Tíz fiatal édesanya ül körben a faluház egyik fűtött helyiségében. Előttük mesekönyv, a fedőlapon egy kisteknős, a címe Franklin és a megbocsátás. A mamák hangosan olvasnak, egymás után, mutatóujjukkal követve a sorokat. De nem ám úgy, mint az iskolában! Időnként összesúgnak, kuncognak, bátorítják egymást, élvezik a közös tanulást. Jöttünkre hirtelen elhallgatnak, és az épp soron lévő szégyenlősen felnéz a könyvéből. Furugh szelíden rámosolyog, mire a törékeny anyuka, tizenhatnak, ha látszik, fekete haját kisöpörve az arcából, újra belekezd: „Franklin, a kisteknős elpityeredett…” – betűzi, de itt elakad. Talán nem érti a szót? Furugh int, hogy jobb, ha most magukra hagyjuk őket. A szomszéd helyiségben ülünk le beszélgetni…

Bővülő szókincs

– Így bővül az ember szókincse – kacsint rám a szociológus, hangjából végtelen jóindulat árad. – Ez a fiatal édesanya elvégzett ugyan hat osztályt, de azóta nem volt a kezében könyv. Funkcionális analfabéta, ahogy a csoport többi résztvevője is. Mind mélyszegénységben élő roma édesanyák. Egész nap otthon vannak a gyerekeikkel, alig éri őket inger, ezért is szeretnek ide járni. Itt legalább együtt vannak, beszélgethetnek, és közben észre sem veszik, hogy fontos tudás birtokába jutnak. Tudom, mi történik most odabent. Kolléganőm, aki egyébként közülük való, de már leérettségizett, és most MesÉd-kurzusokat vezet, el fogja magyarázni az anyáknak, mit jelent a szó, amivel még soha nem találkoztak. Kezdetben még akadozik a nyelvük, de mire letelik a kilenc hónap, ezek az édesanyák folyékonyan olvassák majd az esti meséket a gyerekeiknek. Ez a cél! És a kicsik nem hagyják, hogy egy este is kimaradjon. Boldogok, hogy odabújhatnak a mamához, így megerősödik közöttük a kötődés, ráadásul az a gyerek, akinek nap mint nap mesét olvasnak, látványosan jobban fejlődik szellemileg és lelkileg. Gazdagodik a képzelete, empatikusabb lesz a társaival, de főleg megtanul figyelni, és ezzel elő van készítve az útja a tanuláshoz. Ezek a gyerekek jobban veszik az akadályokat az iskolában, hamarabb beilleszkednek a közösségbe, és tovább maradnak az oktatási rendszerben. Márpedig jelenleg a tanulás az egyetlen kitörési lehetőségük a szegregációból.

„A hitemet szolgálom”