Kérdés: A kisfiam hároméves, idén ősszel óvodába ment. Már az első szülői értekezleten büszkélkedtek az óvónők, hogy ez komoly, teljesítményközpontú óvoda, és elmondták, hogy itt bizony keményen és eredményesen készülnek az iskolára. Nekem már ez se tetszett. Amikor a gyereket először hagytam ott, persze sírt. Amúgy is nagyon érzékeny, ráadásul a húga, aki kétéves, itthon maradt velem. Úgy érezhette, csak őt lökjük ki. Torkomon akadt a szó, amikor a második héten, mikor a kisfiam újra sírni kezdett, az egyik óvónő ezt mondta: – Mondja azt, hogyha sír, nem jön érte! Nem is értettem. Hogyhogy? Soha többé? Sírása miatt aztán az óvónő is rászólt, és gondolom, ez bátoríthatta fel a többi gyereket, hogy csúfolja. (Vegyes életkorú csoport, a legtöbben nagyobbak nála, csak egy kislány van még, aki idén ősszel kezdte az óvodát.) Amikor arról beszéltem az óvónőkkel, hogy én el tudnám hozni ebéd előtt vagy után a gyereket, határozottan azt mondták, hogy ne hozzam el előbb, végig legyen ott. (Később megtudtam, hogy ebben az is szerepet játszott, hogyha esetleg délutáni ellenőrzés jön az önkormányzattól, lássák: teljes a létszám!) Elhatároztam, hogy elhozom az óvodából a gyereket, hiszen itthon vagyok. Maradjon még ő is itthon velem. Erre meg a férjem mondta azt, hogy „nem lehet mindig megfutamodni!” Mások is azt mondják, hogy meg kell szokni a gyereknek, hogy nem minden úgy van, ahogy ő akarja… Mit tegyek? Tanácstalan vagyok. Szívem szerint már holnap nem is vinném el az óvodába.

Válasz: Hallgasson a szívére!

Úgy van, ahogy írja: ha ilyen kis korkülönbséggel született fiatalabb testvér otthon marad az anyával, akkor ha lehetséges, mindenképpen ki kell tolni a nagyobb testvér óvodába lépésének idejét, esetleg ebben az esetben éppen egy évvel, amikor már együtt mehetnének.

Ami pedig a rövidített óvodai napot illeti: három-négy éves kortól tényleg lassan felébred a gyerekek igénye arra, hogy a családon kívüli társas együttlétben is legyen részük, s ilyenkor jó, ha elmehetnek az óvodába. De valójában azt kellene javasolnunk, ha ez megoldható lenne, hogy a gyerekek csak néhány órát- mondjuk: reggeltől délig -töltsenek ott. A délutánba nyúló csoportban tartózkodás rendkívüli mértékben kifárasztja a gyereket, és nincs igazán kedvező hatással képességei bontakozására.

A teljesítményközpontú óvoda, ahol keményen és eredményesen az iskolára készülnek, nem érdemli meg az óvoda nevet. Ezek az óvodák testi és lelki értelemben rongálják, valódi személyiségfejlődésében visszavetik a gyereket.

Nekem is a torkomon akad a szó az óvónő idézett megjegyzésére. Azt remélem – és úgy is tapasztaltam -, hogy ilyenfajta mondatok nem nagyon hangzanak el a magyar óvodákban.

Tudom, hogy az óvodák sokszor nehéz helyzetben vannak, és puszta fennmaradásukért is küzdeniük kell értelmetlen és gyerekellenes önkormányzati intézkedések ellen. De a gyerekek nem lehetnek ennek a küzdelemnek az eszközei.

S végül, szerintem nem megfutamodás, ha elhozza a gyereket, hanem helyes belátás, pontos felismerése a gyerek pillanatnyi szükségleteinek. Bőven ráér egy-két év múlva óvodába menni, mikor már maga is nagyobb lesz – ahogy erről beszéltünk – , s a húga is vele megy. S akkor persze máshová! Ne ebbe az óvodába!

Nők Lapja 1997/2. (Forrás: Nők Lapja archívum)
Kiemelt kép: Getty Images