babát várva mozogni. De a szavaidból is az látszik, hogy legalább ilyen fontos – ha nem még fontosabb – lenne a várandósság és a szülés utáni regenerációs torna.
Ez így van, de mondom, én is csak a saját káromon tanultam ezt meg. A gyógytorna a medencefenék izomzatának regenerálására fókuszál, hiszen amikor terhes az ember és egy nagyobb súlyt cipel, az teljesen más módon terheli a testét, máshogy kell funkcionálnia az izomzatnak. A belső comb izmai például azért rövidülnek meg, mert egyfajta tartó funkciót kell átvenniük. A farizmok és a hasizmok elgyengülnek (megnyúlnak), és azért létfontosságú utána ezeket regenerálni, mert mindkettőnek nagyon fontos tartó funkciója van a belső szervekre vonatkozólag, ezenkívül a farizom stabilizálja a csípőt is. A gyógytorna nagy figyelmet fordít arra, hogy ezek az izmok újra aktivizálódjanak, és megfelelő módon kezdjenek el dolgozni. Csak ez után az alapozás után lenne érdemes elkezdeni dinamikusabb gyakorlatokat végezni.
Az alapozás végeztével hogy alakult a viszonyod a futással?
Innentől kezdve sem hűbelebalázs módjára kezdtem el futni, hanem eleinte csak kisebb távokra mentem, és egy kis futást sétálás követett. Bár nagyon nehéz volt elhinni, hogy valaha is fog úgy menni a futás, mint a terhességem előtt, amikor egy éves lett a kislányom, elkezdtem végre azt érezni, hogy már semmilyen terepen vagy meredek lejtőn lefelé rohanva sem fáj semmim és nincsen vizelettartási nehézségem egy aerobic órán sem. Valahol igaz, hogy a testünknek kell legalább annyi idő regenerációra, mint ameddig hordoztuk benne a gyermeket.
Ha a nő teste készen áll a rendszeres mozgásra, akkor már csak egy férjet kell hozzá találni, aki addig vigyáz a gyerekre. Nálatok ez hogyan alakult?
Ha nincs az embernek egy olyan társa, aki ebben maximálisan támogatja, akkor szerintem nem sok esély van az enyémhez hasonló gyors visszatérésre.
Mi sem tudtuk rögtön, hogy lesz mindenkinek a legjobb, rengeteg dolgot kipróbáltunk a férjemmel. Hamar rájöttem, hogyha egész éjszaka fent van az anyuka, akkor nem fog elindulni futni másnap. Nálunk egy ideig az működött, hogy amikor a kislányom kvázi utoljára kelt fel már hajnalban fél öt, öt körül, akkor etetés után elmentem gumikötéllel edzeni egy közelünkben lévő játszótérre. Ekkor a férjem még tudott aludni, de közben őrizte a kislányunkat. Hogy rendesen tudjak edzeni, már a várandósságom előtt is 4:50-kor keltem mindennap, kisbabával mégis hamar be kellett látnom, hogy nem ugyanolyan ez a korán kelés úgy, ha pár óránként felkelsz és szoptatsz. A tapasztalatokat levonva, elkezdtem a gyerekkel egy térben edzeni, de ez sem minden esetben olyan békés és zavartalan, ahogy azt sokan elképzelik, gyakran feszengtem rajta, hogy vajon aznap éppen kibírja-e azt az időt nagyobb sírás nélkül. Tavasz végén, nyár elején, amikor végre aludt a kisbabám a futó babakocsiban és nem hangosan sírt, akkor tudtam vele rendszeresebben futni alvásidőben. Most, hogy már több mint egy éves a kislányom, heti háromszor tudok menni reggel edzeni úgy, hogy azokon az éjszakákon a férjem alszik a gyerekkel. Így van a sportnak számomra élvezeti értéke és eredményességi szintje is.
Nagyon sokan futóbabakocsival látják magukat a kisbabás életben, de vannak olyan babák, akik nem akarják élvezni a suhanást. Neked milyen tapasztalataid voltak?
Biztos voltam benne, hogy futóbabakocsival futólépésben járok majd mindenhova. Nagy gondot fordítottunk annak kiválasztására is éppen ezért – ezt utólag sem bántuk meg. Ugyanakkor jó pár hét, hónap is kellett ahhoz fél éves kora után – amikor az ilyen jellegű közös sportot ajánlott elkezdeni –, hogy a gyermekem megtanulja élvezni a babakocsizást, hogy tudjon benne pihenni, aludni, így mind a kettőnknek élmény legyen a sportolás.
A futóbabakocsival való futás, amennyiben arra alkalmas eszközt választunk, kényelmes mind a gyermeknek, mind pedig a futónak.
Mi lenne veled, ha nem mozoghatnál rendszeresen, amíg gyeden vagy?
Ki merem mondani, hogy amikor nem sportolhattam, elég erősen a depresszió határán mozogtam. Többen tanácsolták, hogy menjek el pszichológushoz, de akkor is azt éreztem, hogyha azt az időt a sportra fordíthatnám, sokkal többet jelentene. Egyszerűen mozognom kell, és jobb ember leszek tőle. Az a szerencse, hogy a férjem is ugyanilyen megszállott sportoló, és tudja, hogy mit jelent a mozgás nekem, mert neki is ugyanazt jelenti.
És ő is látja, hogy megéri, hogy van három nehezebb éjszakája egy héten, de a felesége kiegyensúlyozott és mosolyogva várja haza.
Jelen pillanatban is a sport adja az életenergiámat, vagyis az energiát ahhoz is, hogy a gyerekemmel normálisan tudjak foglalkozni.
Igen, akkor végül is csak eljutottunk oda, hogy bárhogy is volt, te mozogtál, vagyis hű maradtál közösségi oldalad nevéhez.
Igyekszem, bár néha azért én is lehetetlennek láttam a helyzetem. Ugyanakkor soha nem adtam fel, kerestem a megoldásokat! Nem azért elsősorban, hogy külsőleg újra topformába kerüljek, hanem azért, mert úgy éreztem, a fizikai és lelki egészségem múlik rajta.
Nagyon erősen van jelen a világban a body positivity gondolata most, vagyis, hogy fogadjuk el a testünket olyannak, amilyen. Én ezzel egyet tudok érteni, de van egy határa annak, hogy mi az, amit el lehet fogadni és mi az, ami már egészségtelen, és tenni kell ellene. Ha az egészségünk rovására megy a testünk állapota, gondolkodhatunk bármilyen pozitívan és elfogadóan, attól az még nincsen rendben sajnos. Én azt vallom, hogy tenni kell érte a tőlünk telhető módon, hogy egészséges testben éljünk, és szülés után is ez az elsődlegesen fontos, és nem a forma visszanyerése vagy a még jobb forma elérése – ami talán szintén társadalmi elvárás, vagy ha nem is, sok nőben kelt túlzott frusztrációt. A posztjaimban soha nem szeretnék megszégyeníteni senkit, vagy bántani azért, mert túlsúlyos, mert nem az esztétikum a döntő, hanem az egészség. Nézhet ki valaki teljesen jól, mert olyan a genetikája, de ha nem mozog, és egészségtelenül táplálkozik, akkor előfordulhat, hogy az ép test csak látszat, a belső szervek és a szervezet maga segítségért kiált.
Nagyon boldog lennék, ha ezt a nézetet egyre többen a magunkénak éreznénk, és akár a világ vezetői is e mellé állnának, példát adva, példát mutatva, talán általános morált változtatva.
Szöveg: Hekler Melinda
Köszönet a fotókért Szilvási-Kálmán Teréznek
