Kétszer láttalak kétszemélyes színdarabban benneteket; az első a ­Varsói melódia volt. Akkor Dorka azt mesélte, hogy itt találtatok egymásra, és azt is megemlítette, hogy a színpad nagy kerítő.

Gryllus Dorka: Ezt egyébként Tolnay Klári mondta, nem én.

Én akkor nem kérdeztem rá, pontosan hogyan is történt mindez.

Simon Kornél: Először is intim közelségbe kerülünk a másikkal. Egy ilyen szerelmes darabban ölelgetjük-csókolgatjuk egymást. Teljesen ledőlnek azok a határok, amelyek két ember között az ismerkedés során még megvannak. És közben nagyon sok minden kiderül. Például hogy mennyire passzolunk egymáshoz. Persze nem tudatosan, mert ott van ez a Jacobson-szerv az orrunkban, ami kiszagolja a másik feromonjaiból, hogy az ő DNS-e hogyan passzol a miénkhez. Én ebből csak annyit érzek, hogy úristen, de jó illata van! Jó esetben a másik is ezt érzi. Ráadásul nálunk, ugye, ott volt ez a nagy, szerelmes melodráma. A próbafolyamat során hat héten keresztül, napi nyolc órában kellett arra hangolni magunkat, hogy mennyire szerelmesek vagyunk a másikba. Esetemben ez nem volt nehéz, mert amikor megtudtam, hogy jön ez a lehetőség, letaglózva álltam a filmstúdió előtt, a Mafilm udvarán, és azt gondoltam, te jó ég, én ebbe a nőbe bele fogok szeretni. Majd fölmentem a szinkronba, és elújságoltam Rehorovszky Bélának, hogy mi a helyzet, mire ő azt felelte pajkosan-játékosan: „Na, aztán nehogy elcsábítsa nekem a Gryllus Dorkát!”

Dorka, a te verziód hogy hangzik?

Dorka: Nekem a szüleim választották Kornélt. A mama rendezte az előbb említett előadást, és először azt javasoltam, hogy Nagy Zsolt legyen a partnerem, aztán Anger Zsolt neve is felmerült, de nem jött össze egyik sem. Ezután szóvá tettem, hogy ez az egész nem is érdekel. Nem akartam hazajönni Berlinből, ahol éppen dolgoztam. Csakhogy a mama szolidan kisebb nyomás alá helyezett, hogy ne legyek már ilyen nagyképű. Ekkor már úgy éreztem, mindegy, legyen úgy, ahogy ő szeretné, csak nyugodjunk le. A szüleim elmentek a Centrál Színházba, és megnézték Simon Kornélt a Woody Allen-­féle Semmi pánik című darabban. Ezután írtak, hogy őt választották. Beleegyeztem, de azért megkérdeztem Ónodi Esztert – az én jó tanácsadómat –, hogy ki ez a Kornél, milyen színész. Eszti a következőt­ válaszolta: „Egy jóképű csávó a Centrálból.”

És aztán nálad is felizzott a Jacobson-szerv?

Dorka: Hát igen, hatalmas és végzetes szerelembe estem. 

Most egy másik színdarabban szerepeltek ketten. A Varsói melódia végén sem volt nagy happy end, de Dobray Sarolta kolléganőm regényének színpadi verziója, az Üvegfal pláne nem egy vidám darab. Hogy találtatok rá?

Dorka: A Nők Lapjának köszönhetjük. Saci készített velem egy interjút, és mesélte, hogy könyvet írt egy bántalmazó kapcsolatról. Mi pedig éppen kerestünk valamit Korcival, amit ketten játszhatnánk. Pindroch Csaba biztatott bennünket, hogy legyen egy közös projekt, merthogy neki és a feleségének milyen jó, hogy együtt játszanak egy előadásban. Elolvastam a könyvet, és azonnal megtetszett.

Mi fogott meg benne?

Dorka: Nagyon izgalmas, aktuális téma, egy bántalmazó kapcsolat története, csodálatosan megírva. A nem fizikai, hanem lelki bántalmazásról csak mostanában kezdünk beszélni. Valahogy most jutottak el a nők odáig, hogy beszélhessünk erről. Régen az volt a legfontosabb, hogy mindenképpen maradjon együtt a család. A nő tűrjön, viseljen el mindent – a gyerekek és a család érdekében. Miközben nem azzal teszel jót a gyereknek és magadnak, ha elviseled a bántalmazó légkört, és mindenáron ebben a pokolban éltek a végtelenségig. 

Tudom persze, hogy van olyan kapcsolat is, ahol a nő a bántalmazó, de ahogy az Üvegfalból is kiderül: ha szül egy gyereket valaki, onnantól nem lesz saját keresete, és sokszor kiszolgáltatott helyzetbe kerül, amiből nem tud kitörni. Most kezdünk rájönni, hogy ez nem titkolni való szégyen, hanem igenis beszélni kell róla.

Láttok ilyet a környezetetekben?

Dorka: Igen. De nem kell nagyon extrém dolgokra gondolni. Ahogy az Üvegfalban is, létezik például a „csönddel verés”; ha mondjuk valakinek a társa vagy a gyereke nem úgy viselkedik, ahogy ő szeretné, egyszerűen nem beszél vele. Iszonyatosan agresszív dolog. Ez nem más, mint a szeretet megvonása. 

Mennyit változtatok a két darab között?

Dorka: Született két gyerekünk.

Kornél: Összeházasodtunk.

Könnyebb házaspárként együtt dolgozni?