Az életrajzodból az látszik, hogy bátran vágsz bele új feladatokba. Vidéki televíziótól érkeztél Budapestre egy sportcsatornához, majd váltottál a híradóra, onnan a reggeli műsor vezetésére, és mellette a járvány közepén nyitottál könyvesboltot. 

Valóban nagy váltások vannak mögöttem, már a sportot abbahagyni is komoly döntés volt, tíz évig versenytáncoltam. A tévézésen belüli váltást nem érzem annyira erősnek, mert a különböző műfajoknak azért egy az alapja. De tény, hogy a szüleimhez képest, akik negyven éve dolgoznak a MÁV-nál, az én pályám tarka képet mutat. 

Élvezed a változást? 

Nagyon! Költözős típus is vagyok, bár ez nem mindig saját döntés, néha csak úgy alakul az életem. Tíz éve élek Pesten, és tíz különböző lakásban laktam eddig, gondolhatod, hogy a rengeteg könyvemmel a költözés nem volt egyszerű. Az a fajta vagyok, aki várja és örül az újnak, ha már megvan az elhatározás. De azt hiszem, az én életemben az igazán nagy fordulatot az a döntés hozta, amikor a Facebookon indított olvasásnépszerűsítő kampányom, a Nincs időm olvasni kihívás kapcsán felismertem, hogy ennek lehet akár üzleti alapja is, és úgy döntöttem, hogy tanulni fogok róla. A híradó mellett is jártam beszédtechnikára, és most, hogy új nekem a Reggeli vezetése, mindig visszanézem az adásokat, elemzek. Nekem a magabiztosságot mindig az adja, ha tanulok. Ezért járok angolórára is, mert felismertem, hogy a könyvkiadáshoz profibbnak kell lennem, csak így találhatom meg azokat a köteteket, amiket szeretnék magyarul kiadni. Jó lenne nemzetközi szerzőkkel angolul interjúzni, és ehhez szintet kell lépnem. Szerencsés vagyok, mert mindig megvolt bennem a szabadságérzés, hogy az lehetek, ami lenni szeretnék. 

Ezért képezted magad a könyvkiadás területén? 

Igen, azért vágtam bele egy újabb diploma megszerzésébe, mert minden, ami a könyvekhez kapcsolódott, érdekelt. Bíztam benne, hogy ha azzal foglalkozom, ami izgat, akkor kirajzolódik majd, miként tudnám a tanultakat hasznosítani. És így is lett. Pedig mindenki azt mondta, hogy nincs értelme egy ­picike könyvesboltnak a nagyok mellett, de a vásárlók értékelik, hogy pluszenergiát rakunk bele, hogy előválogatom a könyveket, hogy én és a munkatársaim tudunk megfelelő olvasmányt ajánlani. A boltban minden kötetet ismerünk, ami nálunk kapható, mert azt szeretnénk, hogy a betérő olyat találjon, ami még inkább az olvasás felé löki. 

A könyvesbolt előtt már megvolt egy biztos bázis, az előbb említett közösségi oldal csoportja. Milyen motiváció hívta életre ezt a közösséget?

Híradósként azt éreztem, hogy keveset mutathatok meg magamból. Sokat utaztam tömegközlekedéssel, és mivel ott rengeteget lehet olvasni, mindig volt nálam könyv, amire többen rácsodálkoztak. Ráadásul minden interjúban, beszélgetésben előjött, hogy mi a hobbim, ezért úgy döntöttem, nincs vesztenivalóm, miért ne foglalkozhatnék ezzel nagyobb közönség előtt? Ez hat éve épp januárban kezdődött, és a csoportban most már több mint ötvenezren vagyunk. 

Mi alapján választasz könyvet? 

Akár a könyves kihívásokhoz, akár a magad kedvére. Az számít, hogy mihez van kedvem. Tudom, hogy ebben kevés szakmaiság van, de ha valamit nem akarok elolvasni, akkor azt hogyan tudnám másnak ajánlani? Minden az én ízlésemet tükrözi, a havi könyvek, amiket árulunk, amiket kiadunk. Igen, ez óriási luxus, de aki rezonál erre, az meg fogja találni azt, amit élvez.

Van az a mondás, miszerint olyan munkát válassz, amit szeretsz, és akkor soha többé nem kell dolgoznod. De én azt is látom, hogy amikor a hobbiból hivatás lesz, ­akkor a szórakozás része sokszor ­elveszik. Nem tartasz attól, hogy így jársz a könyvekkel? 

Tudatosan figyelek arra, hogy legyen, amikor csak úgy a magam kedvére olvasok. De egyébként sem egy könyvkiadónak dolgozom, ahol mindent el kell olvasni, hanem én választom ki, hogy mit veszek a kezembe. A híradózás megtanított hosszú távon gondolkodni, ezért is tudom értékelni azt a kiváltságot, hogy a magam ura lehetek, hogy nem egy termék arca vagyok, és nem influenszerkedéssel keresem a pénzt. Én döntök, nem kell megfelelnem senki elvárásának, szerintem ez megakadályozza, hogy hosszú távon kiégjek. És most annak is örülök, hogy amióta nem híradózom, több lett az időm. 

A Reggeli kevesebb elfoglaltsággal jár? 

Persze! Nekem nyolc és fél évig nem volt hétvégém, az utóbbi időben heti négy napot voltam benn a szerkesztőségben, a többi időt pedig a könyvesboltomban. Nem volt ez gond, mert igazán sok energiám­ van, és mindkét munkámat nagyon szerettem, szeretem. A könyveknek, a könyvesboltnak, a könyves közösségnek hála rengeteg visszajelzést, szeretetet kapok, az emberek kapcsolódnak, és ez elképesztően jó érzés. Fura hallani, hogy milyen hálásak azért, amit csinálok, ez erőt ad a mindennapokban. Mondják, hogy bátor vagyok, amiért könyvesboltot nyitottam a Covid idején, de szerintem ez nem bátorság volt, egyszerűen benne voltam a flow-ban, minden szépen fokozatosan épült fel. Ugyanígy adta magát az is, hogy ideje váltani a híradózásról, és most annyira élvezem a Reggelit! Vágytam már a változásra, mert imádtam a híreket, de ha az ember nagyon szereti a munkáját, akkor hajlamos túl sokat foglalkozni vele, és nem szakít időt a pihenésre. 

Ez volt az egyik kérdés, amit fel akartam tenni neked, hogy mégis mikor pihensz? Mert ahogy végignéztem, mennyi mindent csinálsz, arra jutottam, hogy nálad bizonyára harminc órából áll egy nap.