Valamikor 1946 karácsonya előtt néhány nappal az amerikai mozikban bemutattak egy filmet, ami enyhén szólva nem lett kasszasiker. 

A címe: It’s a Wonderful Life. Sok kritikus leszólta, szentimentális giccsnek bélyegezte. Rendezőjét, az akkor már sikeres Frank Caprát azzal vádolták, hogy gonosznak bélyegzi a vagyonos embereket, egysíkú és melodramatikus. Hiába jelölték öt Oscar-díjra, a film akkor úgyszólván megbukott. Frank Capra viszont a legjobb rendezésért elnyerte a Golden Globe-díjat.

Telt-múlt az idő, majd harminc év, egészen az 1970-es évekig, s mit ad Isten, az egekbe szállt a rendező régi filmje. Ő maga is elcsodálkozott a viharos gyorsasággal beköszöntött dicsőséges újjászületésen. 

Az élet csodaszép című alkotás azóta bekerült a száz legjobb amerikai mozifilm közé. Úgynevezett kultikus film lett, a televíziócsatornák karácsonyi nézettségét magasra srófoló mozi, nézők milliós tömegeinek kedvence. Az amerikai filmintézet tagjai minden idők legfelemelőbb amerikai alkotásának szavazták meg.

Mi lehet ennek a késői sikernek az oka? – gondolkoztam, amikor a film ismeretében annak históriáját a kezdetektől máig végigolvastam. Nem tudom. De arra hajlok, hogy ebben az értékeket összevissza kuszált világban a tiszta, a nemes, a reményt adó alkotás egyszer csak előbukkan a homályból. Az emberek rátalálnak arra, ami az életüket segíti, ami kapaszkodót és erkölcsi tartást ad. Különösen akkor fedeznek fel például egy ilyen filmet, ha baj van a világban. Pláne, ha az briliáns, tévedhetetlen tehetséggel, tiszta szándékkal, éltető humorral, kiváló színészek részvételével készült. És Az élet csodaszép ilyen.

Angyal a vízben

A film meséjét nehéz röviden elmondani, és talán nem is szükséges. Kedvet csinálni azzal az egy-két jelenettel próbálok, aminek ismerete nem fogja megakadályozni annak élvezetét. Na meg a rendezőről és a színészekről mesélek – azt hiszem, kivételes csapat állt össze a forgatáshoz.