Esetleg te magad vagy épp ilyen, kedves olvasónk?
Míg a kedvesség a legtöbbször előny, hiszen gördülékenyebbé és mindenki számára élhetőbbé teszi a mindennapokat, annak, ha valaki erőn felül jó másokhoz, már inkább negatív következményei vannak – legalábbis saját magára nézve. Az ünnepi időszakban különösen könnyű belecsúszni ebbe a szerepbe azoknak, akik egyébként is több érzelmi munkát vállalnak, és az év többi részében is szívesen segítenek másnak. Ha most úgy érzed, túl sok volt az elmúlt pár hét, ha érzelmileg kimerült vagy, mert annyi panaszt hallgattál végig együttérzőn, annyi ember igényeire próbáltál figyelni; ha fizikailag vagy fáradt, mert annyiféle testi-lelki szükségletről próbáltál gondoskodni, érdemes tovább olvasnod, hogy kiderüljön, nem vagy-e túlságosan is jó a környezeteddel. Összegyűjtöttük az erre utaló jeleket!
1. Saját szükséglet?! Mi az?
Jellemző rád, hogy másokat, mások szükségleteit, igényeit rendre a saját magadé elé helyezed? Hogy önzetlenül áldozod energiádat, idődet és figyelmedet más emberek problémáira? Nagyon fontos a számodra, hogy megbizonyosodj arról, hogy környezetedben mindenkinek megvan mindene, amire csak szüksége van, miközben te valahogy sose kérted még tőlük, hogy hasonló elbánásban részesülj? (Erről a témáról itt írtunk korábban.) 24-én jellemzően minden kész, ragyog, mindenki boldog, csak te vagy hullafáradt?
Ha a fentiekre igen a válaszod, érdemes picit tudatosabbnak lenni az adok-kapokot illetően. Ha ugyanis nem vagy elég óvatos, könnyen kicsúszhatnak a kezed közül a dolgok, és egyesek kihasználhatják kedves és törődő alaptermészeted. Ehhez ráadásul még csak nem is kell velejéig romlottnak lennie az illetőnek: ha az évek alatt megszokták a környezetedben élők, hogy tőled bármikor, bármit lehet kérni, egy idő után se te, se ők nem ítélik meg majd reálisan a kapcsolatotok dinamikáját. Kezdd el a saját szükségleteidet is prioritásként kezelni, kicsivel többet kérni és kevesebbet adni, közben pedig figyeld meg, hogyan reagál a környezeted.
Azok, akik valóban szeretnek – még ha elsőre furcsállják is az új felállást – megértik majd, hogy a te szükségleteid is pontosan olyan fontosak, mint az övék
és mivel a legjobbat akarják neked, teret is engednek neki.
2. Én kérek elnézést!
Előfordult már veled, hogy a pénztáros vagy épp postai ügyintéző egy egyszerű kérésedre a szemét forgatta, vagy látványosan rosszallását fejezte ki, amikor kiszolgált, mire te elszégyellted magad és nem győztél elnézést kérni, amiért munkája közben munkával zavarod?
Nagyon jó, ha van benned elegendő alázat és kellő szerénység, hogy el tudd ismerni, ha hibáztál és még jobb, ha ezért elnézést is tudsz kérni, de nagyon fontos, hogy ne vidd túlzásba. Nem tartozol ugyanis bocsánatkéréssel olyan dolgokért, amelyek nem is a te hibádból következtek be. A túl kedves emberek sokszor küzdenek megmagyarázhatatlan bűntudattal, és ez sarkallja őket arra, hogy mindig a saját felelősségüket keressék, ha másokat szomorúnak vagy feldúltnak látnak. És mivel irtóznak attól, hogy másokat elszomorítanak, folyamatosan bocsánatot kérnek és olyasmiért is hibáztatják magukat, amiért nem kéne.
3. Persze, csinálom! Igen, hogyne!
Jót tenni másokkal, segíteni másoknak olyan tevékenység, amitől nemcsak ők, de mi magunk is jobban érezzük magunkat, hiszen jónak lenni tényleg jó. Az viszont, ha mindent annak rendelünk alá, hogy a körülöttünk lévők igényeit a lehető legteljesebben kielégítsük, és ha például olyan kisebb-nagyobb szívességekre mondunk igent, amik túlságosan nagy energiaráfordítást igényelnek, cseppet sem boldogító stratégia. Gyakran érzed úgy, amikor egy-egy helyzetben egy neked kényelmetlen vagy nehéz dologra igent mondasz, hogy igazából nincs is más választásod? Könnyen lehet, hogy környezeted hozzászokott, hogy te alkalmazkodsz a leginkább, ezért (és megint csak, nem feltétlenül rosszhiszeműen) a te igényeiddel már nem is kalkulálnak. Az ilyen helyzeteket eleinte jól bírja az ember, később viszont egyre szorongatóbbá válnak, és az érintett nem győzi magát hibáztatni azért, mert nem volt elég bátor nemet mondani.
Eddig nem éri meg eljutni. (Fotó: Getty Images)
Hajlamos vagy arra, hogy ha kérnek tőled valamit, gondolkodás nélkül és azonnal igent mondasz rá? Különösen akkor, ha egy hozzád közelálló kér tőled valamit? Félsz attól, hogy az emberek hogy ítélnek majd meg, ha nemet mondasz a kérésükre? Annyira aggódsz azon, hogy mások mit fognak rólad gondolni, hogy inkább a háttérbe szorítod a saját érzéseidet és szükségleteidet? Vannak kivételes helyzetek és van helye az önfeláldozásnak, de
a legtöbb helyzetben kifejezetten fontos, hogy csak olyasmire mondj igent, amit valóan szívesen megteszel
és ami nem ró túl nagy terhet rád.
Megtörténhet veled például olyasmi, hogy egy kollégád megkér, hogy hozz el neki valamit egy hozzád viszonylag közel eső átvételi pontról, te pedig azonnal igent mondasz, és csak a következő pillanatban kezdesz azon gondolkodni, hogy fogod mindezt összehangolni a gyerekek délutáni logisztikájával és azzal, hogy egy csomó plusz munkád is van aznapra? Ha így van, ez intő jel lehet arra, hogy túl jó vagy másokhoz és itt az ideje változtatni ezen a fene nagy jóságon. Az ilyen helyzeteknek ugyanis sosincs jó vége: sérülsz te, sérül a saját programod, és szemernyi jó érzés sem lesz benned, miközben szívességet teszel. A csomagját persze azért megkapja az illető…
4. Nekem mindegy, gyerekek, tényleg
Tartasz attól, nehogy túl főnökösködőnek, vagy követelőzőnek tűnj, ezért inkább nem is foglalsz állást, ha arról van szó, hova menjetek enni, melyik filmet nézzétek meg, vagy mi legyen az esti program? Mindig mások hozzák meg a döntéseket helyetted, te pedig csak jó képet vágsz az egészhez? Gondolkodtál már azon, vajon miért alakult ez így? Hiszen egészen biztosan neked sem túl jó érzés, sőt könnyen megbántódhatsz, amikor úgy látod, a fejed felett hoznak meg döntéseket. Pedig hát ismered a mondást, néma gyereknek az anyja se érti a szavát… Ha az ötleteidet firtató kérdésekre mindig az a válaszod, hogy nem tudom, vagy hogy nekem igazán mindegy, akkor a környezeted egy idő után megszokja azt a kényelmes állapotot, hogy a te véleményedet nem is kell figyelembe venni, egy gonddal kevesebb. Ha rendszeresen ilyen helyzete kerülsz, az hosszú távon nagyon alá tudja ásni az önbecsülésedet, és rengeteg energiát el is vesz az ezzel kapcsolatos szorongás. Ha régóta úgy van, hogy a te véleményed nem szempont, eleinte lehet, hogy tényleg úgy érzed, nem tudsz állást foglalni. Tedd meg mégis: bökj rá az egyik filmre, vagy javasolj egy harmadik éttermet: sokkal jobban érzed majd magad, ha egyenlő részese vagy a döntési folyamatoknak.
5. Engem mindenki szeressen!
A túlságosan is kedves emberek esetében mindennél jellemzőbb ez a kívánság, sokan közülük éppen azért kedvesek erőn felül, mert azt gondolják, hogy ez szavatolja majd, hogy a környezetük szereti és elfogadja őket. Az persze biztos, hogy a kedvesség olyan személyiségjegy, ami elősegíti, hogy az ember megkedveltesse magát, az viszont, ha környezetünk csak akkor és azért szeret bennünket, ahogy és amit értük teszünk, nem jó ómen. Érdemes őszintének lennünk magunkkal azzal kapcsolatban, hogy vajon honnan is is jön ez az elképesztő igényünk a kedvességre? Elképzelhető, hogy a másokhoz fűződő kapcsolatod alapján határozod meg önmagad? Vagy hogy a saját önértékelésedet az ő megerősítéseiktől teszed függővé? Bár az elutasítástól való félelem és a szeretetre való igény alapvető érzelmeink, nem kellene hagynod, hogy ez kontrollálja az egész életedet.
Az embereknek ugyanis a saját belső értékeidért kell szeretniük téged, nem azért, mert anyagi és lelki értelemben is tejben-vajban fürösztöd őket.
6. Jól van na, akkor igazad van!
Jellemző rád, hogy félsz attól, hogy konfliktusba, pláne összetűzésbe kerülj valakivel? Ha nézeteltérésed van egy baráttal vagy családtaggal, inkább ráhagyod a dolgot, majd magadban azért szurkolsz, hogy mihamarabb vonuljanak el a viharfelhők és béküljetek ki, még akkor is, ha valójában nem zártátok le az ügyet? Természetes, hogy senki nem szeret vitatkozni és ha lehet, inkább olyan megoldást keres egy-egy emberi problémára, amivel békésen rendezhetők a dolgok. A konfliktus elkerülése ugyanakkor nem a rendezés egy formája, és legalább olyan káros tud lenni, mint a ha-kell-ha-nem harc. Ha annak érdekében, hogy béke legyen, rutinból inkább a másiknak adsz igazat, nagyon nehéz lesz a neked kijáró tiszteletet megszerezned a másik embertől. Pedig ez utóbbi elengedhetetlen része a kiegyensúlyozott emberi kapcsolatoknak. Érdemes dolgoznod ezen a gáton, először is azzal, hogy elfogadod a tényt, hogy a konfliktus nem mindig rossz, és hogy ha a magad csendes vagy szelíd módján is, mindig fontos, hogy elmondd saját érzéseidet is.
A világnak persze szüksége van jó emberekre, ma talán még inkább, mint egyébként. Ha viszont jónak lenni a saját igényeink, vágyaink, hosszú távon pedig egészségünk feláldozásába kerül, érdemes átgondolni, mennyit teszünk mi a világhoz, és mi az, amit cserébe kapunk. Ha kicsit több a mi részünk, nyugodtan veregessük vállba magunkat. Ha viszont teljesen felborult az egyensúly, itt az ideje változtatni és lehetőséget adni a környezetünknek, hogy ők is megmutassák jobbik oldalukat.
Kiemelt kép: Getty Images
