Annál is inkább, mert a veszteség érzése mellett rögtön ott van a hogyan tovább gondja is: többségünknek ugyanis alig van információja arról, mit kell, mit lehet és mit ajánlatos megtenni, ha elpusztul a család kedvence. Amíg fiatal és egészséges kisállatunk, nem is gondolunk arra az időre, amikor bekövetkezik az elkerülhetetlen, amikor pedig idős vagy beteg, épp azért tartunk távolságot a témától, mert túl fájdalmas foglalkozni azzal, ami bármikor bekövetkezhet. A helyzet akkor is nehéz, ha kedvencünk egy állatorvosi rendelőben alszik el, de ott legalább közel a szakértő és empatikus segítség. Ha otthonunkban következik be a tragikus esemény, a sokk mellett a tanácstalanság is megjelenik.

Mit tehetünk, hogy megőrizzük kedvencünk méltóságát és megnyugtassuk a családtagokat is?

Cikkünk első felében azt összegezzük lépésről-lépésre, mik a legfontosabb, azonnali teendőnk, ha kimúlt háziállatunk, később pedig abban próbálunk segítséget nyújtani, hogy a család miden tagjának könnyebb legyen a gyász feldolgozása. 

Győződjünk meg arról, hogy kisállatunk valóban kimúlt!

Egyes állatok akár hosszú ideig is mozdulatlanul szendereghetnek, egy idősebb állatnál pedig maga a légzés sem jár mindig erőteljes tüdőmozgással, ezért fontos, hogy (amennyiben az állat mérete ezt lehetővé teszi) pulzusának keresésével vagy a légzés figyelésével győződjünk meg a halál beálltáról.

Tegyünk egy törülközőt farka és szája alá!

A halál beálltával kisállatunk izmai először ellazulnak, így megtörténhet, hogy széklet vagy vizelet távozik belőle, esetleg száján át szivárog folyadék. Ha kisállatunk nem saját almában fekszik, érdemes valamilyen nagyobb textil elhelyezni alá, ez később mozgatását is megkönnyítheti és segítségével be is takarhatjuk az elpusztult állatot.

Hajtsuk be az állat lábait!

Hogy megkönnyítsük a későbbi mozgatást, szállítást, óvatosan húzzuk be kedvencünk lábait a teste alá, mielőtt az megmerevedne – utóbbi általában a halál beállta után 3-4 órával következik be. Kegyeleti okból is érdemes így tennünk, kedvencünk teteme így kevésbé nyújt majd riasztó látványt. 

Engedjük, hogy a család többi állata megszagolja!

Azoknak, akik hosszabb ideje tartanak háziállatot, nem kell hosszan magyarázni, mennyire empatikusak az álltok, és milyen érzékenyen reagálnak a családi tragédiákra is.

Azonnal észreveszik, ha játszópajtásukkal valami nincs rendben. 

Ha hagyjuk, hogy a családban élő többi háziállat megszaglászhassa az elpusztult kedvenc testét, segíthetünk nekik megérteni, mi történt.

Vigyük hűvös helyre a tetemet!

Ha lehetséges, tekerjük be elpusztult kedvencünket valamilyen textilbe, majd néhány műanyag zsákba, és vigyük hűvös, száraz helyre: ha lehetőségünk van, helyezzük hideg kőpadlóra, például a garázsba. 

Ne próbáljuk meg egyedül kezelni!

Egy háziállat halála lelkileg rendkívül megterhelő és különösen nehéz lehet megbirkózni a helyzettel, ha egyedül vagyunk otthon. Hívjunk fel egy segítőkész családtagot vagy barátot és kérjük meg, hogy jöjjön át. 

Ne mozgassuk egyedül nagyobb testű állatunkat!

Barátunk segítségére nemcsak lelkiállapotunk miatt lesz szükség, de nagyobb testű állatunk mozgatásához is. Az elpusztult állat teste 3-4 óra elteltével megmerevedik, és ilyenkor már nagyon nehéz lehet egyedül mozgatni.

Értesítsük állatorvosunkat!

Ha kedvencünk nem a rendelőben múlt ki, értesítsük állatorvosunkat arról, ami történt. Nemcsak együttérző szavai esnek majd jól, de ő tud részletesebb tájékoztatást adni arról is, mik a további lehetőségeink.

A San Marco utcai állatorvosi rendelő egyik orvosa, Dr. Schalkház István klinikus szakállatorvos kérdésemre elmondta, hogy Budapesten akár kerületenként, vidéken településenként is eltérő lehet, milyen szolgáltatásokat tudnak igénybe venni a gazdik. Egyes önkormányzatok, például a harmadik kerületi, az elhullott állatok ingyenes elszállítást és hamvasztását vállalják, ahol ingyenesen nem érhető el ez a szolgáltatás, ott pedig erre szakosodott cégek nyújtanak lehetőséget. Arról, hogy a mi lakókörnyezetünkben milyen segítségre számíthatunk, állatorvosunk tud felvilágosítást adni. Fontos még, hogy „a chippel ellátott állatok kimúlását a PetVetData rendszerben jelezni kell, feltüntetve azt is, melyik állatorvos igazolta a kisállat elhullását – kezdi a doktor, majd hozzáteszi, hogy – saját kertünkben, telkünkön, nyaralónk kertjében lehetőségünk van sírt is ásni elhullott állatunk számára, amennyiben ezt rendeletben szabályozott mérete megengedi, illetve megfelelő mélyre és szomszédunktól kellő távolságra tudjuk temetni. Társasház kertjében viszont erre nincs lehetőség, ezért választja a gazdik egy jelentős része a hamvasztást.”

És mi van a lelkünkkel?

Ezek tehát a legfontosabb, praktikus tennivalók. Nézzük, mit tudunk tenni annak érdekében, hogy lelkileg könnyebb legyen megbirkózni a veszteséggel!

Kapcsolódó

10 szívhez szóló fotó idős kutyákról

Nők Lapja

Normális, hogy fáj

A kisállatok gazdái sokszor nemcsak egyszerűen szeretik háziállataikat, de családtagnak is tekintik őket, gyakran megünneplik háziállataik születésnapját, mély, érzelmi kapcsolatot alakítanak ki az állatokkal, akik társaságot, elfogadást, érzelmi támogatást és feltétel nélküli szeretetet nyújtanak nekik. Így amikor egy szeretett háziállat meghal, nem szokatlan, hogy a gyász intenzitása elhatalmasodik az érintetteken. Ha megértjük és elfogadjuk ezt az ember és állat közötti köteléket, akkor már megtettük az első lépést a háziállat elvesztésének feldolgozásához: teljesen normális gyászolni, ha meghal a kedvencünk.

Jogunk van ahhoz, hogy ezt tiszteletben tartsák

Amikor egy szerettünk meghal, természetes, hogy fájdalmat érzünk, kifejezzük, megéljük gyászunkat, és ilyenkor azt várjuk, hogy a barátok és a család megértést és vigaszt nyújtsanak. Sajnos gazdiként nem mindig kapjuk meg ezt a megértést, előfordulhat, hogy még közeli ismerőseink sem értik meg, hogy elpusztult kedvencünk milyen fontos szerepet játszott családunk életében, könnyen kaphatunk tapintatlan kérdéseket. Fejezzük ki ezért nyíltan érzéseinket, beszéljünk arról, mit jelentett nekünk szeretett kedvencünk, ezzel segíthetünk, hogy azok is megértsék fájdalmunkat, aki nem tartanak állatot.  

A gyászfolyamat

A gyászfolyamat olyan egyéni, mint maga az ember: az egyik gazdinál napokig, a másiknál évekig tart. A folyamat jellemzően tagadással kezdődik, amely védelmet nyújt a sokk ellen egészen addig, míg az egyének végül el nem ismerik a veszteségüket. Egyes gazdik ilyenkor dühöt éreznek, amely bárki ellen irányulhat, beleértve a családot, a barátokat és az állatorvosokat, mások bűntudatot élhetnek át amiatt, amit tettek vagy nem tettek az állat utolsó idejében; megint mások úgy is érezhetik, nem helyénvaló, hogy ennyire feldúltak. Miután ezek a kezdeti érzések elmúlnak, a gazdik mély szomorúságot vagy gyászt élhetnek át, visszahúzódóvá vagy depresszióssá válhatnak. Az elfogadás pedig akkor következik be, amikor már nem tagadjuk tovább, hogy valódi veszteség ért bennünket, és egyre kevésbé szomorúan emlékszünk társukra.

Segíteni magunkon

Bár a gyász személyes élmény, nem kell egyedül szembenézni a veszteséggel. Íme néhány javaslat, amely segíthet megbirkózni a veszteséggel:

• Ismerjük el saját gyászunkat, és adjunk magunknak engedélyt arra, hogy kifejezzük ezt a környezetünk felé is.
• Ne habozzunk másokhoz fordulni, ha arra van szükségünk, hogy meghallgassanak, vagy keressük olyanok társaságát, akik hasonló nehézségen mentek át. 
• Írjunk az érzéseinkről, akár naplóban, akár versben, esszében vagy novellában, ez segít közelebb férkőzni saját érzéseinkhez.
• Állítsunk emléket: megszépíti a gyászfolyamatot, ha emléket állítunk elvesztett kisállatunknak, például egy fotóválogatással, ami a továbbiakban lakásunk valamely fontos pontját díszítheti majd.

Mi van a gyerekekkel? 

A család legkisebb tagjai számára a háziállat elvesztése lehet az első tapasztalat a halállal kapcsolatban; a gyerekek egy része ilyenkor erősen hibáztathatja magát, szüleit vagy az állatorvost, amiért nem mentette meg a kisállatot. Más kicsik bűntudatot, depressziót élhetnek meg, és akár szorongásos félelmet is érezhetnek amiatt, hogy másokat, akiket szeretnek, szintén elveszíthetnek. Bár nehéz a kedvenc kisállat haláláról beszélni, fontos, hogy őszinték legyünk a gyerekekkel. Ha gyerekünket olyasmivel szereljük le, mint hogy kedvence elszökött, az azt eredményezheti, hogy feleslegesen reménykedik, és biztosan elárulva érzi magát, ha kiderül az igazság. A felnőttek gyászának kifejezése megnyugtathatja gyereket azzal kapcsolatban, hogy a szomorúság teljesen rendben van, ez pedig segíthet neki is feldolgozni az érzéseit.

A gyerekeknek is fontos, hogy értsék, mi történik körülöttük. (Fotó: Getty Images)

Idősek és gyász

A háziállat elvesztésének feldolgozása különösen nehéz lehet az idősek számára. Azok, akik egyedül élnek,  céltalanságot és hatalmas ürességet érezhetnek, ha kedvencük elpusztul. A háziállat halála eközben más veszteségek fájdalmas emlékeit is felidézheti, és emlékeztetheti a gazdikat saját halandóságukra is. Ezért különösen fontos, hogy kisállatuk elvesztésekor fokozottan ügyeljünk idős szeretteinkre, illetve ha idős emberként mi magunk éljük át ezt a veszteséget, kérjünk segítséget és támogatást családtagjainktól. 

Más háziállatok

Nemcsak ember és állat, de állat és állat közt is nagyon szoros lehet a viszony, az egyik háziállat elpusztulása komoly sokk lehet a többi számára. A túlélő háziállatok nyöszöröghetnek, esetleg nem hajlandóak enni vagy inni, viselkedésük letargikussá válhat, különösen, ha szoros kötelék fűzte őket az elhunyt háziállathoz. Még ha nem is voltak a legjobb barátok, kisállat elpusztulása miatt megváltozott körülmények vagy a gazdik lehangolt érzelmi állapota megviselheti őket. Adjunk a túlélő háziállatoknak sok törődést, és próbáljuk meg az ő érdekükben is fenntartani a normális rutint. 

Továbblépni?

Amikor kisállatunk elpusztul, az első gondolat a legtöbbünkben az, hogy talán sosem fogunk más állatot ennyire szeretni. Pedig ha pontosan úgy nem is, annyira igenis közel kerülhetünk kedvencünk elvesztése után egy másik állathoz is. De erre a folyamatra időt kell hagyni. Ha elsietjük ezt a lépést, az nem tisztességes sem magunkkal, sem az új háziállattal szemben sem, hiszen minden állatnak megvan a maga egyedi személyisége, és nagyon fontos tudatosítani, hogy egy új állat nem helyettesítheti azt, akit elvesztettünk. Akkor fogjuk tudni, mikor van itt az ideje, hogy új háziállatot fogadjunk magunkhoz, ha időt adunk a gyászra, megfontoljuk, hogy készen állunk-e rá, és odafigyelünk a saját érzéseinkre.

Ha úgy érzed, készen állsz, ne feledd, hogy az állatmenhelyek vagy állatmentő szervezetek remek lehetőséget adnak arra, hogy megtaláld következő, különleges barátodat.

Kiemelt kép: Getty Images